Erdélyi magyar összefogás körvonalazódik?

Az RMDSZ iktatta a szükséges aláírásokat

Erdélyi magyar összefogás  körvonalazódik?
A parlamenti választásokon való lehetséges együttműködésről tárgyalt csütörtökön Kolozsváron az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) küldöttsége. A megbeszélés után azt nyilatkozták, „jó hangulatú, építő szellemű megbeszélést folytattak, és jövő héten újabb tárgyalási forduló következik.” Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerdán azt nyilatkozta: az RMDSZ a 2016-os parlamenti választáson is megteremtette a magyar összefogást, ezúttal sem rajta fog múlni. Az RMDSZ szerdán iktatta egyébként a Központi Választási Irodánál (BEC) a szövetség választási részvételéhez szükséges aláírásokat. Mint mondta, a közel 153 ezer aláírás azok jóvoltából gyűlt össze, akik szükségesnek tartják a magyar képviseletet a parlamentben. „Fontos, hogy legyen párbeszéd, magyar összefogás, ezért az RMDSZ kész meghallgatni az MPP és az EMNP javaslatait is. A jelöltállítással kapcsolatos döntést az önkormányzati választásokon elért eredmények alapján, október 20-ig kell meghozni” – emelte ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a magyar összefogás fontosságára utaló, szerdai nyilatkozatában arra reagált, hogy pénteken az EMSZ-be tömörült két kisebb párt, az MPP és az EMNP elnöke együttműködést ajánlott az RMDSZ-nek a közelgő parlamenti választásokra. Négy évvel korábban az MPP két politikusa jutott képviselői mandátumhoz az RMDSZ jelöltlistáján a két politikai alakulat közti megállapodás alapján.

Kelemen Hunor leszögezte: az EMSZ jogi entitásként még nem létezik, ezért külön-külön hívta tárgyalni az MPP-t és az EMNP-t, de ők úgy döntöttek, hogy együtt jönnek. Hozzátette: az induláshoz szükséges feltételek megteremtéshez – az aláírások összegyűjtéséhez – az RMDSZ egyébként nem kapott segítséget sem az MPP-től, sem az EMNP-től. „Dolgoztunk helyettük is, meghallgatjuk az igényeiket, s eldöntjük, hogyan tudunk továbblépni” – mondta Kelemen Hunor.

A tanácskozás során az EMSZ képviselői vázolták együttműködési szándékukat a közelgő romániai parlamenti választásokkal kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy azt egy tágabb együttműködés keretében látják kívánatosnak. Elmondták: fontosnak tartják, hogy az EMSZ és az RMDSZ tisztségviselői – az erdélyi magyar közösség érdekében – együtt tudjanak működni az önkormányzati munka során, és az erdélyi magyar érdekérvényesítés egyéb területein is – összegezte közleményében az EMNP.

Az RMDSZ nem halasztaná el a parlamenti választásokat

Az RMDSZ szerdán több mint 150 ezer aláírást iktatott a BEC-nél, így Románia minden megyéjében és a külföldi választókerületben is indíthat jelölteket a december 6-i parlamenti választáson. Idén a választói névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió állampolgár legalább fél százaléka, vagyis 95 ezer választó támogató aláírása szükséges ahhoz, hogy egy párt vagy kisebbségi szervezet országos jelöltlistát állíthasson.

Az RMDSZ szerda este a külföldi választókerületben induló jelöltjeinek névjegyzékét is leadta a BEC-nél. A hazai képviselő- és szenátorjelöltek névsorát október 22-ig kell benyújtani a megyei választási bizottságokhoz.

Románia 2016-ban visszatért a szavazatarányos, megyei pártlistás választási rendszerhez, amelyben azok a – szórványban, vagy külföldön összegyűlt –töredékszavazatok sem vesznek el, amelyek nem gyümölcsöznek helyben mandátumot.

Kelemen Hunor szerda este arról is beszélt, hogy a december 6-án esedékes parlamenti választásokat nem kell elhalasztani.  „Nem tudhatjuk, mi lesz novemberben, decemberben, mint ahogyan azt sem, hogy mi lesz majd januárban, februárban. Nem hinném, hogy márciusban gyökeresen más lesz a helyzet, mint novemberben. Ezért én nem támogatom a választások elhalasztását” – fogalmazott Kelemen Hunor, hangsúlyozva, a választáson való részvétel nem jelent nagyobb kockázatot, mint egy vásárlás.

Elmondta: az RMDSZ törvényhozói nem fogják megszavazni a parlamenti választások elhalasztásáról szóló törvényt. Az alkotmány világosan leszögezi, hogy a parlament mandátuma négy évre szól, és arról is rendelkezik, hogy milyen konkrét esetekben – például háború, szükségállapot, ostromállapot stb. – hosszabbítható meg – emelte ki Kelemen Hunor.

„Nem lehet a törvényhozás mandátumát valamilyen veszélyre hivatkozva, egy törvénnyel meghosszabbítani” – nyomatékosította. Hangsúlyozta: ha a kormány koherens döntéseket hoz, s ezeket jól kommunikálja, kordában lehet tartani a járványt, és meg lehet szervezni a választásokat. 
 

Nem támogatják a színházak, mozik és éttermek bezárását

Az RMDSZ elnöke ugyanakkor nem ért egyet a színházak, mozik és éttermek bezárásával. Szerinte ezt az intézkedést csak azokon a településeken kell elrendelni, ahol koronavírus-fertőzési gócok vannak. A politikus meglátása szerint semmi nem bizonyítja, hogy sok ember fertőződne meg ezeken a helyeken.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol