Beér-Sevából Kolozsvárra – ismét itt a Kamea csapata

Beér-Sevából Kolozsvárra – ismét itt a Kamea csapata
Két évvel ezelőtt, a 6. Comedy Cluj filmfesztiválon lépett fel Kolozsváron (és Romániában) először Izrael egyik vezető táncszínházi társulata, a Kamea Dance Company, Carmina Burana című előadásukkal a Román Operában vendégszerepeltek. A Steps Egyesület szervezésében november 6-a és 10-e között zajló 3. STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál szolgáltatja az apropót, hogy most ismét találkozhatunk a világhírű társulat művészeivel. Ezúttal két produkciójukat hozták el a Kolozsvári Magyari Operába: tegnap Sohaország (Neverland) című előadásukat tekinthették meg az érdeklődők, ma este 8-tól pedig a két rövidebb részből álló Galili & Ginz című projektet ismerhetik meg.

A Negev-sivatag legnagyobb városából, Beér-Sevából (Berseba) származó csapat néhány tagjával tegnap délben találkozhattak az újságírók, az opera emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón egyebek mellett sikereik „összetevőiről” is beszéltek. 

Sorin Dan fesztiváligazgató és Szép Gyula, az opera igazgatója örömmel nyugtázta a Steps Egyesület és a Kolozsvári Magyar Opera együttműködését, amelynek eredményeként létrejöhetett a csütörtökig tartó 3. STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál. Szívesen tért vissza a Kamea Dance Company művészeti vezetője, Tamir Ginz koreográfus is, aki 2002-ben alapította a társulatot; mint mondta, büszkék arra, hogy Izrael déli régiójának közigazgatási központjában, Beér-Sevában működhetnek, ugyanakkor arra is, hogy ismét ellátogathattak Kolozsvárra. A magas művészi színvonal, a táncosok kiváló fizikai erőnléte és különböző személyiségük, a klasszikus tánctémák látványos kivitelezése, a változatosságra való törekvés és a megfeszített munka együtthatójaként születik meg az eredmény, amit a közönségnek kínálnak, derült ki Tamir Ginz ismertetőjéből.

A találkozón a csapat két izraeli táncosa, a rehovoti születésű Eldar Elgrably és a Gan Yavne-ből származó Adi Shimshi is jelen volt, előbbi elárulta, hogy hat éve táncol a társulatban. Ez idő alatt otthonra és családra is lelt a Kamea berkeiben, és persze szakmai fejlődését is jelentősen meghatározta a többiekkel és a neves koreográfussal való közös munka.

Hírnevüket bizonyítja, hogy a legutóbbi meghallgatásra több mint 2000 táncos jelentkezett a világ minden tájáról; szóba került ezúttal, hogy Romániából eddig nem voltak jelentkezők, Magyarországról viszont igen, s hogy jelenleg főként izraeli és franciaországi táncosok tagjai a Kameának. Annak folyamatából, hogy Tamir Ginz ötletei megvalósulhassanak, Merav Zimand ügyvezető igazgató is jócskán kiveszi a részét: ő az, aki a szükséges anyagiakat előteremti, ami nem kis erőfeszítésbe kerül. Eleinte nem is tudtak fizetni a táncosoknak, egy ideje viszont rendeződni látszik a helyzetük.

A kolozsváriak ma este 8 órától találkozhatnak (legközelebb) az izraeli társulattal, a STEPS további programjáról a stepsfestival.ro oldalon lehet tájékozódni.

(A borítókép a kameadance.com-ról származik, jelenet a Galili & Ginz című projekt részét képező, az Itzik Galili nevéhez fűződő Dolgok, amelyeket nem mondtam el senkinek (Things I Told Nobody) című előadásból – a produkció ma este 8 órától tekinthető meg a Kolozsvári Magyar Operában)