“Ugye tetszene nektek is, hogy mind csak halmozzátok a tartozást, amit majd úgyis eltörölnek? Egy magáncég soha nem részesülne hasonló “kivételes” bánásmódban az állam részéről” – írta ki közösségi oldalára a gazdasági miniszter, mintegy eldicsekedve az általa hozott intézkedéssel. Kicsit ugyan populistának hangzik a politikus részéről a bejelentés meg annak a módja, hiszen magát komolyan vevő intézményvezetőként, felelős politikusként tulajdonképpen az alárendeltségébe tartozó intézmény hatékony vezetése a kötelessége, és ehhez hozzátartózik egy ilyen jellegű intézkedés is. A visszatetsző az ebben az egészben valójában az, hogy miért ilyen lassú az állami vállalatok és általában a közintézmények tevékenységének és működésének a felülvizsgálata, eredményességének ellenőrzése, hatékonyságának növelése? Mert mindez azt is feltételezi, hogy csökkentsék, sőt szüntessék meg az ilyen jellegű pénzosztást, amelyhez hasonló valószínűleg még rengeteg lehet, “megbújva” a minisztériumok, igazgatóságok, vállalatok háza táján.
Abban is teljességgel igaza van a miniszternek (aki “mellesleg” ebbéli minőségében ő is az államot képviseli), hogy az állam soha nem részesítene olyan kegyben, rendkívüli bánásmódban bármely magáncéget, hogy elnézze a legkevesebb adósságát az állammal szemben, sőt, azt még el is törölje. És ezt így érzik a hazai cégvezetők is, akik szerint idén – és valószínűleg a jövőben is - az adóterhek jelentik számukra az egyik legnyomasztóbb problémát. Egy felmérés szerint, amely világ-, ugyanakkor európai szinten is vizsgálta, milyen problémákkal szembesülnek a vállalkozások azt követően, hogy a világjárvány miatt felgyűltek az állammal szembeni különféle kötelezettségeik, megállapította: a romániai cégvezetők több mint háromnegyede lesz kénytelen újraértékelni és átszervezni kiadásait. Amíg az adóterhek növelését világszinten a vállalatvezetők harminc százaléka tekintette úgy, hogy veszélyezteti a cége fejlődését, addig Romániában több mint fele a megkérdezetteknek érzi ezt mintegy fenyegetésnek. Nagyobb aggodalmukra érthetően az ad - többek között - okot, hogy nem bízhatnak az átlátható és egységes szabályozásban, előrelátható törvénykezésben, hathatós támogatásban. Vagy – amint azt a gazdasági miniszter bejegyzése is példázza – egyenlően elnéző bánásmódban. Aminek tulajdonképpen úgy kellene működnie, hogy a világos, egyértelmű és pontos jogszabályok egyformán érvényesek legyenek mindenkire.
A nemzetközi felmérésből tehát egyértelműen kitűnik a hazai vállalkozók visszafogottsága a pénzügyi illetve adózási rendszer megbízhatóságával szemben: arra a kérdésre ugyanis, hogy mit várnak el a kormánytól gazdasági téren, több mint hetven százalékuk elsőként a hatékony adóügyi rendszer megteremtésének szükségességét nevezte meg, másodikként a digitális infrastruktúra javítását, harmadikként pedig felkészült, tanult és rugalmas munkaerő kiképzését. Más országok vállalatvezetői fordított sorrendbe helyezték a kormányukkal szembeni elvárást: ott elsőként az alkalmazkodó és képzett munkaerő iránti igény szerepelt, s csak harmadik “helyezett” volt a jobb adóügyi rendszer elvárása. Érdemes megemlíteni még a felmérésből a vezetők empátiájának növekedését is, hiszen amíg öt évvel ezelőtt csak 14 százalékuk, jelenleg már 32 százalékuk vélte úgy, hogy a kormány hármas prioritásának listáján helyet kellene kapnia a munkaerő egészségének és jólétének biztosítása is.
