AUR-tüntetés Bukarestben Georgescu támogatására (FRISSÍTVE)

Több ezren gyűltek össze szombaton a bukaresti Egyetem téren a George Simion AUR-elnök által szervezett, és a Călin Georgescu volt államfőjelölt által támogatott tüntetésre, amelyen az alkotmánybíróságnak a múlt évi elnökválasztás érvénytelenítése ellen tiltakoznak.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Marcel Ciolacu kormányfő lemondását követelte, mivel nem bízik abban, hogy egy ilyen miniszterelnökkel Romániában szabad választásokat lehet szervezni - jelentette ki szombaton újságíróknak a párt elnöke.

Simion elmondta, nem bízik az Állandó Választási Hatóság (AEP) újonnan kinevezett ügyvivő elnökében sem, aki véleménye szerint képtelen a választási folyamat tisztességességének és átláthatóságának biztosítására. (A parlament pénteken Toni Greblă AEP-elnök tisztségből való menesztéséről döntött, és az RMDSZ-es Vajda Zsombor alelnököt nevezték ki ügyvivőnek a hatóság élére - szerk. megj.)

"Régi és új uraktól" tart Georgescu

A tüntetésen felszólalt Călin Georgescu is. Kijelentette, hogy "a régi és új urak" meg akarják akadályozni indulását a májusi elnökválasztáson.

"Nem lehetünk szabadok, ha nem tartunk össze. A rendszer megpróbált minket rosszindulatból megosztani, de ez még erősebben egyesített bennünket. Amit isten egyesít, azt senki és semmi, sem ember, sem rendszer nem tud megosztani (...) A régi és az új urak ismét meg akarják akadályozni indulásomat. Én azt akarom, hogy ti bíráskodjatok fölöttem, szabadon kifejezett voksotok által. Jogotokban áll eldönteni, hogy kire szavaztok, nem más dönt helyettetek" - mondta Georgescu a tüntetőknek. 

Hozzátette: Romániának barátai kell, hogy legyenek mindenhol, kifejtette, nem önmaga miatt, hanem az emberek miatt akarja jelöltetni magát.

"Gyerekeitek büszkék lesznek rátok, mert a jövő az igazaké, és nem azok, akik térden állnak a nemzetközi hatalmak előtt. Romániának soha nem szabad térden állnia. Egy méltóságteljes, virágzó országot akarunk méltóságteljes emberekkel, egy olyan országot, amelynek mindenhol vannak barátai" – mondta. 

Beszédet mondott még George Simion, az AUR elnöke és Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöke is.

Zászlórúd vagy bunkós bot?

Simion ugyanakkor békés tüntetésre szólította fel a résztvevőket, kérve őket, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, és semmiféleképpen ne támadják a rendfenntartókat és az újságírókat.

Nem így történt. A csendőrök több pénzbírságot szabtak ki, egy esetben pedig büntetőeljárás indult veszélyes tárgyak jogosulatlan hordozása vagy használata miatt. 
A bukaresti csendőrség vasárnapi közleménye értelmében egy lengyel állampolgárt, akinél kést találtak, egy korábbi hasonló törvénysértése miatt hatósági felügyelet alatt állt, s így tilos volt nyilvános tömegrendezvényeken részt vennie, átadták a rendőrségnek, amely 24 órára őrizetbe vette. Továbbá nyolc bírságot is kirótt a tüntetésen észlelt szabálysértések miatt, összesen 21.200 lej értékben. Ezek közül három bírságot (összesen 19 ezer lej értékben) drónok engedély nélküli használata miatt. 

A csendőrök folytatják az ellenőrzéseket a tüntetésen részt vevő további rendbontók azonosítására, akik nekifeszültek a rendfenntartó erők kordonjának, illetve vizes palackokat és műanyag ládákat dobáltak a csendőrökre.

Több olyan személyt is kiszúrtak, akik zászlórúdként kemény fából vagy fémötvözetből készült tompa tárgyakat hordoztak magukkal.

A csendőrség emlékeztet, hogy az ilyen tárgyak tilosak a tömegrendezvényeken, mivel erőszak esetén a felhasználásuk veszélyt jelent. A tüntetőktől elvették ezeket a kemény tárgyakat, de a zászlókat visszaadták nekik. 


promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Könnygázt vetettek be hétfőn a csendőrök a kormánypalota előtti téren zajló engedélyezetlen tüntetés résztvevői ellen, akik áttörték a biztonsági kordont, petárdákat és füstbombákat dobáltak.
Belpol
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy az alakulat által megrendelt közvélemény-kutatásában a koalíciót alkotó pártok közös jelöltjeként csak Crin Antonescu fog szerepelni, és véleménye szerint az államelnök-választásra a koalícióban leszögezett időpont korrekt, mert nem esik egybe a húsvéttal vagy a virágvasárnappal. Ciolacu a PSD vezető testületének ülése előtt nyilatkozott az újságíróknak a párt központi székhelyén – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Belpol