Józsa György székely földműves családból került Kolozsvárra, s itt a Bolyai Tudományegyetemen szerzett matematikatanári diplomát 1953-ban. Kolozsvári iskolákban kezdte tanári pályáját, s alig tíz éves gyakorlat után 1963-ban az akkor éppen 7-es számú Középiskola nevet viselő legpatinásabb kolozsvári iskolába nevezték ki aligazgatónak Gáll Dénes igazgató mellé. Éppen hogy belejött munkakörébe, amikor igazgatócsere történt: 1965-ben Szöllősi Ferenc került az intézet élére. Egy nála is fiatalabb, kitűnő szervezőkészségű, elveihez ragaszkodó tanárember. Néhány év alatt vezetőcsapatot kovácsolt össze olyan kollégákból, akik vállalták a munkát és teljesítették a feladatot. Új hagyományokat teremtettek: elsőként rendezték meg az iskola hetét, ez lett a Brassai-hét, sportversenyt szerveztek, s a legjobb csapat elnyerhette a Brassai-kupát. Addig harcoltak, amíg 1970-ben sikerült visszaszerezni a Brassai Sámuel nevet. Az új feladatok egyike volt a diáklap indítása: ezt a megbízatást Józsa György kapta.
A merev kommunista tanügyi rendszerben az 1960-as évek közepén némi engedménynek számított az, hogy minisztériumi határozattal lehetővé tették diáklapok indítását. Eleinte csak a legnagyobb iskolák merték vállalni a kezdeményezést. A sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium már 1966-ban megindította a kézírásos Gyökereket. Akkoriban a lapalapítást külön engedélyeztetni kellett. A kérvényhez csatolták az első szám gépiratát. A tanfelügyelőség láttamozása után a megyei pártbizottsághoz került a dosszié, s ha ott is kedvezően döntöttek, lehetett nyomdát keresni. A Brassai ilyen szempontból szerencsés helyzetben volt, mert diákjai éppen az épülettel szomszédos nyomdába jártak üzemi gyakorlatra. Így aztán ott biztosították a nyomdai tért és a papírt is. Nagy gondot jelenthetett a lap címének a kiválasztása, hosszas tanácskozás után döntöttek a jól hangzó Fiatal Szívvel mellett. A lap első száma 1967 júniusában, a második 1968 májusában készült sokszorosított formában 300–300 példányban. Az 1969 márciusi szám már fényképeket tartalmazó tényleges nyomdai termék lett. Az 1970 február-márciusára megjelent 4–5. szám a név visszakapása alkalmából Brassai-emlékfüzetté bővült. Mikó Imre, Gálffy Mózes, Tóth Sándor matematikus, Csűrös István, László Tihamér, Balogh Edgár, Jodál Gábor, Jordáky Lajos neves írók, egyetemi tanárok méltatják a polihisztor munkásságának egy-egy vonatkozását. Maga, a történész Szöllősi igazgató írja meg A több mint 400 éves múlt haladó öröksége kötelez című iskolatörténeti sorozat első fejezetét. A következő számokban tanárok és történészek foglalják össze a következő korszakokat – jórészt Gál Kelemen kétkötetes iskolatörténetére alapozva. Ettől fogva már 1200 példányban jelennek meg a számok, nagyjából minden diáknak juthat belőle. Terjedelmük 80–100 lap körüli. A 70-es évek közepéig minden számban találunk iskolatörténeti fejezetet, híres tanítványokról szóló cikket. A tanároké mellett egyre több diák írása jelenik meg. Van Tollgyakorlatok, Iskolai Kistükör, Tudomány és Technika, Turisztika, Sport rovatuk. Nehéz volna összeszámlálni, hogy ezek szerzői közül hányan váltak utóbb jelentős írókká, költőkké, egyetemi oktatókká vagy éppen politikusokká. Az 1970-es évek közepén néhány tanévben két számot is sikerül kihozni.
Persze, mint az akkori országos sajtóban is, kötelezően kellett néhány párthű vezércikket illeszteni a lapszám első oldalaira. Gondolom, ezek megíratása volt a főszerkesztő legnehezebb feladata. Arra is vigyázni kellett, hogy a három tannyelvű (magyar–román–német) iskola összetételét is tükrözzék a számok: mindegyikben találunk egy-két román és német írást.
Talán nem volt olyan nap Józsa György életében, hogy ne foglalkoztatta volna a következő lapszám sorsa. Hányszor, de hányszor kellett figyelmeztetni az osztályfőnököket, tanártársakat egy-egy cikk megírására vagy megíratására. Hányszor küldték vissza a számokat, hogy még kell belé egy ujjongó vers, vagy írják át a múltra vonatkozó írás néhány bekezdését. Szöllősi és Józsa érdeme, hogy a diáklap tudatosította, felvállalta az unitárius múltat. Rendre az iskola minden nagy tanítványáról megjelent méltatás. Maga Józsa főszerkesztő is beült az akkor még az épületben lévő Akadémiai Könyvtárba, ahol az unitárius kollégiumi könyvtárat-kézirattárat őrizték, s dolgozatot állított össze a régi unitárius diáklapokról. 1979 júniusában jelent meg a Fiatal Szívvel utolsó, 20. száma. Utána már csak románul lehetett volna kiadni a lapot, amit az iskola nem vállalt. Utóbb, 1990-ben kísérlet történt a diáklap újraindítására, de az ifjúság már nem érezte annyira a nyomtatott betű súlyát, mindössze két számra futotta az utóéletből.
Józsa György a szerkesztés mellett 13 éven át, 1976-ig volt aligazgató, s utána 1992-es nyugdíjazásáig tanított a Brassaiban. Főleg alsóbb osztályokban matematikát. Jó érzéke volt hozzá, hogy a kisdiákokkal elsajátíttassa az alapfokú ismereteket, hogy elkerülje a tantárgyától való rettegést.
A ma már legendákba vesző, rangot jelentő „nagy Brassai” egyik utolsó vezető egyénisége, egy vérbeli tanár, egy kitartó szerkesztő távozott közülünk Józsa György halálával.
