Dohában és Dubajban tenisztornán történt

Dohában és Dubajban tenisztornán történt
A szerencsés vesztesként főtáblára került Babos Tímea kikapott az első fordulóban a 2,9 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán. A szabadkártyás Sorana Cârstea hasonlóképpen járt.

A viadal egyetlen magyarja (98. a világranglistán) szombaton a selejtező második fordulójában kikapott a cseh Katerina Siniakovától (58.), ám mivel az orosz Anasztaszja Pavljucsenkova lábsérülés miatt visszalépett a katari viadaltól, Babos „beugróként” a főmezőnyben folytathatta szereplését.

A 64 között kedden a kazah Julija Putyinceva volt Babos ellenfele, aki 32. a WTA-rangsorban, és eddigi egyetlen találkozójukon 6:1, 6:3-ra verte őt tavaly Indian Wellsben. A második csata sem indult jól a soproni teniszező számára, ugyanis 25 éves riválisa – aki kétszer volt negyeddöntős a Roland Garroson – dupla brékkel bő negyedóra alatt 5:0-ra elhúzott. Ekkor Babos váratlanul megnyert három játékot, de a szettet már nem tudta megfordítani. A folytatásban a magyar játékos 2:0-s vezetésre tett szert, 3:3-ig négy bréket láthatott a gyér közönség. Babos 4:4-nél ismét elvesztette az adogatását, a moszkvai születésű Putyinceva pedig kiszerválta a meccset, amely 1 óra 24 percet tartott.

A 26 éves Babost párosban a francia Kristina Mladenoviccsal – akivel novemberben WTA-világbajnok, januárban pedig Australian Open-győztes lett – a második helyen emelték ki Dubajban. Erőnyerőként kihagyhatják az első fordulót, a másodikban pedig a cseh Lucie Hradecka–Andreja Klepac kettős lesz az ellenfele.

Cârsteának (72.) szintén kazah ellenfél jutott Jelena Ribakina (17.) személyében, a román lány nagy csatában háromszettes mérkőzésen 101 perc után hajtott fejet esélyesebb ellenfelével szemben. Utóbbi előző héten Dubajban döntőt vívott, Simona Haleptől kapott ki.

Az első körben vesztes játékosok 9100 dolláros csekkel és egyetlen világranglistaponttal vigasztalódhatnak.

Párosban is indult román versenyző, Patricia Maria Ţig a lengyel Magda Linette oldalán próbált szerencsét, de egy óra és 10 perc alatt 6:3, 6:2-es vereséget szenvedtek a kínai Szi-nyun Han–Su-aj Peng duótól.

Eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Putyinceva (kazah)–Babos 6:3, 6:4; Ribakina (kazah, 14.)–Cârstea 3:6, 6:3, 6:1.

*

Fucsovics Márton búcsúzott az első fordulóban a dubaji, 2,8 millió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán. A világranglistán 70. játékos hétfőn Gaël Monfilsszal csapott össze, akitől eddigi egyetlen mérkőzésükön, tavaly májusban kikapott a madridi salakos versenyen. A 9. helyen álló francia bombaformában érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe, februárban ugyanis megnyerte a montpellier-i és a rotterdami viadalt is, és immár kilenc meccs óta volt veretlen. A 28 esztendős Fucsovics remek kezdéssel 2:0-ra elhúzott, ám öt évvel idősebb riválisa hamar utolérte őt, majd 4:3-as vezetésénél ismét brékelt. Ekkor azonban nem tudta kiszerválni a szettet, csakhogy 4:5-nél az MTK játékosa sem hozta az adogatását, ami már a játszmába került. Monfilsról a folytatásban is falként jöttek vissza a labdák, Fucsovicsnak bréklabdákat kellett hárítania, majd 3:4-nél egy 12 perces gém végén egyenlített. A játszma egyetlen brékje magyar szempontból a legrosszabbkor következett be, ugyanis a Davis-kupa-válogatott vezére 5:6-nál elvesztette a szerváját, és ezzel a meccset is, amely 1 óra 58 percet tartott.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Monfils (francia, 3.)–Fucsovics 6:4, 7:5.