„Erdélyben lépten-nyomon találkozni lehet a Kegyes Tanítórend lábnyomaival”

A romániai piarista provincia centenáriuma

Mármarossziget,
Máramarossziget 1912-ben épített piarista iskolája, ma Dragoș Vodă román tannyelvű líceum
Mind egyháztörténeti, mind pedig Erdély magyar vonatkozású történelme szempontjából fontos, nemzeti nyelvű oktatását meghatározóan befolyásoló eseménynek tekinthetjük azt, amikor száz éve, 1925-ben megalakult a romániai piarista provincia. Az első világháborút követően Erdélyben a Kegyes Tanítórend (a piaristák) az ifjúság valláserkölcsös és tudományos képzését, nevelését a Romániához csatolt területen négy rendházában – Kolozsvár, Máramarossziget, Nagykároly, Temesvár – biztosította. A diktátum elszakította ezeket a magyar rendtartománytól, így előbb 1921-ben annak viceprovinciájává, majd a római Apostoli Szentszék dekrétuma jóváhagyásával száz éve, 1925-ben önálló romániai rendtartománnyá szerveződtek. Patay József egyháztörténész, piarista rendfőnök azt vallotta: „aki az Erdély területét borító kulturális fövenyt vizsgálgatja, a fövenyben a Kegyes Tanítórend lábnyomaival lépten-nyomon találkozik.”

Napjainkban már nagyon kevesen emlékeznek egy mind egyháztörténeti, mind Erdély magyar vonatkozású történelme szempontjából fontos, nemzeti nyelvű oktatását meghatározóan befolyásoló eseményére: 1925-ben, száz éve alakult a romániai piarista provincia. 

Az 1918-ban véget ért első világháború után, annak lezárását rögzítő, a történelmi Magyarország felosztását előirányzó, 1920. június 4-én életbe lépett a győztes antanthatalmak békeszerződésnek nevezett diktátuma – a versailles-i Nagy-Trianon palotában írták alá –, amely jelentősen megcsonkította Magyarország területét és lakosságát. Erdélyben csak hat férfi szerzetesrend közössége folytathatta áldásos szolgálatát. A Kegyes Tanítórend (a piaristák) az ifjúság valláserkölcsös és tudományos képzését, nevelését a Romániához csatolt területen négy rendházában – Kolozsvár, Máramarossziget, Nagykároly, Temesvár – biztosította. A diktátum elszakította ezeket a magyar rendtartománytól, előbb 1921-ben annak viceprovinciájává, majd a római Apostoli Szentszék dekrétuma jóváhagyásával 100 esztendeje, 1925-ben önálló romániai rendtartománnyá szerveződtek. A négy említett rendház nyolc oktatási intézményt tartott fenn: Kolozsváron főgimnáziumot és a Kalazantinum Hittudományi és Tanárképző Intézetet a piarista papnövendékek számára; Máramarosszigeten főgimnáziumot és rendi novíciátust; Nagykárolyban főgimnáziumot, fiú és leány elemi iskolát; míg Temesváron főgimnáziumot és konviktust.

A Felekezetközi Tanács – az erdélyi magyar egyházak önvédelmi célból alakított testülete – 1921. július 22-én hozott határozata alapján Patay József egyháztörténész, hittan–történelem szakos tanár kollégájával és rendtársával, a tudós Biró Vencellel közösen – mindketten Kolozsváron tanítottak – megírta az Egyetemes történet a középiskolák 6–7. osztálya részére című tankönyvet. Azonban Victor Motogna egyetemi tanár kifogásokat megfogalmazó hivatalos bírálata következtében, az Erdélyi Római Katolikus Státus Igazgatótanácsa 1922. szeptember 22-én felkérte a szerzőket, hogy dolgozzák át a kifogásolt részeket, különös tekintettel a román nép eredetének bemutatására és a Világháború című fejezetre. Ezt a sokoldalú, történelem szakos piarista paptanár Denderle József végezte el. A tankönyv 1940-ig volt használatban és hozzájárult a magyar iskolák diákjai történelemszemléletének és ismeretanyagának bővüléséhez. 

