A hétfői első elődöntőben érdekelt két együttes a Nemzeti Liga alapszakaszában már kétszer találkozott ebben az idényben, és a bajnoki címvédő megannyiszor kategorikus sikert aratott: az U-BT itthon 84:65, idegenben 93:71 arányban győzött. Ennek alapján sejteni lehetett az elődöntő végkimenetelét, de persze a kupamérkőzések mindig másak, mint egy bajnoki összecsapás, így nem volt ajánlott előre inni a medve bőrére, főleg annak tudatában, hogy a Krajova tavaly finalista volt a kupában.
A találkozó azonban első perctől a papírforma szerint alakult, még úgy is, hogy Mihai Silvăşan nem a legerősebbjeivel kezdett, hanem az elejétől fogva bizonyítási lehetőséget adott a hazai nevelésű fiataloknak. Akik, tegyük hozzá, meg is hálálták a bizalmat, így David Lăpuşte 10, Szentkuti Ákos 7 pontig jutott a meccs folyamán. Közben pedig az amerikai–román Patrick Neal Richard II. és a kubai Karel Guzman Abreu is parádézott, így az oltyán együttesnek az az öröm sem adatott meg, hogy megnyert volna egy negyedet, vagy bár egyszer vezetett volna a mérkőzés folyamán, vagy …
Visszatérve azonban az elejére, a találkozó 9:2-es kolozsvári rohammal indult, és ugyan a rivális egy adott pillanatban felzárkózott három pontra (15:12), az első negyed nyolcpontos kolozsvári előnnyel ért véget. A második negyed első kosarával a különbség már el is érte a tíz pontot, és hiába kért emiatt időt a krajovaiak edzője, az ukrán Vitalij Sztyepanovszkij, csapata a folytatásban is csak kapkodta a fejét: nemsokára 29:12-t mutatott az eredményjelző. A találkozó 16. percében az U-BT már 20 ponttal vezetett (36:16), innen kezdve pedig nem túlzás azt mondani, hogy mindkét csapat már csak a végső sípszót várta…
A találkozó legjobbja, „Petrică” Richard 18 pontig jutott – pontosan ugyanennyi pályán töltött perc alatt.
A folytatásra – a második elődöntőre – megduplázódott a konstancai sportcsarnok addigi mintegy 600 fős közönsége, ám a hazai kedvenc, a Konstancai Athletic ESK (amely története során először jutott a legjobb négy közé a kupában) a biztatásuk ellenére sem tudta borítani a papírformát a Nagyváradi ESK ellen. A bajnokság B-konferenciáját az U-BT-hez hasonló mérleggel – 15 győzelem és 1 vereség – nyerő Körös-partiaknak ugyanakkor valamivel jobban meg kellett dolgozniuk a sikerért: a házigazda az elején 7:0-ra meglépett, az első negyedet így döntetlenre hozta, és a másodikban is szinte végig vezetett. Az addigi egyensúly a harmadik negyed derekán kezdett borulni, ekkortól kezdve a váradiak átvették az irányítást, és lassan, de biztosan folyamatosan növelték előnyüket, amely azonban csak a végjátékban, a találkozó 37. percében vált két számjegyűvé.
Eredmények, Román Kupa, elődöntő: • Kolozsvári U-BT–Krajovai U MSC 88:64 (20:12, 23:16, 25:23, 20:13) • Nagyváradi ESK–Konstancai Athletic ESK 81:73 (20:20, 19:18, 21:18, 21:17).
A döntőben az idény során először méri össze erejét a kolozsvári és a nagyváradi csapat; előbbi tavaly megnyerte a bajnokságot és a kupában a későbbi győztes Voluntari-i SK ellen az elődöntőben búcsúzott, utóbbi a Nemzeti Ligában ezüstérmes lett, a kupában viszont nem jutott a legjobb nyolc közé: az első fordulóban a Krajova állta útját. A 2021–2022-es idényben az U-BT és a Nagyváradi ESK kétszer találkozott, mindkétszer a kolozsváriak győztek.
Az U-BT négyszeres kupagyőztes, a nagyváradiak viszont még mindig első sikerükre hajtanak, miután az utóbbi évtizedben már hatszor maradtak alul a finálékban, ebből három alkalommal éppen a mostani rivális ellen… A két csapat ugyanis a 2015–2016, 2017–2018 és 2019–2020-as fináléban is összemérte erejét, előbb 82:75-tel, aztán 64:61-gyel, majd 68:61-cal nyertek a kolozsváriak, akiknek csapatában egyetlen személy játszott mindhárom találkozón és léphet fel ma a negyediken is: Kuti Nándor Levente.
A döntőt szerdán 19 órától rendezik, a találkozót a DigiSport2 és a Prima Sport1 élőben közvetíti.
Borítókép: Kuti Nándor Levente negyedik kupadöntőjén léphet pályára – FOTÓ: WWW.U-BT.RO/MANASSES SÁNDOR: