Ciucă: biztosított a gázellátás, ha Moszkva elzárja a csapot

Ciucă: biztosított a gázellátás, ha Moszkva elzárja a csapot
Kétségtelen, hogy az ukrajnai háború következményeit a román gazdaság is megérzi, de Romániának akkor sem kell nélkülöznie a gázt, ha Oroszország elzárja a csapot – idézte Nicolae Ciuca kormányfő kijelentését a Digi24 hírtelevízió internetes oldala hétfőn.

A miniszterelnököt, egy vasárnap este közvetített interjú során egyebek mellett arról kérdezték: hogyan érintené Romániát, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntene, hogy leállítja az Európába irányuló gázexportot. Ciuca kifejtette: Románia gázszükséglete mintegy 20 százalékát fedezi orosz importból, amelyet a még idén megnyitandó, bolgár-görög interkonnektoron keresztül érkező gázmennyiséggel lehetne pótolni.

Elmondta: a görög kormányfővel Bukarestben találkozott, bolgár kollégájával telefonon egyeztetett, és az a célkitűzésük, hogy júniusban megnyitják a görög-bolgár határon átvezető gázvezetéket, amelyen októbertől kezdődően, de legkésőbb az év vége felé elindulhat a gázszállítás. Szerinte ezzel megteremtődik a lehetőség arra, hogy Románia az Égei-tengeri Alexandrúpoli görög kikötővárosban működő terminálon keresztül kapjon amerikai cseppfolyósított földgázt. Hozzátette: a Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó, úgynevezett BRUA gázvezetéken keresztül más európai országok is hozzáférnek majd ehhez az energiaforráshoz.

Ciuca elmondta: a kormánypártok kötelezettséget vállaltak arra, hogy egy-két hónapon belül véglegesítik az offshore-kitermelésekre vonatkozó jogszabályt oly módon, hogy mind a befektetők, mind a román állam számára kedvező feltételeket szabjanak a fekete-tengeri gáztartalékok kitermelésére.

A Fekete-tenger kontinentális talapzata alatt több mint egy évtizede felfedezett Neptun Deep gázmezőből becslések szerint évente 10 milliárd köbméternyi földgázt lehetne kitermelni, miközben Románia éves gázfogyasztása mintegy 12 milliárd köbméter. Az osztrák OMV Petrom és az amerikai ExxonMobil által koncesszióba vett lelőhelyről azonban nem kezdték el a kitermelést, mert a befektetők úgy értékelik, a román offshore-törvény nem biztosít számukra „barátságos” feltételeket. Az ExxonMobil ezért úgy döntött, megválik a gázmezőben birtokolt 50 százalékos érdekeltségétől, amelyet a Romgaz román állami vállalat vesz át. Az 1,06 milliárd dollár értékű tranzakció 2022 első negyedévében zárulhat le.