Huszonhatodszor szerveztek Mezőségi fesztivált Szamosújváron
A 26. mezőségi fesztiválon a táncházba járó fiatalok megtapasztalhatják, hogy az általuk táncolt lépéseket táncolják a falusi öregek, akik legszebb viseletüket magukra öltve érkeznek. Számos visszatérő táncosunk van, s bár azt hittük, hogy a változó világ, a világjárvány elsöpri e rendezvényt, nagy örömünkre a falvak fiataljai is jönnek. A találkozó célja, hogy élő és alkotó valóságként mutassa be a mezőségi tánckultúrát, a közönség és a táncosok közt közvetlen kapcsolat alakuljon ki.
Az idei rendezvény helyszíne a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tornaterme volt. Október 20-án délután Prücskök játszóházzal indult a programsorozat. Számos apróság első tánclépéseit irányította Katona Annamária óvónő, a Nádas zenekar (helyi általános és középiskolások zenekara) kísérte őket.
A Palatkai Banda koncertjét Nyitrai Marianna és tanítványa Tulipán Zsombor kísérte. Nyitrai Marianna néprajzkutató, népdalénekes, a népművészet ifjú mestere, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára, a Magyar Művészeti Akadémia Erdélyi Zsuzsanna díjasa – idén a Téka Alapítvány Petőfi Programos ösztöndíjasa.
Hagyományos módon a péntek a széki táncosoké, akiknek a tánca és viselete nagyon különbözik a többi mezőségi falutól. A széki táncrend mellett Soós Mihály népdalait hallgathattuk.
Szombaton Both József és párja sajói táncokat oktatott, este pedig 17 falu táncosai, hét énekes és három adatközlő zenekar mutatta be tudását, alapozta meg a jó hangulatot. A magyarszováti, bálványoscsabai, kötkei, táncosokat az Ördöngös zenekar kísérte. A Bagó Banda az ormányi és zselyki táncosoknak húzta. A mezőszopori adatközlő zenekar saját zenekari számot is játszott. A palatkai banda a vajdakamarásiaknak és palatkaiaknak, Harlet Ioan Nucu a budatelkieknek zenélt. Falvaik dalait énekelte Kádár Erzsi Szovátról, Lapohos Margit Ördöngösfüzesről, Takács Anna és Takács Piroska, illetve Eke Mária és Eke Péter Buzából. A mezőbergenyei és mezőpaniti táncosokat Bartis Zoltán és az Ördöngös zenekar kísérte.
A közel 160 magyar és román táncos közös tánca zárta a bemutatót és nyitotta a mulatságot. A zenekarok váltották egymást, illetve közösen is zenéltek. Hangulatos táncház volt, kinek meddig bírta.
Az idei rendezvényt a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a Nemzeti Kulturális Alap és az RMDSZ Communitas Alapítványa támogatta. Partnerek a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Erdélyi Hálózata, és a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum voltak.