Az USR-PLUS szövetség kiáll egészségügyi minisztere, Vlad Voiculescu mellett
ÖSSZEFOGLALÓ
A három-párti (PNL, USR-PLUS és RMDSZ) kormánykoalíció vezetői hétfőn ültek össze, hogy a vitás kérdésekről egyeztessenek. A Digi 24 hírportál értesülései szerint a PNL-nek több politikusa az egészségügyi tárcavezető menesztését szeretette volna elérni Florin Cîţu kormányfőnél a Vlad Voiculescu által elkövetett „bakikra” hivatkozva. Mindamellett nyilvánosan csak a liberálisok alelnöke, Ben Oni Ardelean kérte a miniszter leváltását. Az USR-PLUS álláspontja viszont az, hogy Voiculescu menesztéséről szó sem lehet, a pártszövetség támogatja miniszterét.
„Amennyiben Florin Cîţu miniszterelnök nem fogadja el álláspontunkat, és meneszti az egészségügyi tárcavezetőt, a kormány megbukik”, nyilatkozták a Digi 24-nek hétfőn USR-s politikusok.
Hétfőn Dan Barna, az USR elnöke a Mediafax hírügynökségnek kijelentette: Vlad Voiculescu továbbra is az egészségügyi tárca vezetője marad. Mint mondta, „a kormánykoalícióban nem merült fel annak kérdése, hogy menesszék, vagy önként mondjon le.”
A miniszterelnök vasárnap „átláthatóságot, koherens cselekvést és szakmaiságot” kért kormányának minden miniszterétől. Cîţu nem hibáztatta közvetlenül Vlad Voiculescut a Foişor-kórház körüli történések miatt, annyit jegyzett csupán meg, hogy „becsületbeli kérdésről van szó, és szeretné látni, hogy létezik-e még becsület Romániában”. Ezzel a megállapítással vélhetőleg arra utalt, hogy becsületbeli megfontolásból lemondásokat vár el, összegezte a Digi.24.
A kormányfő mindenesetre elégedetlenségét fejezte ki azt illetően, hogy nem sikerült még országszerte 1600 intenzív terápiás ágyat elérhetővé tenni a Covid-19-ben szenvedő betegek számára, ennek a problémának a megoldását pedig az egészségügyi minisztertől várta el. Mindemellett Cîţu felhívta a figyelmet arra is, hogy kabinetbeli változtatásokról a mindenkori miniszterelnök dönt.
Lucian Bode belügyminiszter hétfő reggel úgy nyilatkozott: nem tartja rendjén valónak azt a módot, ahogy elköltöztették a Foişor kórház betegeit, de az erre vonatkozó döntést nem az egészségügyi minisztériumban hozták meg, mint ahogy a belügyminisztérium katasztrófavédelmi igazgatóságában (DSU) sem.
A szaktárca vezető beszélt azokról a nyilvánosságra került képsorokról is, amelyek tanúsága szerint egyik pácienst a hozzátartozók autójának csomagtartójában szállították el. Bode azt mondta: a beteg, a hozzátartozók és az ügyeletes orvos között megegyezés volt erről, az autót pedig úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen a páciens szállítására. Hozzátette ugyanakkor, hogy hasonló eset többé nem ismétlődhet meg. A betegeket sorra, mentővel kellett volna elköltöztetni – szögezte le a politikus.
A belügyminiszter ugyanakkor azt is közölte, hogy a Foişor kórház intenzív terápiás osztályán időközben mind a húsz ágyat elfoglalták már a koronavírusos betegek. Ugyanez a helyzet a kórházban lévő 90 oxigén-ellátásos ággyal is.
Amint arról beszámoltunk, pénteken éjjel a Foişor ortopédiai kórház betegeit elszállították, hogy az intézményt Covid-kórházzá alakítsák. A csendőrök és egy csoport tüntető között dulakodás alakult ki, utóbbiak megpróbálták ugyanis megakadályozni a kórház kiürítését. Az összeesküvés-elméleteket terjesztő, a csendőrséggel dulakodó demonstrálók szerint a Covid-kórházak „üresen állnak”.
Az egészségügyi minisztérium szombat hajnalban, közleményben fejezte ki sajnálkozását, amiért az „éj leple alatt”, botrányos körülmények között került sor a Foişor kórház kiürítésére, de mint írták, az intézkedés szükségességéhez nem fér kétség. Bukarestben ugyanis péntekre elfogytak a helyek a működő Covid-kórházakban, és 29 súlyos állapotban lévő állapotban lévő koronavírusos beteg várakozott üresedésre ezek betegfelvételi osztályain. A kórház kiürítése körüli zúgolódás folytán Vlad Voiculescu sajtótájékoztatót is szervezett, amelyen kifejtette: az intézmény kiürítésének módja nem őt terheli. Mint megjegyezte, a kórház a bukaresti főpolgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozik, az igazgatót Gabriela Firea volt fővárosi elöljáró nevezte ki.
A Szociáldemokrta Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Marcel Ciolacu hétfőn közölte: pártja hétfőn újabb egyszerű indítványt nyújt be Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter ellen. Ciolacu hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a PSD országos politikai bizottságának ülésén terítékre került a Foişor-kórház pácienseinek ügye, és párt vezetősége “felháborítónak tartja” ami történt.