A köztisztviselők is dolgozhatnak távmunkában havonta öt napot
A több európai ajánlást hazai jogrendbe ültető tervezet a 2003/53-as törvényt, illetve a 2019/57-es sürgősségi kormányrendeletet módosítja és egészíti ki, tájékoztat az Agerpres.
A kedden megszavazott jogszabály az alkalmazottaknak több jogot biztosít a munkahelyükön belül, a munkaviszony keretében. Így például, többek között a munkavállalónak joga lesz kérni az áthelyezését egy kedvezőbb munkakörülményeket kínáló megüresedett állásra, feltéve, hogy letöltötte a próbaidejét, és legalább hat hónapig ugyanazon munkáltatónál dolgozott. Vagy, egy másik módosítás értelmében, az alkalmazott írásbeli kérésére a munkáltató köteles egy naptári évben öt munkanap gondozási szabadságot adni az alkalmazott súlyos egészségi állapotban lévő hozzátartozója vagy vele közös háztartásban élő személy gondozására, támogatására. A gondozási szabadság időtartama meghosszabbítható, további jogszabályok vagy a kollektív munkaszerződés előírásai alapján. A gondozási szabadság nem számítható be a pihenőszabadságba, ellenben szakmai és szolgálati időnek minősül. A gondozási szabadságon lévő munkavállalót erre az időszakra is biztosítottnak tekintik, a szociális egészségbiztosítási rendszerben való járulékfizetés nélkül. Azok a munkáltatók, akik megtagadják ezt a jogot a gondozási szabadságra jogosult munkavállalótól, 4000-8000 lej közötti bírsággal büntethetők.
További módosítás, hogy az alkalmazott legtöbb tíz napot hiányozhat a munkahelyéről valamely előre nem látott sürgősségi helyzet, betegség, baleset esetén, amelyek elengedhetetlenné teszik jelenlétét. Az alkalmazottnak utólag be kell pótolnia a hiányzást, ennek módjáról közösen egyeznek meg a munkaadóval.
A munkáltató köteles apasági szabadságra engedni az alkalmazottat annak írásbeli kérésére; az ehhez való jog nem függ sem a szakmai, sem a munkahelyi szolgálat idejétől. Ennek megtagadása esetén is 4000-8000 lej közötti bírsággal büntethető a munkaadó. Tilos elbocsátani a munkavállalót amiatt, hogy él bizonyos jogaival, például, ha a munkahelyével kapcsolatosan tájékozódna (a különböző helyeken való munkavégzés lehetősége, beosztással, munkaköri leírással, munkavégzés és pihenőszabadság időtartamával, az alapbérrel, munkafeltételekkel, próbaidővel, esélyegyenlőséggel, munkahelyi méltósággal és biztonsággal, a szakképzéshez való hozzáféréssel, a kollektív elbocsátás esetén nyújtott védelemmel kapcsolatos jogok, valamely szakszervezethez való csatlakozás vagy szakszervezet alapításának joga).
Nem bocsátható el az alkalmazott az apasági szabadság vagy a gondozási szabadság ideje alatt, és abban az időszakban sem, amikor váratlan, sürgősségi helyzet, családon belül bekövetkezett betegség vagy baleset miatt hiányzik a munkahelyéről. Az alkalmazottak kérésére a munkáltató - meghatározott időszakra - egyéni programot szabhat meg minden alkalmazottjának, beleértve azt is, aki gondozási szabadságon van. A munkáltató köteles az alkalmazott első munkanapján tudomására hozni a belső szabályzatot.
A képviselők a közigazgatási törvénykönyvön is módosítottak. Az egyik ilyen módosítás értelmében a köztisztviselők is dolgozhatnak havonta legtöbb öt napot távmunkában, amennyiben 11 évesnél kisebb gyerekük van, valamely hozzátartozójukat gondozzák, egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy bemenjenek munkahelyükre, vagy olyan feladatot látnak el, amelyet az intézmény vezetőjének megítélése szerint távmunkában is lehet végezni. A közintézmények vezetői ezen kívül írásban rendelkezhetnek a rugalmas munkaidő további formáiról.
A tervezetet 253 képviselő támogatta, egy törvényhozó ellene szavazott, 23-an tartózkodtak. A képviselőház döntő fórumként szavazta meg a tervezetet.