Bukaresti tenisztorna: nyolcaddöntők után

Bukaresti tenisztorna: nyolcaddöntők után
A salakpályás, 226 750 dollár összdíjazású BRD Bucharest Open női teniszversenyen Ana Bogdan után további két román lány is a legjobb nyolc közé jutott.

Az biztos volt, hogy az Irina-Camelia Begu–Jaqueline Cristian párharcból román teniszező jut tovább, a hetedik kiemelt rutinosabb Begu  (58. a világranglistán) két játszmában búcsúztatta a mindössze 19 éves szabadkártyás ellenfelét, aki csak a 341. a WTA-rangsorban. Cristian némi meglepetésre repülőrajtot vett az első szettben, 4:1-es vezetésről kapott ki. A találkozó 84 percet tartott. Begu következő ellenfele a francia Pauline Parmentier.

A mondhatni megtáltosodott Alexandra Dulgheru  (294.) nemcsak, hogy a selejtezőkből főtáblára jutott, továbbá teljesítette az első kört, de a nyolcaddöntőben kiemeltet búcsúztatott. Fordulatos meccset vívott a 9. favorit orosz Jekatyerina Alexandrovával (92.), akit végül három szettben, 2 óra és  28 perc játék után vert meg, a nap meglepetését okozva. A találkozó szinte éjfél körül fejeződött be. Dulgheru az elődöntőbe jutásért a harmadik kiemelt német Julia Görgesszel (45.) játszik.

A győztesek eddigi jutalma 5900 dollár és 60 világranglistapont.

Eddig nem közölt eredmények, nyolcaddöntő: Parmentier (francia)–Mertens (belga, 5) 3:6, 6:4, 6:4; Begu (7.)–Cristian 6:4, 6:0; Maria (német, 8.)–Podoroska (argentin) 4:1-es állásnál Podoroska feladta; Dulgheru–Alexandrova (orosz, 9.) 6:4, 4:6, 6:2.

LAPZÁRTAKOR:

Negyeddöntős eredmények: Carla Suárez Navarro (spanyol, 2.)–Maria 6:0, 6:3; Begu–Parmentier 7:5, 6:0; Ana Bogdan–Anasztaszija Szevasz-tova (lett, 1.) 6:1, 6:3. Az elődöntő párosítása: Begu–Suárez Navarro és A. Bogdan–Görges/Dulgheru.