Gáza: ENSZ-alkalmazottak is meghaltak egy izraeli légicsapásban

Legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) közölte, hogy hat munkatársuk is áldozatául esett az izraeli légicsapásnak, amely az általa üzemeltetett iskolát érte Gáza középső részén, tájékoztat honlapján a BBC.

 „Ezt az iskolát már öt alkalommal érte találat a háború kezdete óta. Mintegy 12 ezer menekültnek, főként nőknek és gyermekeknek ad otthont. Senki nincs biztonságban Gázában, senkit nem kímélnek”– áll az ENSZ ügynökségének üzenetében.

Az UNRWA felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolákat és egyéb civil létesítményeket óvni kellene, nem válhatnak célponttá. Felszólították a harcoló feleket, hogy az iskolákat és azok környékét ne használják katonai célokra.

António Guterres ENSZ-főtitkár az X-en azt írta, hogy „teljességgel elfogadhatatlan” az, ami Gázában történik, és azonnal véget kell vetni a súlyos jogsértéseknek.

Az izraeli légierő egyik szóvivője azt közölte, a szóban forgó művelet célpontja a Hamász palesztin iszlamista szervezet egyik parancsnoki állása volt, és a csapást azt követően hajtották végre, hogy mindent megtettek azért, hogy minimálisra korlátozzák a civileket fenyegető veszélyt. 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Legalább kilenc ember meghalt és öten megsebesültek a dél-libanoni Nabatíje városában egy lakóházat ért izraeli légicsapásban szombaton – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium, amely szerint egy nő és két gyerek is van az áldozatok között.

Az izraeli hadsereg szerint a légicsapás célja a Hezbollah fegyveresei által használt fegyverraktár volt.

Külpol