Új parkolóházak a lakónegyedekben
Ha a föld alatt lenne, akkor a Szentpéteri templomtól a Hóstát/Mărăsti piacon túlig tartana, és emellett föld feletti átkelőt létesítenének azoknak, akik a reptérre tartanak, ők egy betonoszlopból álló átjárón haladnának át. Egy másik vélemény szerint az átjárónak mindenképpen föld alattinak kell lennie. A vélemények megoszlanak, a szakemberek majd eldöntik, melyik az optimális megoldás. A 2017-es költségvetésből elkülönítettünk pénzalapot erre az átjáróra. Könnyebb lenne a föld felett megvalósítani, de urbanisztikailag és esztétikailag jobb lenne a föld alatti változat. Ha a szakemberek szerint a föld alatti átjáró többe kerül, de 100 évre megoldja a problémát, akkor amellett döntök – közölte Emil Boc.
Az átjáró a város egyik igen forgalmas részében, a Hóstát/Mărăşti negyedi körforgalomnál oldaná meg a közlekedési problémákat.
Ugyanakkor két másik átjáró létesítését is tervezi az önkormányzat a Törökvágásnál és a Széchenyi/M. Viteazul téren.
A városi önkormányzat által működtetett hét parkolóházban összesen 2371 hely van (a polgármesteri hivatal belvárosi parkolójában 382, Monostoron a Minerva üzlet melletiben 445, a Gyár/Fabricii utcaiban 312 hely, a Mehedinţi utcaiban 126, a Băişoara utcaiban 358, a városi sportkomplexumban 445 hely, a Kolozsvár Arénában pedig 303 hely. Ehhez még hozzáadódik a Széchenyi/M. Viteazul téri Leu parkolóban és a Honvéd/Dorobanţilor utcai parkolóban összesen 750 hely. Boc azt is pontosította, hogy a két sportlétesítmény alatti parkoló nincs kihasználva, pedig gyalog csak 7 percre vannak a várostól.
Ami az újonnan épülő parkolókat illeti, a Negoiu utcába 375 helyes parkolót terveznek, ennek munkálatai a munkát elvállaló építkezési cég csődbe menetele miatt elhúzódtak. A cég egyik üzlettársa azonban folytatná az építkezést, és erre vonatkozólag már folynak a tárgyalások.