Beszélgetünk egy boldogtalan ősről, hóban utazunk Sissivel

Sugárzóna

Beszélgetünk egy boldogtalan ősről, hóban utazunk Sissivel
Tegnapelőtt, a Magyar Kultúra Napján, az Ady-számot mutattuk be a G-ben. Telt ház volt, ami nagy öröm, és talán a kérdésfelvetéseknek is sikerült provokatívnak lenniük. Sok mindenről beszélgettünk, arról, hogy Adyban mindenki benne van Kosztolányitól Radnótiig, arról, hogy Nietzsche übermensch-tudata Adynál is ott visszhangzik már, arról, hogy a pózok mára elkoptak, a versek vagy inkább a sorok azonban még mindig szépek – sok mindenről valóban.

Kovács András Ferenc, Markó Béla, Varga László Edgár, Vida Gábor és jómagam – ez volt a csapat, amelyik Adyról beszélgetett, Béla mondta, hogy Ady mindenkinek elődje, én, hogy Weöresnek szerintem nem, KAF, hogy de hát Weöres hozzá is írt tisztelgő verset. Hullámzott, kanyargott a beszélgetés, olykor bizonyára olyan dolgok is elhangzottak, melyek meghökkentették a közönséget, de ha cseppet sem hasonlítunk Ady Endréhez, akkor kár őt emlegetni is.

Felolvastunk öt Ady-verset az elején, ötöt a végén, és a saját írásainkat, amelyek a számban jelentek meg, meglepetésvendégként Láng Orsi is csatlakozott hozzánk. Másfél-két órás, érdekes beszélgetés volt, ismét meglepődtem azon, hogy milyen sokfélét mondunk ugyanarról az emberről; innen is kiderül, milyen nagy alkotó volt, milyen messze sugárzó egyéniség. A mai magyar janicsárok a bokájáig sem érnek.

*

A román kultúra napján Szentgyörgyre megyünk, Pavel Șușară-nak a Sissi című könyvét mutatjuk be Szonda Szabolccsal, melyet én fordítottam magyarra, és a Lector kiadó Transylvania express sorozatában jelent meg. Pavel a Bánságban született, és poémáját úgy alkotta meg, hogy a bánsági mondák és rémtörténetek, katonaanekdoták éppúgy benne vannak, mint a királynő versei. A kötetet Mircea Bochișnak a mail art-hoz tartozó rajzai színesítik, s ezek a „postarajzok” igazán találnak a könyvhöz.

A Teinben is telt ház van, érdeklődés, bár inkább magyarok, mint románok, igaz, néhányan a Pavel ismerősei közül is eljönnek. Odáig hóban gurulunk, a csíkszeredai nyomda udvarán a kutyakölykök a hótól is fehérek. Este vacsora, Szabolcs, mint mindig, házigazdaságban és humorban egyaránt kitesz magáért.

Visszafelé benézünk édesapámhoz, aki Makfalván tölti öregkorát. Meggyes rétest viszek neki és Emma néninek, és örömmel látom, hogy takarosan élnek, olyan melegben, hogy majd’ szétdurranok.

Előző nap Kolozsvárt voltam, vizsgáztattam, úgyhogy amikor este megérkezünk, beájulok a tévé elé. Néhány embert meggyilkolnak, aztán lefekszem, mint aki jól végezte dolgát.

(Fotó: Rab Zoltán)