Boris Franz Becker 1967. november 22-én a németországi Leimenben született. Nyolcévesen kezdte tanulni a játékot, és tehetségével hamar kitűnt, korosztályát messze megelőzve nyerte a bajnoki címeket Németországban.
1985-ben szerepelt először a felnőttek között, nem is akármilyen módon, előbb megnyerte a wimbledoni torna felvezető versenyét a londoni Queen's Clubban, majd mindössze 17 évesen bejutott a füves pályás Grand Slam-torna döntőjébe, ahol négy játszmában (6:3, 6:7, 7:6, 6:4) legyőzte a dél-afrikaiból amerikaivá lett Kevin Current. A legfiatalabb wimbledoni győztes címet a mai napig tartja. Ugyanebben az évben elnyerte az év sportolója címet hazájában.
A vörösesszőke hajú német klasszis még kétszer – 1986-ban Ivan Lendlt (6:4, 6:3, 7:5), majd 1989-ben Stefan Edberget (6:0, 7:6, 6:4) legyőzve – emelhette magasba a 47 centiméteres trófeát. Keménypályán is sikereket ért el, 1989-ben az amerikai, 1991-ben és 1996-ban az ausztrál nyílt bajnokság trófeáját hozta el. Ezzel eloszlatta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint „egydimenziós” teniszező, azaz kizárólag gyepen tud érvényesülni. A négy nagy torna közül egyedül Párizsban nem tudott maradandót alkotni, a salakos Roland Garroson „csak” elődöntőbe jutott.
Félelmetes adogatásai miatt nevezték Bum-Bum Beckernek. Profi mentalitását mutatja, hogy soha nem mondott le egy meccsről sem, vesztett állásban is képes volt őrületbe kergetni ellenfeleit. Az utolsó játszma előtt például még pólót váltott, így jelezve a háló túloldalán állónak, hogy közel sincs lefutva a meccs, ne gondoljon a zuhanyra vagy a sajtótájékoztatóra.
Hatszoros Grand Slam-győztes, 49 egyéni és 15 páros tornagyőzelmet aratott. 1988-ban megnyerte a Mesterek Tornáját, majd világbajnok is lett. Tagja volt az 1988-ban és 1989-ben Davis-kupát nyert a német csapatnak. 1991 januárjában felkerült a világranglista élére, párosban pedig a hatodik volt 1989-ben. 1992-ben Barcelonában párosban olimpiai aranyérmet, majd világbajnokságot nyert. 1997 nyarán bejelentette visszavonulását a nagy tornáktól, 1999-ben pedig végleg felhagyott az élsporttal. Pályafutása során közel 25 millió dollárt nyert. 2003-ban az International Tennis Hall of Fame (Teniszhírességek Csarnoka) tagjává választották. Az idei ATP-világbajnokság egyik csoportját róla nevezték el.
A tenisszel nem hagyott fel, időnként a szenior bajnokságon és a World Team Tennis (WTT) versenyeken játszik, emellett a BBC és az Eurosport kommentátora. 2013 és 2016 között Novak Djokovics edzője volt, aki irányításával hat Grand Slam-tornát nyert, valamint kétszer az évzáró világbajnokságon is győzött. 2017-ben ismét a német Davis-kupa csapat szövetségi kapitánya lett, korábban 1997 és 1999 között már irányította a német férfi válogatottat.
A nyilvánosságtól – bár más módon – sem maradt távol. Adóbotrányai nem vetettek rá túl jó fényt, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A nagyközönséget azonban még ennél is jobban érdekelte szerelmi élete. 2001-ben válásával és a két fiának neveléséről döntő perrel a lapok címoldalára került, a bírósági tárgyalást még a televízió is közvetítette. Pár hónappal később az egész világot bejárta Becker sokat emlegetett félrelépése, amelyből egy kislány született. 2009-ben másodszorra is megnősült, elvette a holland Sharlely Kerssenberget, akitől fia született.
Életéről számos könyv is megjelent, a legutóbbi a 2013-ban Az élet nem játék címmel, amelyben először ír viharos válásáról Barbara Feltusszal, továbbá Anna lányának fogantatásáról, valamint a gyermek anyjával, Angela Jermakova modellel folytatott pereskedésről.
Több vállalkozásba is belefogott, teniszütő- és ruházati cég tulajdonosa lett, de vállalkozásaiban messze nem olyan sikeres, mint játékosként. 2017-ben csődöt jelentett a londoni bíróságon.
Az egykori világklasszis teniszező többször meghökkentette már Németországot, például azzal a kijelentéssel, hogy nem érzi németnek magát. Londont nevezte otthonának, és azt is elmondta, hogy nem szeretne már visszamenni szülőhazájába. Becker egy dokumentumfilmben azt nyilatkozta, hogy azt szeretné, ha Wimbledonban temetnék el.
