Francia zavargások - Ismét erőszakba torkollott a sárgamellényesek megmozdulása Párizsban

Francia zavargások - Ismét erőszakba torkollott a sárgamellényesek megmozdulása Párizsban
Az elmúlt hetek békés hétvégi tüntetései után szombaton ismét erőszakba torkollott Párizsban a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők megmozdulása. A tüntetők 18. alkalommal vonultak utcára.

A Champs-Elysées sugárúton már délelőtt 11 órakor összecsapások törtek ki a felvonulók egy része és a közéjük keveredett feketeruhás anarchista csoportok, az úgynevezett black blocs és a rendőrök között. A sárgamellényesek barikádokat emeltek az utak közepén, amelyeket fel is gyújtottak, a csendőrök pedig azonnal könnygázzal és vízágyúval oszlatták a tömeget. 
    Az antikapitalista és rendőrellenes szlogenek skandáló anarchisták megtámadták a luxusmárkák boltjait, betörték a kirakatokat, a Champs-Elysée elegáns éttermeiben pedig a berendezéseket rongálták meg. 
    A francia hírtelevíziók által élőben közvetített képek alapján a negyedik hónapja tartó megmozdulás 18. tüntetése az elmúlt két hónap békés felvonulásai után ismét a decemberi és januári hétvégekre emlékeztetett. A francia hírességek és politikusok által előszeretettel látogatott Fouquet's étterembe - amelyet elővigyázatosságból hiába barikádoztak körbe - vandálok betörtek, feldöntötték az asztalokat és amit értek, széttörtek. 
    A luxusboltok betört kirakatai közelében feketébe öltözött, kapucnis fiatalok felszedték az utcaköveket és azokkal dobálták a rendőröket, akik folyamatosan könnygázzal válaszoltak, miközben mások egy újságosbódét és egy bankfiókot is felgyújtottak. Az épületben, - amelynek aljában található a bank - 11-en könnyebben megsérültek a kiürítés során, köztük két rendőr. Egy anyát és kisgyerekét a lángokban álló második emeletről hoztak le a rendőrök. 
    A helyszíni tudósítások szerint a békés sárgamellényesek tétlenül nézték a közéjük keveredő rendbontókat, de tudósításokban nem ítélték el őket, hanem inkább megállapították, hogy a kormány decemberben is csak az erőszaknak köszönhetően engedett egyes követeléseiknek. 
    "Megint tömeg van, megint akció van, mint decemberben. Azt hiszik, hogy megszelídítettek minket, de betörhetetlenek vagyunk. A sárgamellényesek nem engednek semmiből, meg kell hogy értsék végre" - idézett egy tüntetőt a francia hírügynökség. 
    "Az emberek egy jelentős része kizárólag rombolni ment ma utcára" - mondta Christophe Castaner belügyminiszter, aki szerint a 7-8 ezer békés sárgamellényes tüntető közé mintegy 1500 rendbontó keveredett Párizsban. 
    Délután 2 óráig 82 embert állítottak elő Párizsban, ahol a rendbontások helyszínétől néhány utcára több ezren, köztük sárgamellényesek százai vettek részt, az éghajlat megmentéséért rendezett Menet a századért elnevezésű békés klímafelvonuláson. 
    A sárgamellényesek nem titkolt célja volt hetek óta, hogy március 16-ig életben tartsák a szombati tiltakozásokat és ismét jelentős megmozdulást szervezzenek a fővárosban azért, hogy "ultimátumot adjanak a kormánynak", miután pénteken ért véget a szociális követelésekről Emmanuel Macron államfő által január 15-én meghirdetett úgynevezett nagy nemzeti vita. A több mint 10 ezer lakossági fórum közül néhányon maga Emmanuel Macron is részt vett, és 6-7 órán át válaszolt a résztvevőknek a jobb megélhetés érdekében tett kormányzati intézkedésekről. A vitában, amelyhez interneten is hozzá lehetett szólni, közel 2 millióan vettek részt és tettek javaslatokat. A sárgamellényesek hangadói azonban a kormány kezdeményezését elterelő hadműveletnek tartják, s jelezték, hogy tartósan, az államfő teljes mandátuma idején nyomás alatt kívánják tartani a kormányt az utcai megmozdulásokkal.
    Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött sárgamellényes mozgalomnak az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelése volt, és az államfő távozását is el akarják érni. Ezek kikényszerítésére úttorlaszokat állítottak fel a városszéli körforgalmakban. Szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásba és a rendfenntartó erőkkel való összetűzésbe torkollnak. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon. Bruno Le Maire gazdasági miniszter két héttel ezelőtt legalább 30 millió euróra becsülte a szombati tüntetéseken az utcákon - üzletek, bankok, kirakatok, középületek, köztéri eszközök megrongálásával - okozott anyagi károkat.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Alig több mint egy héttel a július 26-án kezdődő párizsi nyári olimpia előtt, magas készültségben vannak a francia hatóságok a különféle szervezetektől érkező fenyegetések miatt, számolt be a híradó.hu portál. A Euronews arról tájékoztat, hogy katonák ezreit küldték a francia fővárosba, hogy segítsék a párizsi rendőröket az olimpia ideje alatt a játékok biztosításában. Néhányan közülük korábban Maliban vagy Afganisztánban is teljesítettek szolgálatot. Ideiglenes tábor létesült, 4500 katona települt a francia főváros peremére. A készültség nem véletlen, hétfőn ugyanis már megsebesítettek egy rendfenntartót: a párizsi Gare d’Est pályaudvaron egy migrációs hátterű férfi megkéselt egy, az olimpia biztonságáért felelős terrorelhárító katonát.
Külpol