Fedezzük fel idén Temesvárt, a Bánság fővárosát!

Hivatalosan is megnyitják az Európa kulturális fővárosa programot

Fedezzük fel idén Temesvárt, a Bánság fővárosát!
Február közepén nyitják meg hivatalosan a Temesvár Európa kulturális fővárosa országos kulturális programot. A Bánság fővárosa eredetileg 2021-ben kapta volna meg a címet, a járvány miatti halasztás ellenére azonban már tavaly is több kulturális program zajlott ennek jegyében. Csak a február 17–19-i nyitóhétvégén naponta több mint 16 ezer látogatóra számítanak: mintegy 130 rendezvényt szerveznek, fellép Lajkó Félix és a szegedi Kosztándi kvartett. A nyitógálát Andrei Irimia népszerű román és Joep Beving világhírű holland zeneszerző-zongoristák koncertjével együtt a közszolgálati román televízió 1-es csatornája élőben közvetíti. Az év során a temesvári kulturális programokon megközelítőleg háromezer művész vesz részt, tucatnyi zenei és ennél is több tematikus (színházi, cirkuszi stb.) fesztivált szerveznek, hetente átlagosan harminc rendezvényre kerül sor, a programban pedig számos magyar és német kulturális rendezvény is megvalósul.

(Borítókép: Megéri idei vakációs terveinkbe beiktatni, kultúrafogyasztókként vagy fesztiválrajongókként útba ejteni Temesvárt FACEBOOK/DOMINIC FRITZ)

Temesvár magyar lakosságának aránya mára kevesebb mint 5 százalék, a németeké nem éri el a 2 százalékot, de három állami – román, magyar és német – színháza van, továbbá független színtársulat is működik a városban (például a Basca Színház). Ezzel együtt egész sor magyar és német kulturális rendezvényt is szerveznek az európai főváros programban, bár Erdei Ildikó, a bánsági civil szervezetek együttműködését segítő Temes Megyei Civil Tanács elnöke szerint kevés kapcsolódási pontot találtak az Európa kulturális fővárosa projekt román partnereivel. A civil szervezetek elsősorban bejáratott programjaikat szeretnék láthatóbbá tenni: a Temesvári Magyar Napokat, a Bartók-túrát, a Bánsági Magyar Napokat, a TESZT színházi fesztivált – írja az elnökre hivatkozva a Petőfi Kulturális Ügynökség hírportálja, a kultura.hu. A Bolyai-év tiszteletére Temesvár lesz a helyszíne novemberben a magyar tudomány ünnepének, itt szervezik az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra tantárgyverseny Kárpát-medencei szakaszát, valamint a romániai magyar pedagógusszövetség tanévkezdő ünnepségét.

Több rendezvény helyszínéül szolgál a tekintélyes magyar kormánytámogatással két évtizede épülő Új Ezredév református központ, amelynek ötezer négyzetméternyi beépített felülettel tervezett hétrészes épületegyütteséből négy elkészült és használható: a templomon kívül irodák, vendégszobák, közösségi terek, koncertterem, konferenciaépület. Itt koncertezik az Európa kulturális fővárosa program hivatalos nyitórendezvényén a szegedi Kosztándi kvartett (műsoron Lendvay Kamilló és Bartók Béla művei).

Színházban A párhuzamos város

A gyárvárosi református központ szerepel a nyitó hétvégén műsorra tűzött színházi előadásban, a temesvári Csiky Gergely Színház és a német színház közös produkciójában is. A párhuzamos város részvételi és utcaszínházi előadáson a közönség az előadók és egy telefonos alkalmazás kalauzolásával Temesvár három történelmi kerületében, Józsefváros, Gyárváros és Erzsébetváros helyszínein sétálva nyomoz, újfajta nézőpontból ismerheti meg a város és lakóinak történetét. Ana Mărgineanu rendező és Peca Ștefan dramaturg trilógiája eredeti kordokumentumok, beszámolók, anekdoták és személyes történetek feldolgozásával született, az erzsébetvárosi rész nyár elejére készül el.

