Az 533 millió euróról szóló, a hatósági engedélyek megszerzésének függvényében hatályba lépő szerződést szerdán írták alá. „Ez a tranzakció is a – stratégiai, vagy akár pénzügyi – befektetők érdeklődését bizonyítja az évi 4-5 százalékos egészséges növekedést produkáló Románia iránt” – kommentálta az adásvételt csütörtöki számában a Ziarul Financiar (ZF). A Profi rendelkezik a legkiterjedtebb, csaknem 500 üzletet magába foglaló hálózattal Romániában. A 244 településen jelen lévő, közel 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató üzletlánc idei becsült forgalma 800 millió euró lesz, 50 százalékkal magasabb, mint 2015-ben. Tavaly a Profi üzletlánc az előző évinél csaknem kétszer nagyobb, 11,6 millió eurós nyereséget jelentett.
A vételár szempontjából ez a legnagyobb értékű adásvételi szerződés Romániában a kiskereskedelmi szektorban és a legnagyobb olyan beruházás, amelyet egy magánbefektetői alap eszközöl. Az Enterprise hét éve 66 millió euróért vette meg az akkor még csak 67 üzlettel rendelkező romániai Profi-üzletláncot, az utóbbi években pedig évente csaknem száz üzlettel bővítette a hálózatot – idézte fel a ZF. Az új részvényes folytatni akarja az expanziót, és azt tervezi, hogy néhány éven belül megkétszerezi az üzletek számát.
Az 1999-ben alapított Mid Europa Partners a közép- és délkelet-európai piacokra koncentráló, kivásárlással foglalkozó, a térségben vezető szerepet betöltő befektető, amely indulása óta körülbelül 4,3 milliárd eurónyi forrást gyűjtött, és kezelt. A Mid Europa budapesti, isztambuli, londoni és varsói irodáival úttörő szerepet játszott a magántőke terén a régióban – olvasható a szakmai befektető honlapján.