A két világsztár, Selena Gomez és Zoe Saldana főszereplésével készült, független költségvetésű, részben a Saint Laurent divatház által finanszírozott musicalfilmet szombat este mutatták be a seregszemle hivatalos versenyprogramjában. A díszbemutató közönsége kilenc percig tartó álló ovációval reagált, a sajtóvetítésen pedig az újságírók ritkaságszámba menő hatalmas tapssal fogadták az alkotást, amely egy, az életét minden szempontból megváltoztató mexikói drogbáróról és az őt körülvevő nőkről szól.
Az eklektikus stílusban alkotó Jacques Audiard a Dheepan - Egy menekült története című drámájával 2015-ben már egyszer elnyerte az Arany Pálmát, s a francia sajtó egy része vasárnap úgy értékelte, hogy legújabb filmjéért a másodikat is megérdemelné; a külföldi lapok is szuperlatívuszokban méltatták a két és negyed órás filmet.
A 72 éves francia rendező a versenyprogram egyik doyenje, de míg a 85 éves Francis Ford Coppola egy végrendeletként is értelmezhető világmagyarázó - egyesek szerint zseniális, mások szerint katasztrofális - alkotással (Megalopolis) érkezett, a 77 éves Paul Schrader pedig egy élete végén őszinte számvetést készítő dokumentumfilm-rendezőről forgatott filmmel (Oh Canada) versenyez, Jacques Audiard egy hatalmas meglepetést okozó, a saját karrierjét és a zenés film műfaját is megújító alkotást mutatott be.
Az Emilia Perez címszerepét egy spanyol transznemű színésznő, Karla Sofía Gascón alakítja, aki a film kezdetén Manitas, egy hatalmas mexikói drogkartell erőszakos és dúsgazdag vezetője. A kegyetlen férfi gyökeresen meg akarja változtatni az életét: nővé átoperáltatva magát kilépni a bűnözői alvilágból, és teljesen új életet kezdeni.
Ehhez eleinte hajlandó a Selena Gomez által alakított feleségéről és gyerekeiről is lemondani. Tervének megvalósításához elrabol egy fiatal, tehetséges ügyvédnőt, Ritát, akit az Avatar című filmben megismert Zoe Saldana alakít. A nő határokon át segít megvalósítani Manitas álmát, aki a Mexikóban a drogkartellek által meggyilkolt embereket felkutató egyesület alapítójává és vezetőjévé, Emilia Perezzé alakul át. Ritával pedig a legszorosabb munkatársi kapcsolatot alakítja ki.
A rendező a zenét is a film középpontjába állította, amely a West Side Storyhoz hasonló nagy zenés filmek hagyománya szerint az emancipáció, a szegénység és az erőszakos társadalmi viszonyok kérdéseire koncentrál, ötvözve a kegyetlen mexikói társadalmi erőszakot a dél-amerikai reggaetonra és a klasszikus francia sanzonokra koreografált videóklipszerű táncos jelenetekkel.
A filmzene komponálására a rendező eredetileg Tom Waitst kérte fel, de ő nem vállalta az együttműködést, majd a kanadai Gonzales is bekapcsolódott a projektbe, de ő személyes konfliktusok miatt végül kiszállt a filmből, így a választás végül egy francia popénekesnőre, Camille-ra és alkotótársára, Clément Ducolra esett.
"Mint egy aknamező közepén kinyílt rózsa, csoda, hogy Jacques Audiard filmje létezik" - írta a Variety című amerikai szaklap, míg a The Guardian brit liberális napilap "a teljesen valószínűtlen történetet" méltatta, amelyet "Broadway-stílusú giccs vezérel".
"Minden olyan filmrendezőt, aki nem hajlandó ismételni önmagát, és inkább kísérletezik, és új utakat keres, meg kell tapsolni" - fogalmazott az amerikai The Hollywood Reporter.
Franciaországban Bertrand de Saint-Vincent, a konzervatív Le Figaro kulturális rovatának vezetője "a macsó filmes kódokkal szakító transzidendentitásról" szóló filmtől azt várja, hogy "ez a megváltásról szóló perzselő eposz fel fogja rázni a dolgokat".
A Télérama francia kulturális hetilap úgy látja, hogy Jacques Audiard-nak "sikerült a nagy ugrás" a műfajok között, a Le Monde pedig a "tökéletes szereposztást" emelte ki.
A verseny vasárnap két fimmel folytatódik. A Demi Moore és Margaret Qualley főszereplésével készült angol nyelvű The Substance francia rendezője, Coralie Fargeat először kapott meghívást Cannes-ba, míg a visszatérő vendégnek számító Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező Emmanuel Carrere francia szerző Limonov című életrajzi regényéből készült angol nyelvű adaptációjával érkezik, amely az ukrajnai Harkivban felnőtt, New Yorkban és Párizsban élt, majd 77 évesen 2020-ban Moszkvában elhunyt Eduard Venyiaminovics Limonov szovjetellenes orosz íróról szól. A címszerepet a brit Ben Whishaw alakítja.
A cannes-i fesztivál május 25-ig tart.