Valóban nem igen léteznek gyenge csapatok, és szoros meccseket játszanak a nemzeti válogatottak függetlenül attól, hogy a világ melyik pontjáról érkeznek, de az európai szupremácia azért még mindig megkérdőjelezhetetlen. Ez főleg a tehetségesebbnél tehetségesebb futballistákat ontó dél-amerikai kontinensek fájó, amely az idén leszerepelt, hiszen egyetlen csapatot sem tudott az első négy közé juttatni. A FIFA hiába próbálja folyamatosan pozitív diszkriminációban részesíteni a futball területén lemaradt nemzeteket, és ennek érdekében egyre nagyobb engedményeket tesz, egyelőre Európában játsszák a legjobb futballt, az európai bajnokságok messze a legerősebbek, nem beszélve a labdarugó szövetségek szervezettségéről és az infrastruktúráról. A világ többi része nem tudja felvenni a versenyt az öreg kontinenssel a válogatottak szintjén sem. A dél-amerikaiak esete is mutatja, hogy hiába annyi tehetség, ha ez nem párosul az európaiak által tökélyre fejlesztett szervezettséggel. A statisztika is megerősíti az európai fölényt, hiszen sorozatban negyedszer fog európai együttes világbajnoki címet elhódítani, ami példátlan az 1930-ig visszanyúló világbajnokságok történetében.
Összegzés képpen elmondható, hogy a vb legnagyobb csalódását a négy évvel ezelőtti döntős argentinok okozták, akik Messivel az élen nem találtak magukra. A kiváló egyéniségekből álló „pumák” mintha edző nélkül, vagy mintha hozzá nem értő edző nélkül rohangáltak volna a labda után. Rossz nyelvek szerint Jorge Sampaoli túl sok kompromisszumot kötött Messivel, akinek megengedte, hogy összeállítsa a csapatot. Könnyen elképzelhető, hogy így történt, tény, hogy az argentinok olyan színtelen, erőtlen, öreges focit játszottak, ami mindenki számára megmagyarázta, miért múlt hajszálon a vb-re való kijutásuk.
A kellemes meglepetések közé tartozik Anglia és a házigazda Oroszország, amelyek várakozáson felül teljesítettek. Az angolok legutóbb a 2000-es évek elején tartoztak az eredményes nagy focinemzetek közé, utána mély válságba kerültek. A sötét alagút végén a remény fénye most csillant fel számukra a Gareth Southgate vezette fiatal és még tapasztalatlan válogatottnak köszönhetően, amely az elmúlt szűk egy hónapban visszaadta a reményt a szigetországiaknak, hogy ismét visszakerülhetnek az elitbe válogatott szinten is. Oroszország esetében minden bizonnyal sokat nyomott a latban a hazai rendezés, ami különleges energiákat kölcsönzött Csercseszov együttesének, de azért hosszú távú következtetéseket nem mernék levonni, hiszen egy jó vb- szereplésből nem következik feltétlenül egy sikeres ciklus. Az angoloknak is sokat kell még dolgozniuk azért, hogy ismét vb-győzelemben reménykedhessenek, hiszen Kane és társai távolról sem olyan kimagasló tehetségű futballisták, akik éveken keresztül képesek szállítani az eredményeket. Ha pedig az angol utánpótlás is ilyen nagy gondokkal küszködik, akkor mit mondhatnánk a többnyire hazai bajnokságból összegyűjtött oroszokról. Sikerük inkább konjunkturálisnak tűnik, a hazai rendezés felspannolta őket és kihozták magukból a maximumot.
A franciák toronymagasan esélyesek az 1998 utáni második világbajnoki győzelmükre, miután két évvel ezelőtt hazai pályán elkótyavetyélték az európai bajnoki címet. Akkor Portugália halászta el az orruk elől a sikert. A franciák nem változtattak sokat, ugyanolyan erős gárdát tudnak felállítani, amely Didier Deschamps vezénylete alatt minden adottsággal rendelkezik a végső sikerhez. A franciák erőssége, hogy igencsak szervezett a játékuk, olaszos védekezésüket pedig villámgyors kontrákkal, de felállt védelem elleni eredményes támadójátékkal is ki tudják egészíteni. Náluk van a jövő, hiszen a csatársorukat ékesíti az a Kylian Mbappé, aki ezen a vb-én nem hivatalosan átvette az Aranylabda várományosi címet Messitől és Ronaldótól.
Másik oldalon a horvátok a vb-döntőbe jutásukkal bebizonyították, hogy a kis nemzetek csak egy bizonyos pontig képesek beverekedni magukat a nagy nemzetek közé. Ezt az örökérvényű axiómát egyrészt a belgák aranygenerációjának újabb félkudarca erősítette meg, de a horvátok sikere is, hiszen ők most azok a kivételek, akik erősítik a szabályt. A horvát labdarúgásnak óriási sikert jelent a döntőbe jutás, hiszen a Mandzukic-Modric-Rakitic hármas által vezetett horvát válogatott felülmúlta a Davor Suker-Zvonimir Boban-Robert Prosinecki trió 1998-es sikerét, amikor a franciaországi vb-n bronzérmesek lettek a horvátok. A mostani minimum ezüstérem sok tanulságot rejt magában, de mindenekelőtt reményt ad a kisnemzeteknek is, hogy minőségi utánpótlás-neveléssel nem lehetetlen felnőni ideig-óráig a nagyok mellé. Ezt kellene valahogy megtanulnia Romániának és Magyarországnak.
