Tény, hogy az Alkotmánybíróság által elkaszált elnökválasztás után Románia egy súlyos politikai és intézményi válság jegyében lépett az új esztendőbe. Január azonban örömmel kezdődött, hiszen 17 évnyi előszobáztatás után az ország végre teljes jogú tagjává vált a schengeni övezetnek, beleértve a szárazföldi határokat is. Februárban végre lemondott és eltűnt a színpadról „Ionopotchivanoc” Iohannis. Helyét pár hónapig a bozontos szemöldökű szenátusi elnök vette át. Júniusban Nicușor Dan költözött be a Cotroceni-i palotába, kinek győzelme a középutas, euroatlanti orientációjú politikát erősítette, szemben a radikálisan nacionalista irányt képviselő egykori focidrukkerrel. Az elnökválasztás után, annak érdekében, hogy stabil kormányt alakítsanak, négy különböző ideológiájú parlamenti párt koalíciót hozott létre Ilie Bolojan miniszterelnöksége alatt. Júniusban elhunyt Ion Iliescu, s ezzel magával vitte a túlvilágra az 1989-es események körüli titkokat.
A nyári hónapok során a kormány a költségvetési hiány kezelése érdekében egyre másra megszorító csomagokkal „dobálta” meg a lakosságot. Augusztusban kezdődött a mindenkori cirkuszt biztosító elnöki bohóckodás. A nyári szünidő végeztével tüntetések sorozata indult hol a megszorítások ellen, hol a tisztességes és átlátható választási folyamat érdekében, hol a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupcióellenes reformok mellett. Egyszóval 2025 Romániában nem a konszolidáció éve volt, hanem egy elhúzódó átmeneté. Mindezek ellenére Nicușor Dan a kihívások és a bátorság évének nevezte a pár nappal ezelőtt végleg hátrahagyott esztendőt, s bejelentette, hogy újabb ötvenmillió eurós támogatást nyújt az ország Ukrajnának.
Nagyjából hasonlóan telt 2025 Európában is. Harmadik évébe lépett a különleges katonai művelet, és az ukrán hadsereg hősies védekezése ellenére tovább haladt előre az orosz gőzhenger. Ursula császárnő vezetésével az EU októberben a 19-dik szankciós csomagot fogadta el Oroszország ellen, amivel a tagországok gazdaságát sikerült a béka feneke alá süllyeszteni. A John Hopkins Egyetem felmérése szerint tavaly az oroszországi bruttó hazai termék (GDP) egy főre eső összege meghaladta az erős gazdasággal bíró európai államokét, beleértve az Egyesült Királyságét is. Az EU két húzó országából Franciaországot jelentős politikai instabilitás jellemezte. A Nemzetgyűlés többség nélkül működött, a pártok nem tudtak stabil koalíciót alkotni, és többször megbukott a kormány költségvetési terve, ami bizalmi válsághoz vezetett. A gazdasági és társadalmi elégedetlenség közepette a zsebnapóleon Macron a régi gloire-t véli visszaállítani francia katonák Ukrajnába küldésével. Németország sem állt jobban: februárban előrehozott szövetségi választásokat tartottak, miután a korábbi „forgalmi lámpa” (szocdemek–zöldek–liberálisok) koalíció összeomlott. A győztes keresztény pártok kénytelenek voltak a szocdemekkel kötni koalíciót. Az új kancellár, Friedrich Merz a gazdasági stabilitást, a költségvetési fegyelmet és az európai szerepvállalás megerősítését tűzte ki célul. Közben a társadalmi feszültségek az Ukrajnába öntött pénzösszegek mértéke és az életszínvonal csökkenése miatt továbbra is élénk politikai vitákat tápláltak, oly mértékben, hogy Merz kivívta magának a „hazug kancellár” jelzőt. Mindkét ország jelentős szerepet játszik a hajlandók koalíciója névvel jelzett – Romániát is magába foglaló –, Oroszországgal mindenképpen háborúzni akaró országok csoportjában.
Az óceánon túl egy év alatt több minden történt, mint egy évtized során. A győztes régi új sárgahajú elnök szemet vetett Grönlandra, Panamára és Venezuelára. Hadat üzent a régi elit által felkarolt LMBTQ, woke, BLM és a cancel culture eszméknek. Vámháborút indított majdnem mindenkivel szemben, s ennek keretén belül aláíratta Ursula von der Leyennel a tariff deal nevű, az unióra igen hátrányos kereskedelmi megállapodást, amely szerint az USA 15%-os vámot szab ki az európai termékekre, míg az EU nem alkalmaz viszontvámokat, továbbá az EU 750 milliárd dollár értékben vásárol energiahordozókat az Egyesült Államoktól, és 600 milliárd dolláros beruházást eszközöl a tengeren túl. Többek közt annexióval fenyegette meg Kanadát, kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, magához rendelte és megalázta Ukrajna elnökét, átnevezte a Mexikói-öblöt Amerikaira, a bűnözés ellen és a bevándorláspárti tüntetések ellen bevetette a nemzeti gárdát, lebombázta Iránt, és mindezek mellett elvárta, hogy neki ítéljék a béke Nobel-díjat. Javára mondható, hogy békét próbált teremteni Ukrajnában, de ennek megvalósítása nem rajta múlt.
A globális fegyveres konfliktusok száma 2025-ben meghaladta a hatvanat, amelyek közül érdemes kiemelni az India és Pakisztán, a Thaiföld és Kambodzsa, az Izrael és Irán közötti háborút, a már említett különös katonai műveletet, továbbá a gázai, a szudáni, szíriai, a Szahel vidéki és a kongói harcokat, s talán a nepáli és bangladesi zavargásokat. Fontos választásokat tartottak Csehországban, ahol visszatért a hatalomba Andrej Babiš, erősítve az európai patrióták csoportját, míg Moldovában hatalmon maradt Maia Sandu Európai Akció és Szolidaritás Pártja. Japánban Sanae Takaichi lett az első női miniszterelnök, Tajvan kérdése továbbra is a kelet-ázsiai geopolitika egyik központi eleme volt, India lett a legnépesebb ország, lakossága meghaladta az 1,43 milliárdot, és igen magabiztosan regionális és globális szereplőként lépett fel.
Végül, ha egy mondatban értékelnénk 2025 világpolitikai helyzetét, joggal állíthatjuk, hogy a nagyhatalmi rivalizálás erősödése, a tartós regionális konfliktusok és a gazdasági bizonytalanság nyomta rá a bélyegét.
