Lényeges változás a bajnokság lebonyolításában
A klub közlése szerint a csapat kedden, augusztus 13-án kezdte el a felkészülést, amikor az ismerkedés volt napirenden, valamint az orvosi szűrővizsgálatok. Szerdán már a fizikai és taktikai edzéseket is elkezdték a játékosok Andrei Bălan testnevelő edző és Mihai Silvășan vezetőedző irányításával.
A kolozsvári alapozás után a csapat számos felkészülési mérkőzést játszik, így augusztus 30-án illetve 31-én Brassóban a Brassói Koronával és a Konstancai MSC-vel méri össze erejét, majd szeptember 6–7-én az Antonio Alexe Emléktornán szerepel a bajnoki ezüstérmes Nagyváradi ESK – a torna házigazdája –, továbbá a lengyel Slask Wroclaw és a bosnyák Igokea Aleksandrovac társaságában. Szeptember 14–15-én újabb turnén vesz részt a csapat, ezúttal Szarajevóban, ahol a helyi Bosna Szarajevo, az olasz Dinamo Sassari és az arab emirátusokbeli Dubai KK közül kerülhetnek ki az ellenfelei. Végül, szeptember 18-án zárásként a Besiktas következik Isztambulban.
„Rég vártuk ezt a napot. Nyilván mi, edzőként, igyekszünk kikapcsolódni a nyári szünetben. Az igazság azonban az, hogy nemigen tudunk, legalábbis én nem. Ötleteket, játékosokat keresünk, hogy még jobbak lehessünk. Türelmetlenül várom, hogy megismerjem az új játékosokat, ez egy új csapat lesz. Sok munkába fog kerülni, hogy igazi csapatot alkossunk. Másfajta kosarálabdát fogunk játszani, de remélem, nyerő megoldásnak bizonyul. Célunk az új idényben, hogy mindent megnyerjünk Romániban, és hogy jó benyomást keltsünk az EuroKupában. Nem mondok helyezést, de azt szeretném, ha előrébb végeznénk mint tavaly” – nyilatkozta Mihai Silvăşan a klub honlapjának kedden.
Patrick Richard csapatkapitány pedig azt hangsúlyozta: most volt a legtöbb változás a játékoskeretben, amióta ő itt van. „Igyekszem mindenkit segíteni a beilleszkedésben. A célunk, hogy a lehető legjobbak legyünk, és hogy jó eredményeket érjünk el a szurkolók örömére. (...) Úgy gondolom, hogy sokkal atletikusabb csapatunk van, amivel alkalmazkodni tudunk majd a különböző játékstílusokhoz. A kosarasok fiatalabbak, más stílusunk lesz. Izgatott vagyok, alig várom, hogy lássam a folytatást” – mondta.
A klub honlapja megszólaltatta az egyik új szerzeményt, Tudor Șomăcescut is. „Nem tagadom, az ajánalt váratlanul jött. Jó érzés volt, hogy hazatérhetek. Itt kezdődött a pályafutásom, innen futottam be. Remélem, be tudom bizonyítani, hogy megérdemelten vagyok itt. Nehéz volt a kolozsváriak ellenében játszani az elmúlt bajnoki idényben, és lenyűgöztek az eredményeik az EuroKupában. Örvendek, hogy a csapat tagja lehetek” – nyilatkozta a 19 éves játékos.
Két amerikai elment, kettő jött
Az elmúlt időszakban igen élénk volt a mozgás az U-BT háza táján, a gárda több alapjátékosától megvált, ugyanakkor ígéretes iagzolásokkal igyekezett pótolni a hiányukat az olimpia ideje alatt – a korábbi távozókról illetve érkezőkről már írtunk.
Így az utóbbi napokban távozott a csapattól a bosnyák Andrija Stipanović, az elmúlt évek egyik legfontosabb játékosa, aki 2020-ban került Kolozsvárra, és azóta négy bajnoki címet nyert a csapattal. 215 meccsen szerepelt az U-BT színeiben, közte 35 alkalommal az EuroKupában...
Csapatot váltott továbbá a tavaly nyáron szerződtetett amerikai Dennis Seeley, az U-BT elsőszámú húzóembere a nemzetközi porondon: az EuroKupában játszott 17 mérkőzésén 16 alkalommal kezdő volt, és 14 pontos átlaggal hívta fel magára a figyelmet úgy, hogy hat találkozón 20 pontnál is többet dobott. Honfitársa, a szintén tavaly nyáron leigazolt Jarell Eddie sem folytatja Kolozsváron; az ő legemlékezetsebb teljesítménye a Román Kupa döntőjében, a Rapid elleni találkozón volt, amivel elnyerte a döntő legjobb játékosának járó címet.
Az érkezőkre térve, az elmúlt bő két hét egyik legérdekesebb húzása a finn nemzeti válogatott csapatkapitányának leigazolása: a 33 éves Sasu Salin a kontinens legerősebb bajnokságából érkezik, ugyanis kilenc éve Spanyolországban kosarazik, ahol 2019 óta a Tenerifét erősítette. A finn kosárlabda történetének egyik legjobb játékosa; Helsinkiben született, majd pályafutása első kimagasló eredményeit a szlovén Olimpija Ljubljánánál érte el, amelyel háromszor nyert bajnokságot és játszott az Euroligában és az EuroKupában is. Az 1,90 m magas védő megfordult a Gran Canaria és az Unicaja Malaga együtteseinél is, a spanyol élvonalban tavaly december játszotta a 300. mérkőzését. A Gran Canariával 2022-ben Bajnokok Ligáját nyert. Kvalitásait mutatja, hogy tavaly a BL-ben a francia Cholet elleni találkozó második negyedében hét (!) triplát szórt... Hazája mezében öt Európa- és két világbajnokságon volt jelen.