Alkalmazkodni kellett az új tanügyi és kormányzati rendszerhez 

1925-ben az említett kényszerítő történelmi okok miatt önállósult romániai piarista provincia Temesváron ülésező első káptalanja Patay Józsefet választotta a rendtartomány főnökévé. Ő meggyőződéssel vallotta: „aki az Erdély területét borító kulturális fövenyt vizsgálgatja, a fövenyben a Kegyes Tanítórend lábnyomaival lépten-nyomon találkozik.”

Biró Vencel professzor Az erdélyi rendházak a román uralom éveiben című tanulmányában ismertette: „az érintkezés megtagadása, helyi intézkedések szükségessége, az állami követelmény, a rendi utánpótlás kérdése mind az életlehetőség keresése mellett szóltak. A rend e házakkal összekötött templomokban, iskolákban és konviktusokban századokra visszamenőleg erősített vallásos meggyőződést, tudományt terjesztett és nevelt jellemes ifjakat. Most is úgy érezte, hogy az új vallási és nemzetiségi környezetben vallása és magyarsága iránt kettőzött kötelezettséggel tartozik. Az államfordulatot követő első éveket a fennmaradás-keresés, berendezkedés-próbálgatás, új tanügyi és kormányzati rendszerhez való alkalmazkodás, iskola-elvesztés, változatos és sokszor izgalmas eseményei töltötték ki. A háborgó tavon hányódás érzése lett úrrá a lelkeken. De a piaristák munkakörükben maradtak és abban szívósan és eredményesen kitartottak.” 

Ebben a helyzetben semmiképpen nem volt tehát indokolt az sem, hogy a román állam egyoldalú intézkedésével a rendet az iskolákból kitegye. Eljárása azzal a politikai elgondolással függött össze, hogy a román határszéleket kultúrzónáknak minősítette, és az ezen övezet mentén talált magyar iskolákat rendszeresen megszűntette, vagy azokat román iskolákká alakította át. 

Bár elvették az iskolákat, a rendtagok tovább dolgoztak

Ennek a politikának két rendi iskola esett áldozatul. A nagykárolyi iskola elvételével azonban a rendtagok további működése nem szűnt meg, csak kisebb térre korlátozódott. Ugyanis a gróf Károlyi család alapítványából megmaradt a plébániatemplom, ezzel együtt a város katolikus híveinek gondozása, a katolikus tanuló ifjúság hitoktatása, valamint a vallásos egyesületek vezetése.

A kolozsvári néhai piarista főgimnázium

A piaristák által felépített, 1909-ben elkészült és 1912-ben felszentelt temesvári új iskola és a rendház, valamint a kettőt összekötő templom is a rend tulajdonát képezte. Ez a tanintézmény mindig a piarista rend egyik legnépesebb iskolája volt. Hasonlóképpen a rendházban elhelyezett konviktus is nagy keresettségnek örvendett. Azonban a megváltozott helyzetben a létszám rohamosan apadt, az állam tanügyi vezetőiben megfogalmazódott sajátos elv következtében pedig tért hódított ugyanis az a felfogás, hogy a szerzetesek minden országban az állam nyelvén működnek, tehát itt is románul tanítsanak. Ez az elmélet helytálló olyan országban, ahol a szerzetes tanárok az államalkotó nemzetből kerülnek ki, de nem vonatkoztatható az erdélyi és bánsági területre, ahol a katolikusok kisebbségi nemzetekhez tartoznak. A román közoktatási minisztérium olyan rendeletet adott ki, hogy a szerzetesek és szerzetesnők által vezetett iskolák az 1923–1924-es tanévben az első osztályban csak az állam nyelvén kezdhetik meg a tanítást. A következő osztályokban a román nyelvű tanítást fokozatosan fogják bevezetni. A rendelet megengedte, hogy a vallástant és az anyanyelvet a kisebbségi tanulók anyanyelvén adják elő. 

