Kálloy Molnár Péter kiemelkedő tehetségű, sokoldalú alkotó volt, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a magyar színházi és filmes életnek. Művészi munkássága, különleges hangja, humora és érzékenysége generációk számára tett maradandóvá számos szerepet és alkotást - olvasható a közleményben. Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton, a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, majd 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, 1997 óta szabadfoglalkozású művész.
A széles publikum többek közt filmszerepeiből, valamint a Beugró című televíziós műsor állandó szereplőjeként ismerhette meg, de rendszeresen szinkronizált is. Rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő. Három szólólemeze jelent meg. Nemzetközi produkciókban is feltűnt, például a Budapest, az Amerikai rapszódia vagy a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben láthatta a közönség. A búcsúztatás részleteiről később adnak tájékoztatást.