Fontos igazolás az új játékirányító is, amely egyenesen az amerikai NBA-ből érkezett. Zavier Marquis Simpson 27 éves, 1,83 méter magas és az Oklahoma City Thunder együttesében játszott a legmagasabb szinten. Megfordult továbbá a Los Angeles Lakers másodcsapatánál és alsóbb ligás amrikai együtteseknél, az elmúlt idényt így a G-League-ben érdekelt Motor City Cruise-nál töltötte, ahol meccsenkénti 19,5-ös pont- és 8,3-as gólpassz átlaggal emelkedett ki.
A nyár utolsó, múlt heti érkezője a 35 éves Deshawn Stephens, aki több poszton is jól érzi magát. Az atlétikus termetű, 2,03 méter magas, Los Angeles-i születésű kosaras Japánban kezdte pályafutását, ahol 2015-ben megnyerte az idényzáró All Star Game slam-dunk versenyét. Európában játszott Törökországban, Franciaországban, Olaszországban, Dániában, Bosznia-Hercegovinában, továbbá megfordult Izraelben és Venezuelában. Izraeli és bosnyák bajnok; az elmúlt idényben a BL-résztvevő görög Promitheas Patrasnál pattogtatta a labdát.
Végül, az elmúlt bő két hét eseményeit taglalva hozzátehetjük: az U-BT tavalyi gárdájából a lett válogatott Mareks Mejeris szerződést hosszabbított, és itt maradt a két fiatal tehetség, az U-BT Akadémia neveltje, David Fîntînă és Alexis Petric is, akik az elmúlt idényben „nőttek fel” a nagy csapathoz.
A Kolozsvári U-BT tehát az alábbi összeállításban vág neki az új idénynek: Deshawn Stephens, Patrick Richard, Karel Guzman, Adam Mokoka, Mareks Mejeris, Sasu Salin, Kevin Hervey, Zavier Simpson, Zach Hankins, Tudor Șomăcescu, Mihai Măciucă, David Lăpuște, David Fîntînă, Alexis Petric. A csapatba ugyanakkor bármikor bekerülhet az U-BT Akadémia két tehetséges fiatalja, Darius Miron és Tudor Tancău, akik jelenleg a felnőtt csapattal edzenek.
16 csapatos lesz a bajnokság
A hazai szakszövetség eredeti elképzelése szerint idén 17 csapat indult volna a férfi Nemzeti Ligában, ám az élvonalba frissen visszajutott Bukaresti Agronómia visszalépett. A 17 csapatos formátumban a gárdák egy mérkőzést játszottak volna a többivel, a 17 forduló végén pedig a mezőnyt két csoportra osztották volna: az első nyolc helyezett illetve a többi 9 csapat már oda-vissza alapon folytatta volna a küzdelmeket. Ezután az első hat automatikusan bejutott volna a play-offba, a 7., 8., 9. és 10. helyezettek pedig „osztályozón” dönthettek volna arról, hogy a play-offban vagy a play-outban folytatják.
Az Agronómia visszalépése után a szakszövetség illetékes bizottsága úgy döntött: az alapszakasz 30 fordulós lesz, vagyis minden csapat oda-vissza alapon játszik a többivel, és a végén az első nyolc jut a play-offba, azaz a negyeddöntőbe. Az elkészített program szerint az első fordulót szeptember 21-én rendezik, ebben az U-BT a Ploieşti-i MSC-t fogadja, majd a második fordulóban, 28-án, szintén itthon fog játszani, mégpedig a Nagyváradi ESK-t látja majd vendégül. Első kiszállásán, október 5-én a Voluntari-i SK vendége lesz a csapat. Az alapszakasz 2025 április 26-án ér véget, a 30., utolsó fordulóban a Bukaresti Steaua látogat Kolozsvárra.
Részben kapcsolódó hír, hogy a múlt héten a szakszövetség székhelyén kisorsolták a férfi Román Kupa első két fordulójának mérkőzéseit. A szeptember 9-i első fordulóban kilenc csapat (a Nemzeti Liga előző kiírásában elért helyezések sorrendjében a kilenc leggyengébb, közte I. ligás csapatok is) küzd öt továbbjutó helyért, a nyertesekhez a 14-i második etapban további három gárda csatlakozik, a Brassói Korona, a Marosvásárhelyi MSC és a Krajovai U. Az így kialakuló négy párharc nyertesei (a továbbjutók ezúttal is egyetlen mérkőzésen dőlnek el) a harmadik fordulóban, december 18-án a Bukaresti Dinamó, Nagyszebeni ESK, Bukaresti Rapid és Voluntari-i SK közül kapnak ellenfelet, és itt a tét már a nyolcas döntőbe jutás lesz. A tavalyi legjobb csapatok, így a kupában is címvédő, bajnok Kolozsvári U-BT, továbbá a Nagyváradi ESK, Piteşti-i Argeş FC és Konstancai MSC csak az utolsó körben, a nyolcas döntőben kapcsolódnak be a kupárt zajló küzdelmekbe.