Ismételt próbálkozások a magyar tanítási nyelv jóváhagyatásáért

Több, a helyzetet megvilágosítani igyekvő megbeszélés, tárgyalás következtében ez az előírás a gyakorlatban úgy módosult, hogy a szerzetesek által vezetett iskolák tanítási nyelvének megállapításában a tulajdonjog lett irányadó. Vagyis olyan szerzetesi iskolákban, amelyekben az egyházközség vagy a püspökség a tulajdonos, ott megmaradt a magyar tanítási nyelv. Ennek következtében a temesvári iskola mint rendi tulajdon a román tanítási nyelv bevezetésére kényszerült. Azonban a piaristák ismételten megpróbálták a magyar tanítási nyelv jóváhagyatását úgy, hogy a temesvári püspökséggel együttműködve magyar és német tagozat létesítésével próbálkoztak. Ez a sok utánajárás és az állami hatósággal történt számtalan tanácskozás után sem járt sikerrel. A rendtagok azonban ilyen körülmények között sem hagyták cserben az iskolát, abban a tudatban, hogy így is a magyarságot tudják szolgálni, megtartva a tanulókat nemzettudatukban. Például a vallástanítást segítő Mária kongregáció működési nyelve szintén magyar maradt. 

Majd a római Apostoli Szentszék és a román állam (királyság) közötti, 1927-ben megkötött konkordátum kimondta ugyan, hogy az iskolák tannyelvét a fenntartó hatóság állapítja meg, de ugyanakkor annak függeléke azt is tartalmazta, hogy a megállapodásnak visszaható ereje nincsen. Azaz, ahol a román tanítási nyelvet az állam rendeletére előzőleg már bevezették, az már nem változtatható meg. Ez sajnos vonatkozott a temesvári iskolára is. 

Ami a zágoni Mikes Kelemenről elnevezett kolozsvári piarista főgimnáziumot illeti, mivel az az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdona volt, annak tannyelve a magyar maradt, a román nemzeti tantárgyak tanításának kivételével. Az iskola tanulóinak vallásos lelki életét jelentő templom és a nevelőintézet szintén a rend gondozásában maradt. Mind egyháztörténeti, mind rendtörténeti szempontból nagy fontosságú volt, hogy az 1922–1923-as tanévben Kolozsváron megalakult a rend teológiai intézete, a Kalazantinum. A teológusok ugyanakkor beíratkoztak a kolozsvári román egyetem hallgatói közé is, hogy ott tanári oklevelet szerezzenek. 

Gerhardinum – a temesvári kegyesrendi iskolaépület együttes

Tehát a négy piarista rendházból, azaz Temesváron az iskolából és konviktusból; Nagykárolyban a plébániából; Kolozsváron a rendtagok által ellátott iskolából és internátusból (a Báthory-Apor szeminárium, más néven Szent József Fiúnevelő) és Máramarosszigeten az újoncnevelőből, valamint a rendházakhoz tartozó vagy a rend által ellátott templomokból tevődött össze a romániai rendtartomány. 