Az Európa kulturális fővárosa címen Temesvár idén Veszprémmel és a görögországi Elefszínával osztozik. A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a veszprémi Kabóca Bábszínház és a Petőfi Színház művészei közösen hozták létre tavaly a Bánk című előadást, és az Európa kulturális fővárosa 2023 program jegyében idén is további együttműködést – előadásokat, képzéseket, kölcsönös meghívásokat – terveznek. A kulturális fővárosi cím várhatóan nyomot hagy a május végi 14. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT) is, a beválogatott előadások listáját február közepéig ígérik nyilvánosságra hozni.

Világsztárokat is várnak: Olga Tokarczuk, Orhan Pamuk, John Malkovich

Megközelíti a háromezret az idei temesvári kulturális programokon részt vevő művészek száma, tucatnyi zenei és ennél is több tematikus (színházi, cirkuszi stb.) fesztivált szerveznek, hetente átlagosan harminc rendezvényre kerül sor – kis szépséghiba, hogy a régió sokszínűségének megmutatására irányuló szándék ellenére csupán kétnyelvű (román és angol) honlap tájékoztat minderről (timisoara2023.eu). Iskolák, a város parkjai, terei, könyvesboltjai mind bekapcsolódnak az Európa kulturális fővárosa programba.

Irodalmi Nobel-díjas szerzőket lát vendégül Temesvár: a Béga-parti városba várják Olga Tokarczukot és áprilisban Orhan Pamukot. A Temesvári Nyugati Egyetem két kémiai Nobel-díjas kutatót lát vendégül: Jean-Marie Lehn és Jean-Pierre Sauvage francia vegyészeket. Világsztárokat is várnak idén Temesvárra: június végén érkezik John Malkovich A pokoli komédia: Egy sorozatgyilkos vallomásai című előadással, novemberben Isabella Rossellini a Darwin mosolya című egyszemélyes műsorával. Fellép a New Yorkban élő román zongorista, Lucian Ban, aki Mat Maneri amerikai brácsaművésszel jazzbe írva dolgozza át Bartók Béla népzenei gyűjtéseit.

Kultúrára az idén több mint 186 millió lejt szántak Temesvár helyi költségvetéséből. A program hivatalos megnyitójának Egyesülés téri központi rendezvényén a hivatalosságok átveszik az Európai Bizottság 1,5 millió euróval együtt járó Melina Mercouri-díját, ami a jelöltséggel vállalt kötelezettségeik maradéktalan teljesítése esetén a kulturális fővárosokat illeti.

Temesvár testvérvárosa, a németországi Gera 550 ezer euróval támogatja két nemzetközi kulturális esemény létrejöttét. Szeptemberben egy-egy nagyszabású koncertre kerül sor Gerában és Temesváron, mintegy 350 művész részvételével: az Altenburg-Gera Filharmonikus Zenekar, a Bánáti Filharmónia, a Temesvári Opera Kórusa, a Rutheneum Zenelíceum kórusa és a Ion Vidu Művészeti Líceum kórusa együttműködik Arnold Schoenberg Gurrelieder című dalciklusának előadásában, amelyhez igen nagy létszámú vokális és hangszeres előadói csoportra van szükség (több szólóénekesre, három kórusra és nagyzenekarra). Hasonló együttműködésre kerül sor az Altenburg-Gerai Színház és a Temesvári Állami Német Színház között, kettős előadást mutatnak be 2024 tavaszán. Nyilatkozataiban Peer Gebauer német nagykövet hangsúlyozta, hogy a közös kulturális programok legnagyobb erénye a két ország művészeinek és zenészeinek a produkciók létrehozásához vezető szoros együttműködése (közös műhelymunkák, próbák).

Ami bennünket illet, Temesvár európai kulturális fővárosi rangja kiváló kifogásként szolgál mindannyiunk számára ahhoz, hogy idei vakációs terveinkbe beiktassuk, kultúrafogyasztókként vagy fesztiválrajongókként útba ejtsük.

FOTÓ: FACEBOOK/TIMIȘOARA 2023