Az egyszerűség nagysága – Orosz Lujza halálára

Az egyszerűség nagysága – Orosz Lujza halálára
Még a Prospero-sorozat elején tartottunk. Később megtapasztaltam, hányfélék lehetnek a színészek, milyen furcsa fájdalmak és hiúságok vetik őket erre-arra, akkor azonban még majdnem semmit nem tudtam. Orosz Lujza legnagyobb alakításainak nagy részéről biológiai okoknál fogva lekéstem, de hát egy nagy színésznőt nem kell gyakran látni, hogy megérezze az ember a tehetsége erejét.

Akkor kezdtem dolgozni a Polis kiadónál, már volt valamelyes magabiztosságom, de még sok ügyetlenségem is, hogy azt ne mondjam, taplóságom. Orosz Lujza elnézően kezelte a bumfordiságomat. Egyetlen pillanatig sem éreztem magam kicsinek, nyomorultnak, oda nem valónak, pedig igazán az lehettem.

Sőt, tudtán kívül adott is nekem. A kötetben ugyanis elmeséli Köllő Katinak, hogy a gyermeke elvesztése fölötti fájdalmat asszimilálta a Hekabé-alakításában, és én mindig is meg voltam győződve róla, hogy a művész pontosan ezt teszi, nem is tehet másként. Ez a történet megerősített a gyengeségeimben.

Hogy a pályája véget ért, azt sem pózolta körül. Már nem lát, így aztán nem játszik. „Olykor elkezdek sírni, de aztán rájövök, hogy egyedül vagyok, és abbahagyom” – mondta a könyvbemutatón. Azt hiszem, ez a póztalanság sokat segített az 1989 előtti színésznőkön. Sok férfi ivászatáról, bölénységéről, nődöntéseiről legendák keringtek – ők már ettől nagyok voltak. Egy nő mindezt nehezebben tehette meg, több kockázattal járt a számára.

Orosz Lujzának nem is kellett megóvnia magát a pózoktól. Egyszerűségében volt nagy, nagyságában egyszerű. Amikor megjelent, ott volt, és éppen az volt, akinek aznap este lennie kellett.

bbte-oszifelveteli2Hirdetés

Egy író, egy festő, egy zeneszerző, egy építész, egy szobrász addig alkothat, amíg csak él, és az agya tiszta. Egy színész azonban – nagyon ritka kivételektől eltekintve – mindenképpen „leesik” a színpadról, és éppen azzal nem foglalkozhat, ami addig élete értelme volt. Orosz Lujza méltósággal viselte ezt a nehéz helyzetet, mely a korszaktól is nehezült, melyben aktív éveit töltötte: a diktatúra zárt, mindentől rettegő, nagyon keveset engedő korszakától.

A trójai nők, Özvegy és leánya, Szerelemeső, A buszmegálló, Az öngyilkos – a lista bízvást folytatható. De hát úgysem a listák fontosak, hanem egy-egy villanás és az az ember, aki ő volt.

Isten nyugtassa békében!

(Borítókép: Orosz Lujza A buszmegálló című előadásban. Fotó forrása: Kolozsvári Állami Magyar Színház)