Végezetül hangsúlyozom, hogy a romániai piarista rendtartomány jelentősége főleg hivatásának odaadó gyakorlásában mutatkozott meg: az ifjúság vallásos-erkölcsi oktatásában és nevelésében, amivel felbecsülhetetlen szolgálatot tett a magyarságnak. Ennek jövőjét célozta az is, hogy a rend már a megalapítás első éveiben gondoskodott az utánpótlás lehetőségeiről. Mivel a magyar provinciából csak eleinte helyezhettek át rendtagokat, Both Ferenc történész, irodalomtörténész, a Romániában kialakított új erdélyi rendtartomány vezetője az Apostoli Szentszék engedélyével az 1922–1923-as tanévre megnyitotta az újoncnevelőt. Ezek helyéül az egészséges levegőjű máramarosszigeti rendházat szemelte ki, amelyet így eredményesen felhasználtak. A szép és tágas kerttel rendelkező és kellő nagyságú rendház 1935-ig szolgálta a noviciusok (rendi növendékek) nevelését. Attól fogva az intézmény a jobb anyagiakkal rendelkező nagykárolyi rendházba került át. Évről-évre többen jelentkeztek a középiskola felsőbb osztályait végzett diákok soraiból. A növendékekre mind a középiskolában, mind az egyetemen egyaránt nehéz feladat várt. Egyrészt az állam nyelvét kellett minél előbb és minél tökéletesebben elsajátítaniuk, tanulmányaikat románul folytatniuk, másrészt pedig az átmeneti tantervek, az új szellemű rendszerek nehezedtek rájuk. 

A kommunizmus után újjáéledtek a szerzetesrendek

Aztán következett a szerzetesrendeket és tanintézeteiket megszüntető kommunista időszak, azonban az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás után „a megnyesett fa kizöldült”.  Mindenekelőtt köszönhetően Ruppert József piarista atya odaadó, lelkes hozzáállásának, akinek neve közismert Erdély-szerte és nem csak, hiszen meghatározó szerepe volt abban, hogy az 1989-es romániai rendszerváltást követően a Kegyes Tanítórend újjáéledt. József atya már a letűnt kommunista rendszer idején is szívügyének tekintette, felkereste és látogatta a még életben levő idős rendtagokat Temesvártól Kolozsváron át egészen Máramarosszigetig.  A rend római generálisi asszisztense minőségében, fáradtságot nem ismerve, 1992-től több alkalommal felkereste a romániai (erdélyi) rendtartomány történelmi piarista „fészkeit” és elindította a piarista szellemiség felélesztését, az öregdiákok felkutatását, baráti körökbe való szerveződését, nem utolsó sorban a néhai piarista tanintézmények utódiskoláival való szoros kapcsolatfelvételt is, lehetővé téve részükre az ismerkedést a rend magyarországi iskoláival. 

Nagykároly piarista iskolája

Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspökkel – a piarista rend generálisának delegátusa – együtt meghatározó szerepe volt a piarista nővérek 20 évvel ezelőtti letelepedésében és tevékenységük megszervezésében Nagykárolyban, ahol leánygyermekotthont és napközit vezetnek, valamint segítenek a Kalazanci Szent József Teológiai Iskolaközpont lelki programjainak szervezésében. Ugyanakkor Schönberger püspök lelkes patrónusa az iskolának is. 

Ruppert atyának is köszönhető a piarista újratelepedést jelentő csíkszeredai piarista tanulmányi ház létrehozása és 15 éven át tartó működése (utóda a Molnár Lehel, Böszörményi Géza és Chrysanthus Yvesimbom Njungba piaristákból álló jelenlegi kolozsvári misszió). Csaknem három évtizeden át – a római megbizatása után 2009-től tartományfőnöki delegátusként a romániai (erdélyi) provincia ügyeiben és a piarista sírok gondnokaként – különböző rendezvények, előadások, találkozások, iskolai vetélkedők, temetőlátogatások szervezésével, illetve az elhunyt rendtagok eddig ismeretlen sírjainak felkutatásásával és rendbetételével tartotta ébren a piarista szellemiség lángját. 

Jelenleg a Piarista Rend Magyar Tartománya által éltetett néhai romániai provincia államosított iskolaépületeiben Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceum, Máramarosszigeten a Dragoș Vodă román tannyelvű líceum, Nagykárolyban a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, míg Temesváron a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum működik.

A 100 éve alakult romániai piarista rendtartomány viszonylag kicsinek tűnhetett, hiszen a négy rendház közösségében a rendi növendékekkel együtt csaknem 60 tag élt, azonban mind létszámban, mind a működési lehetőségek maximális kihasználásában is számos külföldi provinciát felülmúlt.