Pierce Brosnan számos filmszerepe között szerepel a Bruce Beresford rendezte Mister Johnson (1990), Brett Leonard filmje, A fűnyíró ember (1992), az 1999-es A Thomas Crown-ügy John McTiernan rendezésében, valamint a John Boorman rendezte A panamai szabó (2001), hogy csak néhányat említsünk. Akciófilm, vígjáték, romantikus film – Pierce Brosnantól mindent kaptunk. Volt KGB tiszt John Mackenzie 1987-es A negyedik záradék című filmjében, ő alakította Julian Noble-t Richard Shepard 2005-ös Matador című filmjében és Gideont a 2006-os David Von Ancken moziban, A múlt szökevényében (Seraphim falls). Joel Hopkins rendező Richard szerepét adta neki a 2013-as The love punch című filmjében, 2010-ben pedig Roman Polanski Szellemíró című művében alakította a korábbi brit miniszterelnök Adam Langet.Újra és újra megérintett és inspirált minket – Abba dalokat énekelve az apák egyikeként a Phyllida Lloyd rendezte Mamma mia! (2008) című filmben, a Susanne Bier által rendezett Csak a szerelem számít (2012) dühös üzletembereként, valamint a korábbi kemény ügynök Peter Deveraux szerepében a 2014-es November man című, Roget Donaldson rendezte moziban.1995 és 2002 között ő alakította James Bondot, a világ leghíresebb titkosügynökét a James Bond: Aranyszem, a James Bond: A holnap markában (alakításáért EFA jelölést kapott), a James Bond: A világ nem elég és a James Bond: Halj meg máskor című filmekben.A kamera előtt végzett munkája mellett Pierce Brosnan valódi szenvedéllyel viseltetik a filmgyártás művészete iránt is. Saját produkciós cége van és eddig tizenegy filmet készített producerként: A távoli rokon (1998), A Thomas Crown-ügy (1999), The match (1999), Evelyn (2002), Válótársak (2004), Matador (2005), Shattered (2007), The greatest (2010), November man (2014) és I.T. (2016).Brosnan nemrég fejezte be a The foreigner című Martin Campbell-film forgatását, amelyben Jackie Chan oldalán szerepelt. Jelenleg a The only living boy in New York című filmet forgatja Jeff Bridges társaságában és Marc Webb rendezésében, következő projektje pedig az Ernest Hemingway klasszikusa alapján, Martin Campbell rendezésében készülő A folyón át a fák közé lesz.A film világához való lenyűgöző elkötelezettsége elismeréseként az Európai Filmakadémia büszkén díjazza Pierce Brosnant az Európai Hozzájárulás a Világ Filmművészetéhez díjjal.Pierce Brosnan a 29. Európai Filmdíjak tiszteletbeli vendége lesz december 10-én Wroclawban, Európa idei kulturális fővárosában.
Pierce Brosnan számos filmszerepe között szerepel a Bruce Beresford rendezte Mister Johnson (1990), Brett Leonard filmje, A fűnyíró ember (1992), az 1999-es A Thomas Crown-ügy John McTiernan rendezésében, valamint a John Boorman rendezte A panamai szabó (2001), hogy csak néhányat említsünk. Akciófilm, vígjáték, romantikus film – Pierce Brosnantól mindent kaptunk. Volt KGB tiszt John Mackenzie 1987-es A negyedik záradék című filmjében, ő alakította Julian Noble-t Richard Shepard 2005-ös Matador című filmjében és Gideont a 2006-os David Von Ancken moziban, A múlt szökevényében (Seraphim falls). Joel Hopkins rendező Richard szerepét adta neki a 2013-as The love punch című filmjében, 2010-ben pedig Roman Polanski Szellemíró című művében alakította a korábbi brit miniszterelnök Adam Langet.
Újra és újra megérintett és inspirált minket – Abba dalokat énekelve az apák egyikeként a Phyllida Lloyd rendezte Mamma mia! (2008) című filmben, a Susanne Bier által rendezett Csak a szerelem számít (2012) dühös üzletembereként, valamint a korábbi kemény ügynök Peter Deveraux szerepében a 2014-es November man című, Roget Donaldson rendezte moziban.
1995 és 2002 között ő alakította James Bondot, a világ leghíresebb titkosügynökét a James Bond: Aranyszem, a James Bond: A holnap markában (alakításáért EFA jelölést kapott), a James Bond: A világ nem elég és a James Bond: Halj meg máskor című filmekben.
A kamera előtt végzett munkája mellett Pierce Brosnan valódi szenvedéllyel viseltetik a filmgyártás művészete iránt is. Saját produkciós cége van és eddig tizenegy filmet készített producerként: A távoli rokon (1998), A Thomas Crown-ügy (1999), The match (1999), Evelyn (2002), Válótársak (2004), Matador (2005), Shattered (2007), The greatest (2010), November man (2014) és I.T. (2016).
Brosnan nemrég fejezte be a The foreigner című Martin Campbell-film forgatását, amelyben Jackie Chan oldalán szerepelt. Jelenleg a The only living boy in New York című filmet forgatja Jeff Bridges társaságában és Marc Webb rendezésében, következő projektje pedig az Ernest Hemingway klasszikusa alapján, Martin Campbell rendezésében készülő A folyón át a fák közé lesz.
A film világához való lenyűgöző elkötelezettsége elismeréseként az Európai Filmakadémia büszkén díjazza Pierce Brosnant az Európai Hozzájárulás a Világ Filmművészetéhez díjjal.
Pierce Brosnan a 29. Európai Filmdíjak tiszteletbeli vendége lesz december 10-én Wroclawban, Európa idei kulturális fővárosában.