Bemutatták a Diamant Izsó örökségét feltáró kétkötetes kiadványt
A kiadvány első kötetét tavaly mutatták be, a második pedig újabb írásokkal, tanulmányokkal és családtörténeti kutatásokkal egészítette ki a Diamant Izsóról kialakítható képet. Fodor János kiemelte, a két könyvet egységként érdemes olvasni, hiszen együtt rajzolódik ki belőlük a rendkívüli életpálya, a részben elveszett gyűjtemény és a szétszóródott közép-európai család története.
Az első kötet központi szövege Diamant Egy vállalat életének regénye című visszaemlékezése, amelyben az Aranyosgyéresen felépített sodronyipari vállalat történetét örökítette meg. A második kötetben gazdasági, társadalomtudományi, képzőművészeti és kritikai írásai, valamint életéről, gyűjteményeiről és családjának későbbi sorsáról szóló tanulmányok kaptak helyet.
Üzletember, mecénás és gondolkodó
Fodor János úgy fogalmazott, Diamant Izsót a kötet címében szereplő „elkésett reneszánsz ember” mellett akár „méltatlanul elfeledett reneszánsz emberként” is jellemezhetnénk. Érdeklődése messze túlmutatott a gyáriparon, gazdaságelméleti kérdésekkel, művészettel, társadalmi és nyelvi kérdésekkel egyaránt foglalkozott.
A felvidéki Vágújhelyről származó, magyar anyanyelvű zsidó családban nevelkedett Diamant 1920 körül érkezett Erdélybe. Fodor szerint életútja azért is figyelemre méltó, mert az impériumváltás után nem elhagyta Erdélyt, hanem éppen ekkor érkezett ide vállalkozást építeni.
Fodor János hangsúlyozta, Diamant vállalatvezetői szemléletének fontos eleme volt a munkások szociális biztonsága. Lakhatást, egészségügyi ellátást és oktatást igyekezett biztosítani számukra, alkalmazottai közül pedig sokan később saját tulajdonba vehették a számukra épített munkáslakásokat.
Diamant gazdasági érdeklődése ugyanakkor jóval túlmutatott saját vállalatán. A marxista közgazdaságtant és a szovjet tervgazdaságot is figyelemmel kísérte. Tibori Szabó Zoltán szerint nem eleve elutasítóan közelített ezekhez, hanem azt vizsgálta, tanulhat-e belőlük valamit a válságokkal rendszeresen szembesülő kapitalizmus.
„Nem egy kapitalista írja ezt, hanem egy kíváncsi ember” – jellemezte Diamant szemléletét Tibori Szabó Zoltán. Hozzátette, rendkívül tájékozott volt, a legfrissebb nyugati szakirodalmat olvasta, és gyakran alig fél-egy évvel korábban megjelent munkákra hivatkozott.
A kézirat kalandos története
Tibori Szabó Zoltán arról is beszélt, miként került elő Diamant sokáig ismeretlen emlékirata. A vörös vászonba kötött, aranybetűs Egy vállalat életének regénye 1920–1940 című kéziratra az ócskapiacon bukkant rá. Bár a szerző nevét nem tüntették fel rajta, a családtagokra és vállalati eseményekre vonatkozó utalások alapján egyértelművé vált, hogy Diamant visszaemlékezéséről van szó.
A kézirat feltehetően a kolozsvári Diamant-villa kifosztását követően került ki a család könyvtárából. Tibori Szabó Zoltán felidézte, 1945-ben a Világosság című lapban apróhirdetésekben próbálták visszavásárolni a Diamant ex librisével ellátott könyveket.
„Szemtanúk számoltak be arról, hogy a szomszédok talicskákkal hordták el a könyvtár köteteit” – mondta a kutató.
A kézirat előkerülése lehetőséget adott arra is, hogy tisztázzák a család sorsáról Kolozsváron évtizedeken át továbbélő téves történeteket. Sokáig úgy tudták, hogy Diamant és felesége még a gettósítás előtt Budapestre menekült, fiaikat pedig munkaszolgálatra vitték. A családi levelezés és más források azonban más történetet rajzoltak ki.
A gettótól a Maros utcai kórházig
Tibori Szabó Zoltán pontosította azt a korábbi állítást is, miszerint Diamant 1940-ben önként távozott volna vállalata éléről. Elmondta, magyar lapokban már a második bécsi döntés előtt megjelentek olyan követelések, amelyek zsidó származása miatt eltávolítását sürgették, II. Károly király egyik 1940-es rendelete pedig megtiltotta, hogy zsidók vállalatvezetőként vagy részvénytársaságok igazgatótanácsának tagjaként működjenek.
Diamant Kolozsvárra költözött, majd feleségével együtt református hitre tért, abban reménykedve, hogy ez védelmet jelenthet számukra. „Megpróbálta még a lehetetlent” – fogalmazott Tibori Szabó Zoltán.
A német megszállást követően Diamantot, feleségét és egyik fiukat őrizetbe vették, majd a kolozsvári gettóba kerültek. Onnan a Kasztner-csoporttal jutottak Budapestre. Diamant kisebbik fia és felesége Bergen-Belsen érintésével Svájcba került, a szülők azonban Budapesten maradtak.
A szívbeteg Diamant a Maros utcai zsidó kórházba került kezelésre. Tibori Szabó Zoltán ismertetése szerint 1945. január 12-én a nyilasok a kórház betegeivel és személyzetével együtt Diamant Izsót és feleségét is meggyilkolták.
Helye van a történeti kánonban
Fodor János felhívta a figyelmet arra, hogy a két kötet nem lezárja, hanem inkább megnyitja a Diamant Izsóval kapcsolatos kutatásokat. A közölt források a gazdaság- és művészettörténet, a családtörténet, valamint a két világháború közötti erdélyi társadalom kutatói számára egyaránt fontosak lehetnek.
Diamant jelentős műgyűjteményének nagy része eltűnt, de a fennmaradt adatok szerint festményeket, grafikákat, japán metszeteket és több ezer darabos ex libris-gyűjteményt őrzött.
Fodor János szerint Diamant története a trianoni impériumváltásról kialakult hagyományos értelmezéseket is árnyalja. Példája azt mutatja, hogy a veszteség és az elvándorlás mellett helyben maradás, alkalmazkodás és sikeres gazdasági teljesítmény is jellemezte a korszakot. Ezért úgy vélte, Diamant visszaemlékezésének és a most közreadott forrásanyagnak „jobban be kell kerülnie a kánonba”.
A két kötet így nemcsak egy mára nagyrészt elfeledett személyiségnek állít emléket, hanem Diamant Izsó és családja történetén keresztül annak a közép-európai világnak is lenyomata, amelyben több nyelv, kultúra és identitás fért meg egymás mellett – egészen addig, amíg a huszadik század erőszakos történelme szét nem zúzta azt.
