
A megmozdulás ugyanakkor szimpátiatüntetés Nicuşor Dan független elnökjelölt mellett – számolt be a Hotnews hírportál. Európa-párti gyűléseket jelentettek más városokban is: Temesváron, Brassóban, Jászvásáron és Nagyváradon. A Simion–Georgescu-tábor télen és tavasszal több nagyszabású tüntetést szervezett az országban, ez az első alkalom, hogy az Európa-barát tüntetők is megmozdulnak és ilyen nagy számban vonulnak az utcára – írja a Hotnews.
A résztvevők a fővárosi Egyetem téren gyülekeztek, majd a kormány székháza előtti Victoriei (Győzelem) térre vonultak, miközben "Európa, hozzád tartozunk", "Gyertek szavazni", "Szavazunk, nem megyünk el" és "Nyet Kreml, Yes Europe" feliratú táblákat emeltek a magasba. A tömeg több ízben Nicușor Dan független elnökjelölt, bukaresti főpolgármester nevét ismételgette.

Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulást az Ellenállás és kezdeményezés nevű mozgalom szervezte meg, amelynek vezetője, Marcel Bartic történelemtanár úgy nyilatkozott: hisz egy európai Romániában, illetve abban, hogy a felvonulással az összefogás üzenetét küldik a megosztott román társadalomnak.
A főszervező elmondta: Románia nagyon sokat dolgozott azért, hogy az Európai Unió és a NATO tagja lehessen, a tüntetők pedig nem gyűlöletből, nem valaki ellen vonultak utcára, hanem azért, hogy Románia európai állam maradjon.
Az esemény társszervezője, a Declic közösség szerint Románia válaszút előtt áll.

"Az elnökválasztás első fordulója megmutatta, hogy a szélsőségesek egy lépésre vannak a hatalom teljes átvételétől. A szélsőségesség nem egy elvont fenyegetés. Valódi, szervezett és jelen van. Agresszívan hirdeti magát az interneten, csodákat ígér a TikTokon, gyűlöletet terjeszt, embereket fenyeget, és szembeszáll a törvénnyel. Kigúnyol mindenkit, aki kritizálja, és elrejti az erőszakos, antidemokratikus csoportokkal való kapcsolatait. Ez nem politika, hanem veszély" - idézte a Declic felhívását az Agerpres.
Kolozsváron is több száz, zömében fiatal gyűlt össze a Deák Ferenc / Eroilor út elején, a régi városháza előtt. A békés tüntetők uniós zászlókat lengettek, a molinókon Európapárti feliratok álltak: „Románia marad!”, „Kolozsvár a demokráciáért”, „Európai polgár európai úton!”, „Románia, ne feledd, Európa a te otthonod!”, „Szövetségesek 2007 óta” stb. A résztvevők Nicuşor Dan támogatására buzdítottak a második fordulóban, mivel ő az egyedüli garanciája annak, hogy Románia megmarad az európai úton.

Rohonyi D. Iván felvételei