Vargha Tamás, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára felidézvén a 1848-49-es szabadságharc eseményeit, Felix zu Schwarzenberg korabeli osztrák miniszterelnököt idézte, aki megsemmisíteni való lázadóknak minősítette a magyarokat.
"Schwarzenbergnek nem lett igaza. Nem tudták elpusztítani a magyarok szabadságszeretetét, megsemmisíteni a függetlenség utáni vágyát. Ez nemzedékek közös öröksége, mi sem tékozolhatjuk el" - jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: a magyarság nem mondhat le az 1848-as elődök eszméi, küzdelmei és áldozata iránti hűségéről, a nehezen megszerzett szabadság megőrzéséről.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról beszélt, hogy nem elég a szabadságot egyszer megszerezni, "meg is kell tudni tartani, ápolni, újra és újra megvédeni, adni másnak is belőle, és fölismerni, hogy hol van az a határ, ahol a szabadság, a totális szabadság, a határtalan szabadság mások szabadságát kezdi korlátozni".
Hozzátette: a 21. században a szabadságért folytatott harcban az ember méltóságából kell kiindulni. "Ha sérül az emberi méltóság, akkor biztos, hogy nincs szabadság. És minden, ami annak látszik, az csak illúzió" - fogalmazott.
Kijelentette: a magyar szabadsághoz felelősség is tartozik, amely a szülőföldhöz köthető. "Nekünk a szülőföldön kell szabadnak lennünk és a szülőföldért kell szabadnak lennünk. Nekünk a szülőföldünkön a szabadságért kell harcolni, illetve minden olyan helyen, ahol a szülőföldünkért tenni tudunk" - jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Faragó Péter képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke úgy vélte, az aradi magyarság akkor is ott lenne október 6-án a Szabadság-szoborcsoport és a vesztőhelyen állított obeliszk mellett, ha egyszer az RMDSZ nem szervezné meg a megemlékezést. Szerinte a gyásznap erőt ad a megújult küzdelemhez.
Călin Bibarț, Arad alpolgármestere az 1848-as forradalom szabadság-egyenlőség-testvériség jelmondatát idézte és úgy vélte, ezek a célok egymást feltételezik, egyiket sem lehet kijátszani a másik ellen. Kijelentette: a szabadság olyan, mint a fény, minél több felé osztják, annál több lesz belőle. Az alpolgármester azt mondta: szegényebbé válna Arad, ha egyik reggel az utcáin már csak egy nyelvet lehetne hallani, akármelyik is legyen ez a nyelv.
A Vasilica Damian alprefektus is azt hangsúlyozta beszédében, hogy a románokat és a magyarokat összeköti a szabadság szelleme, az aradi vértanúkra való megemlékezés pedig hidat ver az emberek a nemzetek között.
A gyásznap aradi megemlékezéseinek sora szombat délelőtt a minorita templomban tartott gyászmisével kezdődött, délután pedig a vesztőhelyen állított obeliszknél ökumenikus gyászszertartással, és koszorúzással végződik.
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a magyar kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították.
Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg: elsőként a "főbűnösök", a csehországi Olmützben Batthyány Lajos, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perét folytatták le.
A tisztségéről 1848. október 2-án lemondott Batthyányt 1849 januárjában Pesten tartóztatták le. A szabadságharc bukása idején Olmützben raboskodó politikust a haditörvényszék koncepciós eljárásban 1849. augusztus 30-án felsőbb utasításra felségárulás vádjával kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, de kegyelemre ajánlotta. Perében még azt a bécsi utasítást is megsértették, hogy a vádlottak csak a magyar parlament 1848. október 3-i feloszlatása utáni forradalmi cselekményekért vonhatók felelősségre. A vád alapját Batthyány korábbi cselekményei (többek között a külföldi hatalmakkal való kapcsolatfelvétel, a horvátokkal és az osztrák kormánnyal történő megegyezés elmulasztása, az uralkodói jóváhagyás nélküli honvédújoncozás és papírpénz-kibocsátás) alkották. A kegyelemre ajánlást Ausztriában az íratlan szabály szerint figyelembe kellett venni, ezért Batthyányt Pestre szállították, ahol a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én megerősítette az ítéletet.
Aradon 1849. szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András (Ferenc József egykori lovaglómestere) büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták.
A kivégzéseket október 6-ára, az egy évvel korábbi bécsi felkelés és Latour hadügyminiszter meglincselésének évfordulójára időzítették. A börtönként szolgáló pesti Újépületben Batthyány éjszaka egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, sebe és súlyos vérvesztesége miatt nem lehetett végrehajtani a becstelenítőnek számító, jobbára köztörvényeseknél alkalmazott akasztást. Mivel a kivégzésnek meg kellett történnie, a helyi parancsnok a kötél általi halálbüntetést saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta, ennek hallatán Haynau később idegrohamot kapott. Batthyány nem engedte a szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez, Jäger! (Rajta, vadászok!) Éljen a haza!" Kivégzésének színhelyén, az egykori Újépület falánál 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe, a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-i ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye lett. Magyarország első miniszterelnökének hamvai a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Batthyány-mauzóleumban nyugszanak.
Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a tizenhárom honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Láhner (Lahner) Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra "kegyelmezett" Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt hajnalban lőtték agyon a vár északi sáncában, a többi elítéltet ezt követően a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé vált. Ma az egykori vesztőhelyen emlékoszlop áll, a vértanúk emlékét a városban a 2004-ben visszaállított Szabadság-szobor, Zala György munkája őrzi.
Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy azért nem került a kivégzőosztag elé, mert megtébolyodott, ő 1850 februárjában a várbörtönben halt meg. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie - távollétükben - végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az általános európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.
A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbócra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.