A karrierkezdésben és építésben sajnos nem a legkedvezőbb időszak a jelenlegi, hiszen még érződik a tavalyi járványidőszak miatti megszorításoknak a hatása a munkaerőpiacon. Egy felmérés pedig azt igazolja, hogy egyhamar nem lehet jobbra számítani a munkavállalói oldalon: a cégek kevésbé érdekeltek új alkalmazásokban, kevesebb mint fele a megkérdezetteknek nyilatkozta azt, hogy növelni szándékszik személyzetének a létszámát az elkövetkező egy évben. Ez pedig az utóbbi hét év legalacsonyabb aránya, hiszen például 2017-ben még a cégek 61 százaléka tervezett alkalmazni munkaerőt, 2018-2020 között pedig 53 százalék. A járványidőszakban elsősorban arra törekedett sok munkaadó, hogy fenntartsa vállalkozását és ne legyen kénytelen elbocsátani alkalmazottait. Annak ellenére, hogy ez nagyrészt sikerült is, mert a statisztikai adatok legalábbis egy nagyjából állandó, 5,6 millió alkalmazottról szólnak, a munkaerőpiacon mégis nagy változásokat jósolnak. Erre engednek következtetni a munkaügyi miniszter kezdeményezései is, amelyek ugyanúgy továbbgondolásra késztetnek az egész rendszer működését illetően, mint a gazdasági miniszter megjegyzései.
Raluca Turcan elég rendszeresen okoz meglepetéseket érdekes elképzeléseivel, amelyek aztán valahol elakadnak, kikopnak a közbeszédből, a média is elfelejti, és csak gondolkozni lehet azon, vajon mi jobb: ha ötletei csupán elképzelések maradnak, vagy gyakorlatba sikerül ültetnie azokat. Nemrég még arról cikkeztek, hogyan kellene a háztartásban dolgozókat bekényszeríteni munkaviszonyba, hogy róluk is le lehessen gombolni a különféle járulékokat, biztosításokat. Felvetette például, hogy az ételjegyekhez hasonló értékjeggyel fizessék őket, amelyet az adóhatóságtól vehetne meg a munkaadó. Korábban pedig a munkajogviszony meghosszabbításának szándékával hozakodott elő burkoltan, ami most már konkrétabb elképzelést öltött, és egyértelműbben halad a nyugdíjkorhatár növelésének irányába. A munkaügyi miniszter kidolgozott és benyújtott egy sürgősségi rendeletet a nyugdíjtörvény módosítására, amely – szerinte – több előnyt előírna azoknak, akik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után tovább dolgoznának, tehát megmaradnának munkaviszonyban, és “folytatnák” hozzájárulásukat a nyugdíjalaphoz: az erre az időszakra számolt nyugdíjpont értéke 50 százalékkal többet érne… Remélhetőleg feltűnik majd a döntéshozóknak a javaslat kapcsán, hogy ez nem egyszerű kedvezmény, hanem alkotmányellenes diszkrimináció az életkor alapján. Mert ugyan miért érjen többet azoknak a nyugdíjpontja, akik adott életkor után fizetik a járulékot a nyugdíjalapba, mint az összes többi alkalmazotté?
Ehelyett inkább a fiatal pályakezdők alkalmazására teremtenének kedvezőbb feltételeket, és hagynának időt meg alkalmat a nyugdíjas életre is. A nyugdíjpénztár azonban továbbra is üresebb a kelleténél, és mintsem a speciális különnyugdíjak kényelmetlen ügyét bolygatnák, inkább próbálkoznak a jelenlegi járulékfizetők munkában tartásával, minél hosszabb ideig – újabban 70 éves korig, mert már ezt az elképzelést is megfogalmazták egy tervezetben…
Azonban az említett világszintű felmérés, amely a vállalatvezetők jövőbeli cégpolitikáját elemezte, azt is kimutatta, hogy az elkövetkezőkben a gazdasági hatékonyságot főleg digitalizálással és automatizálással kívánják megoldani. Ez pedig már mindjárt más színben tünteti fel a tervezett 70 éves nyugdíjkorhatárt. Talán még örvendeni is fogunk, ha annyi ideig valahol még igényt tartanak az emberi munkára…
