A menet résztvevői – köztük gyermekes családok – élénk színű öltözetben, transzparensekkel, zászlókkal és rengeteg lufival felszerelkezve, Rihanna Umbrella című dalára énekeltek és táncoltak. Igyekeztek felhívni magukra a járókelők, illetve az erkélyeken és a Győzelem sugárút (Calea Victoriei) éttermeinek, kávézóinak teraszain tartózkodó bukarestiek figyelmét, akiknek nagy része megtapsolta őket.
A transzparensekre kiírt üzenetek között szerepelt többek között: „Félelmeitek = cenzúra mint állampolitika”, „Képzett Romániát, ne diszkriminációt”, „Nem a homofób és transzfób törvényekre”, „Ti megaláztok minket, mi ellenállással válaszolunk”, illetve, hogy „A szeretet nem genderfüggő”.
Az esemény incidensek nélkül zajlott, a felvonulás résztvevőinek biztonságáról a rendőrség és a csendőrség gondoskodott, írta az Agerpres. Akadtak olyanok is akik ellentüntetőkként, „A homoszexualitás tönkreteszi a születésszámot” és a „Románia nem Szodoma” feliratú plakátokkal vonultak.
Az esemény támogatására létrehozták a fiialiat.ro weboldalt, ahova szombat este hét óráig több mint 2600, a rendezvénnyel szolidarizáló üzenet érkezett be.
George Becali üzletember szombaton bejelentette: vasárnap pópákkal megszentelteti a Győzelem sugárútnak azt a szakaszát, amelyen felvonultak a Bucharest Pride részvevői. A FCSB labdarúgóklub finanszírozója a Realitatea TV-nek nyilatkozva elmondta: nem tudja meggátolni a romániai LMBTQIA+ közösség jogait támogató szombati felvonulást, de őt sem lehet megakadályozni abban, hogy „megtisztíttassa a bűntől”azt az útszakaszt, amelyen a menet résztvevői elhaladtak. „Ahol áthaladnak, gonosz szellemeket hagynak maguk után, amelyek baleseteket okoznak, és emiatt emberek halnak meg” – magyarázta.
Becali elmondta, hogy nem zavarná az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata, de nem ért egyet a melegházassággal és azzal sem, hogy a meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe. „Semmi bajom velük. Most liberálisabb vagyok, korábban radikális voltam” – jegyezte meg.
Kép forrása: Asociaţia Accept/Facebook