Nagyapa éppen unokáját ringatja, valaki vizet húz a kútból, a tisztaszobában templomba induláshoz öltözködik a fiatal lány. Parányi asztalokon pindurka vekni, pereckék, konyha falán apró üvegmosó, reszelő, szita, habverő, polcokon húsdaráló, mozsár, amott fésű, bicska, tejeskondér, hintaló, helyenként centis könyvek. A vagyonát elkártyázó részeges jegyző nappalijába gramofon dukál, asztalra a perec helyett elegáns fánk. Ha sosem is jártunk Ament Éva gyermekkorának falujában, Diósberényben, de még csak a Baranyai Hegyhát–Tolnai Völgység határvidékén sem, a vitrinek között sétálva akkor is felvillannak saját felnövéstörténetünk kedves helyszíneinek emlékképei – a hangulat mindenképp odavarázsol, akár sáros erdélyi faluban, akár zajos betonrengetegben kergettük annakidején az ördögszekeret.
Ilyen közelről fényképezve életnagyságúnak tűnik FOTÓ: ROHONYI D. IVÁN
– Minden alak konkrét emberhez kötődik, ezért alig találni köztük nádszálvékonyat, mert a mi családunkban majdnem mindenki kövér volt – magyarázza nevetve Ament Éva, és tűzrőlpattant vidámsága végigkíséri beszélgetésünket. – Én látom a nagyapámat, az alsó-varsádi szobában nagyapám öccsét. A nagyapámnak igyekeztem olyan szövetet keresni, amilyen nadrágot gyermekkoromban hordott nadrágtartóval. A másik nagyapám kovács volt, ő folyamatosan kék kötényt viselt otthon – tehát muszáj volt kék kötényt adni rá és posztós sapkát, anélkül nem élet az élet. Sárközben a nagyapám testvérékénél protestáns-katolikus vegyesházasságban éltek, a nagybácsinak szakálla volt (ez nálunk elképzelhetetlen lett volna!), hát muszáj őt így ábrázolni. A miséhez öltözködő fiatal lány szoknyáját 130 éves szoknyából levágott anyagból pliszíroztam, rózsafüzért és imakönyvet kapott. Haja kenderből készült, de általában szálanként belestoppolom és azt fonom össze – magyarázza, és máris elérkeztünk következő kérdésemhez: használ-e nagyítót a fától fémen át fonálig mindenféle anyagból készült icurka-picurka berendezési tárgyak megalkotásakor, sokat kell-e próbálkoznia a legkülönfélébb technikai megoldásokkal és van-e segítsége?
– Eleinte mindent magam akartam megoldani, de hamar rá kellett jönnöm, hogy mégsem vagyok ennyire sokoldalú. A fához értek, asztalosműhelyem van, csiszolok, fűrészelek, gyalulok, ha szükséges. Segít egy épületasztalos, aki megcsinálja a kelengyeládákat, ágyakat, a többi az én dolgom, mert neki óriási keze van, széket például sose csinált. Na de hát, ha beteszek a szobába egy ládát, ágyat, az nagyon izgalmas, de szék nélkül kizárt. A tisztaszoba festett székeit megoldottam, de hát nálunk csuhéval font ülőkéjű esztergált székek voltak. Eredeti méretben évekig csuhéztam, de itt piciben kell dolgozni. Három-négy darabot is elkészítettem, mire végre bemutatható minőségűt sikerült csinálni, egy heti munka mire a váz meg a fonás elkészül. Seprűhöz szétszedtem egy eredeti méretű cirokseprűt, és megnéztem, hogy milyen csapolt a váza, ugyanúgy készül kicsiben is. Ugyanígy készítem a rostát, órákig főzöm hozzá a faháncsot, míg annyira lágy lesz, mint egy főtt tészta, bármit formázhatok vele. Fölteszem egy adott formára – egész pontosan seprűnyélre tekerem –, cérnával rögzítem, és néhány nap alatt kerek formára szárad. Az első saját szövésű szőnyegem fél centi vastag lett és olyan kemény, hogy lovat lehetett volna agyonütni vele, szövős barátaimtól kértem segítséget. A fazekasmunkához nincs felszerelésem, fazekas barátomtól kapom a gyönyörű szűrőket, köcsögöket, korsókat, egy másik fazekas barátném a készleteket és a pici, 8 milliméteres bögréket is korongozza.
Mindenféleképpen akartam egy prakkert (szőnyegporoló). Többet is készítettem, de darabosak voltak, és akkor megkerestem az ország legjobb demizsonfonóját, aki hasított nyúlvesszőből – az olyan, mint a fűszál – pici, nagyon finom díszítésekkel font nekem vagy harminc darabot. Vagyunk őrültek néhányan, kollégáimnak ezek a parányi darabok ugyanolyan kihívást jelentenek, mint nekem, és többnyire nem pénzért csinálják, hanem kérnek cserébe valamit, amit én tudok elkészíteni. A prakkerekért például aprócska rokkát készítettem, egy heti munkám. A kenyeret, kifliket hetvenegynéhány éves fafaragó barátom készíti, gyönyörűen, precízen dolgozik és legalább annyira élvezi ezeket a munkákat, mint jómagam. Elküldtem neki a nagymamám 26 centis kuglófsütőjét mintának egy pici, 26 milliméteres formához, és megcsinálta.
