Az egyetemi ösztöndíjak növelését kérik

Az egyetemi ösztöndíjak növelését kérik
A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) arra kéri a kormányt, hogy január elsejétől a jelenlegi 201 lejről emelje 241 lejre a hallgatói ösztöndíjak szubvencióját.

Hétfői közleményében az ANOSR hangsúlyozza, hogy bizonyított az összefüggés a szociális ösztöndíjak és az egyetemi vizsgák sikeres teljesítése között, ennek ellenére a juttatás összege az elmúlt öt évben nem emelkedett, miközben az országos bruttó minimálbér ugyanebben az időszakban 75 százalékkal nőtt.

A diákszövetség felhívta a kormány figyelmét arra is, hogy számításaik szerint 2020-ban egy egyetemi hallgató minimális lakhatási és étkezési költségei elérték a havi 1172 lejt, ez az összeg pedig 2,2-szer nagyobb a minimális szociális ösztöndíjnál.

Az ANOSR emlékeztet arra, hogy kérésükre korábban a minimális ösztöndíj 580 lejről 700 lejre nőtt ugyan, ám a kormány nem növelte a juttatások állami szubvencióját, így az egyetemek nem tudták megemelni a hallgatóknak járó juttatást, mert ez az ösztöndíjasok számának előzmény nélküli csökkenését eredményezte volna.

Mivel jövőre a minimális ösztöndíj 700 lejről 780 lejre nő, a diákszövetség arra is kéri a kormányt, hogy a 2022-2023-as tanévben hallgatónként 272 lejre növelje az ösztöndíjak állami szubvencióját.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak olyan kormány beiktatását hajlandó megszavazni, amelyben miniszterekkel részt vesz - döntötte el a párt országos politikai bizottsága hétfőn. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett határozat szerint a PSD két megoldást lát lehetségesnek a négy hónapja tartó kormányválságra: egy kisebbségi PSD-kormány, vagy egy más pártokkal közösen, "a PSD körül" kialakított koalíciós kormány beiktatását.
Belpol