Az RMDSZ már 28 éve elkötelezetten szorgalmazza Romániában a decentralizáció valós megvalósítását, emelte ki a bizottsági ülés megnyitóján Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. „Ezért mi, a romániai magyarok politikai képviselete ezt tesszük a mostani törvényalkotás során is, amikor valós, nem pedig fiktív feladatkörökkel akarjuk ellátni önkormányzatainkat, hiszen Európában is a fejlődést és a békét az erős decentralizációs folyamatok szavatolták a leginkább” – hangsúlyozta a képviselő.
Az ET Parlamenti Közgyűlésének tagjaként úgy vélte, az ET akkor lehet valóban megfelelően erős intézmény, ha a testületei között, akár ilyen kérdésekben is van egy intézményes erős kapcsolat.
„Meg kell erősítenünk az ET és az EU közötti együttműködést, ugyanis azt látjuk, hogy az EU nem vállalta a kisebbségek jogaira vonatkozó ET ajánlásokat, normákat. A mi esetünkben ez azt eredményezte, hogy 11 évvel az uniós csatlakozást követően romlott a romániai magyarság helyzete, gyakoribbak a jogtiprások, felerősödött a magyarellenesség” – fűzte tovább a gondolatkört Winkler Gyula.
Az RMDSZ ezért dolgozta ki az európai polgári kezdeményezést, a Minority Safepack-et több mint 1,2 millió kisebbségben élő személy támogatta „Azt kérjük, hogy EU vállalja fel az őshonos kisebbségek védelmét, és kötelezze tagállamait a kisebbségek jogainak betartására” – fejtette ki az EP-képviselő.
Romániában erős regionális identitással rendelkező térségek vannak, sajnos a 42 megyés közigazgatási rendszer semmilyen szinten nem ismeri el, és nem is segíti a nagyobb régiók fejlődését, mutatott rá Grüman Róbert, aki szerint ez az elzárkózás nem segíti az ország más nagy történelmi, hagyományos régióit sem, azok is megszenvedik ezt a rendszert, hiszen turisztikai, gazdasági szempontból sem tudják a megfelelő szinten kihasználni a regionális együttműködés nyújtotta előnyöket.
„ Én hiszek abban, hogy ennek a testületnek a szerepe meg fog erősödni, és előbb utóbb a román államnak is fel kell ismernie, hogy a régiós törekvések nem jelentenek veszélyt az állami struktúrákra, hanem kiegészíthetik egymást, erősíthetik egymást. Erre tart ma Európa és erre kell tartania Romániának is” – emelte ki Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, aki idén az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöki tisztségét is betölti.
Minden régió egyedi a maga nemében, hangsúlyozta Gudrun Mosler-Törnström, az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának elnöke. Mint fogalmazott, nagyon fontos, hogy Strasbourgon kívül is találkozzanak, megismerjék a különböző régiókat és közösségeket. A befogadó társadalom alapját a helyi és regionális identitás képezi, és ebbe a nyelvhasználat is beletartozik, jegyezte meg a kongresszus elnöke.
Kovászna Megye Tanácsának meghívására érkezett Háromszékre az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa önkormányzati szakbizottsága, amely szerdán tartotta kihelyezett ülését, csütörtökön pedig nemzetközi konferenciára került sor Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban címmel.
Az ET 1994-ben tanácsadó testületként hozta létre az Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusát, amely az addig működő Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Állandó Értekezlete helyébe lépett. Európa régióinak és városainak véleményét jeleníti meg az Európa Tanácsban, fórumot teremt, ahol a helyi és regionális választott képviselők megvitathatják problémáikat, összevethetik tapasztalataikat. A testület Romániában először tart kihelyezett szakbizottsági ülést.