Ament Éva mintegy két évtizede foglalkozik babaházkészítéssel, egy teljes ház elkészítése mintegy két hónapba telik. A kivitelezés során a megrendelő igényeihez igazodik, beszélgetnek az elképzeléseiről, néprajzi, tájjellegű kötődéseiről, segít, ha fényképet mutatnak arról, mit is szeretnének. – Régi fotók alapján azt az oromzatot készítem el, azt az arányt, amiben ő felnőtt vagy amire vágyik, ablaknyílással, a bútorzat méreteivel is ehhez igazodom. Egy a tízhez arányban dolgozom, ha a megrendelő 165 centi magas, a leánybaba 16 és fél centi lesz. Drótvázú babák ezek, módosítható a testtartásuk: ezen a kiállításon ott például a nagyapám fog egy csecsemőt, de következő alkalommal talán ő lesz az, aki a kerekes kutat meghajtja.
Nagy érdeklődéssel vizsgálták a babaházakat a JZsUK Bárdos Réka tanító vezette népi gyermekkórusának tagjai a kiállításmegnyitó után FOTÓ: ROHONYI D IVÁN
– Van-e olyan vágyott tárgy, amit sehogy sem sikerült még elkészíteni?
– Igen, vágyom egyre, körülbelül 6-7 éve érlelgetem, időre lenne szükségem hozzá: szeretnék egy biciklit forrasztani. A gyerekkoromhoz hozzátartozott egy Csepel férfibicikli, mindenki azon járt, a nagyapám, a nagymamám bő szoknyában. A bátyám is, én is azon az ütött-kopott, mindent kibíró, fekete Csepelen tanultunk meg biciklizni. Még nem tudok úgy forrasztani, ahogy szeretnék, ezt gyakorolni kellene, amihez idő kell.
Ideje márpedig nem sok akad, ugyanis alaposan szétosztja. Mert kicsoda tulajdonképpen Ament Éva? Alkalmazott grafikát végzett népi iparművész, a Hagyományok Háza oktatójaként akkreditált bútorfestést tanít, tananyagot dolgoz ki (most például hiánypótló gyűjteménybe rendezné a festett bútormintákat), ügyvivője a Zsámbéki-medence népi iparművészeit tömörítő Iharos Népművészeti Egyesületnek, amelynek célja a népművészeti hagyományok, népi mesterségek és kézműves tevékenységek éltetése, népszerűsítése képzések, műhelyfoglalkozások, játszóházak által. Ament Éva pályázatokat ír és menedzsel, gyakori vendége a válaszúti táboroknak, augusztusban Krasznán kézműves héten oktat, majd ősszel Nagybányára, a Teleki Házba viszi babaházait, erdélyi templomok kazettás mennyezeteit rekonstruálja szép szóért cserébe…
A magyarfülpösi református templom 17. századi mennyezetének öt fennmaradt kazettáját a sárospataki múzeumban őrzik. A kolozsvári babaház-tárlatot is szervező Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány által kezdeményezett rekonstrukciót alapos kutatás előzte meg, Ament Éva a színeket is az eredeti kazettákéhoz igazította. Hasonlóan készült a magyarókereki templommennyezet rekonstrukciójára is, amelynek néhány megrongálódott eredeti darabját az 1900-as évek elején vásárolta meg a Budapesti Nemzeti Múzeum. A munkát válogatott szakemberekkel kezdte el békéscsabai bútorfestő táborában tavaly, a magyarókereki templom 55 festett kazettáját a válaszúti táborban fejezték be, feszített tempóban, sok elégtételt nyújtó szenvedélyes munkával. „Magyarfülpösön a helyszínen dolgoztunk, Magyarókerekén is megismertük a gyülekezetet, és tudtuk, hogy a munkánk jó helyre kerül. Szem nem maradt szárazon. Nem értették, hogy ez nekem miért fontos, hiszen érzelmileg, családilag nem kötődöm oda. De én imádom ezeket a munkákat. Fizikailag olyan fárasztó, de lelkileg annyira feltöltődöm. Van, aki irigyel érte. Ez bárki számára nyitott, bárki megcsinálhatná. Munkát kell fölajánlani. Mindig azt gondolom, hogy először nekem kell letenni az asztalra valamit, akkor kérhetek, és bármit kérek, kinyílnak a kapuk. Mindenkinek hasonló élményeket kívánok.” Ami Évát illeti, bőven lesz része hasonló sikerélményekben és alkotóműhelyes „bandázásokban”, hiszen két évnyi kutatómunka után a nyáron kastélymennyezet rekonstrukciójára készül: a nágocsi Zichy-kastély ebédlőjében a 90 négyzetméteres mennyezet megfestésével régi álma teljesül. Kihívásban és katarzisban tehát nincs hiány, de attól tartok, hogy a miniatűr Csepel-biciklire kicsikét még várnunk kell...
(Borítókép: Ament Éva „gyermekkora helyszínén”, Diósberényben FOTÓ: ROHONYI D. IVÁN)
