Gyilkos lövöldözés az oroszországi Izsevszk egyik iskolájában

Gyilkos lövöldözés az oroszországi Izsevszk egyik iskolájában
Hétfőn délelőtt fegyveres támadás történt az Oroszországi Föderációhoz tartozó Udmurtföld fővárosa, Izsevszk 88-as számú iskolájában, több gyerek életét vesztette Alekszandr Brecsalov, a köztársaság vezetője Telegram-bejegyzésében arról számolt be, hogy egy férfi betört az iskolába, lelőtte a biztonsági őrt, valamint több tanulót.

A BBC hétfő déli tudósítása szerint, a támadásnak legkevesebb tizenhárom halálos áldozata van, emellett 14 gyerek és hét felnőtt megsebesült. A mentőegységek és a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki az intézményhez, amelyben a támadás idején mintegy ezer diák és nyolcvan tanár tartózkodott. Az iskola a mintegy 650 ezer lakosú Izsevszk központjában, a központi kormányzati épületek közelében található. A diákokat és tanárokat evakuálták, a környéket lezárták, számolt be a BBC.

Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője azt nyilatkozta, hogy a támadó hat felnőttet és hét gyereket ölt meg, majd magával is végzett. Petrenko szerint a símaszkot viselő támadó trikóján náci jelképek voltak. Személyazonosságának megállapítása hétfőn még folyamatban volt, tettének indítékát nem ismerték. A Volga menti szövetségi körzethez tartozó, nagyjából egyharmad részt a finnugor csoporthoz tartozó udmurtok lakta köztársaságban, szeptember 29-ig tartó háromnapos gyászt hirdettek ki. Az ügyben büntetőeljárást indítottak.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol