Egyetemistákat is intenzíven bevontak a projektbe, teatrológusok, színisek és szociológusok egyaránt kivették részület az interjúk lebonyolításából. Szülőkkel és gyerekekkel beszélgettek, különböző szempontokat figyelembe véve: fontosnak tartották például, hogy legyenek az alanyok között városon és vidéken élők, akik bentlakásban laknak, és olyanok is, akiknek elváltak a szüleik – részletezte a sajtótájékoztatón Biró Réka, aki Deák Katalinnal együtt dramaturgként jegyzi a Homemade című előadást. Folyamatosan újrahallgatták a beszélgetéseket, és elkezdték átírni őket, elmondásuk szerint „nem mindig volt szép az álmuk”, miután ismételten szembesültek az elmondottakkal.
A csíkszeredai születésű rendező, Vargyas Márta ötleteket adott azzal kapcsolatban, hogy mire figyeljenek inkább, milyen műfajban lenne érdemes megírni az előadás szövegkönyvét. Augusztusban Urbán András szabadkai rendező vezetésével tartottak egy egyhetes workshopot, amelyből szintén inspirálódtak, majd a próbák során végzett improvizációkból is beemeltek különböző részeket a szövegbe. A csapat tagjai (színészek, színis diákok, teatrológus hallgatók) különböző feladatköröket próbálhattak ki az alkotói folyamat során: mindannyian írtak, játszottak, és persze rákérdeztek különböző dolgokra.
Rákérdeznek a színészek az előadásban is, amelynek célja, hogy egyértelmű válaszok helyett kérdéseket tegyen fel a nézőnek: Deák Katalin elárulta, hogy a fontosabb témák közé tartozik a családon belüli erőszak és az alkoholizmus, a generációs különbségek, a családtagok egymásra figyelésének hiánya. Ilyen tekintetben pozitív példák is megjelennek a tizenévesek és szüleik viszonyának tárgyalása közben, bár jóval kevesebb, mint a negatív töltetűek – ezek ellenére viszont az előadás a remény jegyében született, a család, valamint hibáink jóvátételének fontosságára összpontosítva. Adott ponton azt mondta a rendező: szeretné, ha kegyetlen, mégis csodálatos mesét tárnának az érdeklődők elé, meghagyva a reményt mindenki számára.
Vargyas Márta a sajtótájékoztatón kifejtette: szem előtt kellett tartaniuk azt is, hogy a 900 oldalnyi nyersanyagból mire van idő és hely megmutatni, mi az, amit a néző képes befogadni. Nagy kérdés volt továbbá, hogy egyáltalán milyen színházi nyelven mondhatják el, amit szeretnének, néhány másodperc alatt például nem túl egyszerű megmutatni olyan dolgokat, amelyeket emberek 20, 30, 50 vagy akár 60 év házasság alatt élnek meg. Még mindig alakulóban van a produkció, és nem föltétlenül fejeződik be a szombati bemutatóig, ez azonban nem is célja az alkotócsapatnak. Tervezik, hogy közönségtalálkozókat tartanak majd az előadások után, és arra is van esély, hogy az ott felmerülő problémákat, javaslatokat is beemelik majd a következő előadásokba.
Albert Csilla színművész felidézte, hogy a hat évvel ezelőtt bemutatott Verespatak – fizikai és politikai vonalon című előadás esetében sokkal inkább kifele keresgéltek, most azonban a lelkükben kellett „turkálniuk”. Azáltal, hogy nincsenek rigurózusan elválasztva a különböző szerepkörök (színész, író, rendező), „ezt ki lehetett nevetni, keresgélni ebben, ajánlani és elvetni ötleteket”, ami óriási szabadságot eredményezett.
Dimény Áron hangsúlyozta: olyan kérdésekről nyit gondolkodási felületet az előadás, amelyek újra meg újra felmerülnek az emberben, de nem biztos, hogy azokat fel is teszi magának a hétköznapokban. Mint mondta, a szövegek és persze a közös munka révén sikerült „a másik oldalra” helyeznie magát: már nemcsak azt a perspektívát látja, amelyet szülőként nap mint nap megél, hanem „a másik világot” is, amely őt szemléli.
(A borítókép Biró István felvétele)
