„A regények változó világát nézve csak idő kérdése volt, hogy egy rajzolt regény is bekerüljön” a jelöltek közé – fogalmazott a hétfő éjjel közzétett listával és a 29 éves amerikai Nick Drnaso művével kapcsolatban a zsűri.
A Man Booker-díjra rekordszámú, 171 nevezés érkezett idén. Az ebből kiválogatott 13 esélyes között hat író szerepel az Egyesült Királyságból, három az Egyesült Államokból, kettő Írországból és kettő Kanadából. Utóbbiak egyike Michael Ondaatje, aki Warlight című, 1945-ben kezdődő regényével érdemelte ki a jelölést. Egyik legismertebb műve, Az angol beteg 1992-ben megkapta a Booker-díjat Barry Unsworth 18. században játszódó, Sacred Hunger című regényével megosztva.
Az angol betegnek ítélték oda két hete a Golden Man Booker-díjat egy fesztiválon, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy idén 50. alkalommal adják át az egyik legrangosabb irodalmi elismerést.
Az 50 ezer font pénzjutalommal járó Man Booker-díjat korábban V. S. Naipaul, Salman Rushdie, Margaret Atwood és Hilary Mantel is elnyerte. Eredetileg brit, ír és a brit Nemzetközösséghez tartozó országok írói részesülhettek az elismerésben, 2013-ban azonban megváltoztatták a szabályokat. Azóta minden angol nyelven alkotó jelölhető a díjra, ha a művük megjelent az Egyesült Királyságban.
Az idei díj esélyeseinek szűkített hatos listáját szeptember 20-án, a győztest október 16-án jelentik be.
Tavaly az amerikai George Saunders lett a győztes Lincoln in the Bardo című kötetével. Az előző évben diadalmaskodó Paul Beatty után ő volt a második amerikai író, aki megkapta a díjat.