Vasárnapig online is megtekinthetők a legjobb filmek
A Szabadságnak nyilatkozó Kató Csilla, az Astra Dokumentum-filmfesztivál művészeti igazgatója elmondta: a fesztivál programját több ezer szerzői dokumentumfilm közül válogatták.
– A rendezők valós történeteket választanak a saját környezetükben élő, mindennapi emberek életét követik sokszor évekig, mindaddig, amíg a film mások számára is kikerekedő egésszé áll össze. Ilyen értelemben a filmek rokon területen mozognak az újságírással, gyakran egy-egy hír ihleti a szerzőt, hogy elinduljon egy téma felkutatására, a dokumentumfilmek viszont egy részelemet kiragadva, sok éven át követve mutatják fel a társadalom egy aspektusát, nekünk, nézőknek pedig mozifilmként van hozzáférésünk ezekhez a realitásokhoz – fogalmazott Kató Csilla. A művészeti igazgató emlékeztetett: a filmeket vasárnapig, szeptember 19-ig online is megtekinthetik az érdeklődők.
Az Astra dokumentumfilm-fesztivál szervezőinek köszönhetően jómagam szeptember 9–12. között több produkciót néztem meg. Íme, néhány ajánlat az általam megtekintett filmek közül.Attention all passengers / Atenţie, pasageri! / Figyelem, utasok! Ki gondolta volna, mennyire megterhelő lehet lelkileg a mozdonyvezetői munka. Az Astra Filmfesztiválon Marek Moučka rendezővel személyesen is alkalmam nyílt társalogni, így lehetőség adódott a produkció még mélyebb megismerésére. Meg is kérdeztem tőle: mégis, miért érdemes a nagyvilág elé tárni a szlovák mozdonyvezetők traumáit – a film ugyanis arról szól, hogyan dolgozzák fel az öngyilkosok halálra gázolása okozta poszt-traumatikus időszakot. Még mielőtt válaszolt volna, beláttam: egy olyan társadalmi rétegről van szó, amelynek tagjait egyszerűen nem látjuk. Elszállítanak egyik helyről a másikra, s esetleg látjuk őket a mozdony ablakában. Szerinte is fontos külön arra rávilágítani, mit éreznek, gondolnak a vonat elé ugró embereket halálra gázoló mozdonyvezetők…Hymn from the hive / Cântecul stupului / A méhkas himnusza. Valóban, sok rendező, sok szempontból rávilágított már az erdélyi szászok masszív emigrációjának kérdésére és az általuk lakott falvak elnéptelenedésére, Jacopo Marzi viszont új perspektívában mutatja be a jelenséget: felkeresi azt a házaspárt, aki 30 évvel a Szeben megyei Riomfalván (Richiş) tartotta az ott élő szászok utolsó esküvőjét. Új megközelítés, eredeti téma, s a dokumentumfilmben egy szászul rappelő fiatalember is megjelenik. Mindannyian másképp dolgozzák fel és élik meg a szülőföldtől való távollétet. Igen, de mi köze az egésznek a méhkashoz és a himnuszhoz?! Maradjon megleptés.
The certainty of probabilities / Certitudinea probabilităților / A valószínűség bizonyossága. Bevallom, nem tudtam végignézni a poszt-doktori elméleti dolgozat vizuális megjelenítéséhez hasonlító filmes produkciót, ám a téma iránt érdeklődök számára mindenképpen ajánlott: gazdasági, társadalmi és ipari, valamint turisztikai szempontból 1968-ban Románia még mindig a kelet-európai élvonalban volt, Ceauşeascu csupán három évvel korábban került hatalomra. A társadalmi rétegeket a derűlátás és a progresszív gondolkodás jellemezte, politikai viszonylatban pedig az 1968-as prágai tavasznak a szovjet tankok általi leverését élesen bíráló későbbi diktátor közmegítélése igen pozitív volt mind bel-, mind pedig külföldön. Ugyanakkor elindult, azaz folytatódott a nyugati országok pocskondiázása…
First class citizen / Cetăţean de prim rang / Első osztályú állampolgár. Elkövettem azt a hibát, hogy Nagyszebenben, a dokumentumfilm vetítése előtt vitatkoztam a svéd szociális, gyermekvédelmi és igazságügyi rendszerről Diana Maria Olsson rendezővel. Mekkora hiba mindkettőnk részéről! Az ember ugyanis azt gondolná, hogy a társadalmi berendezkedés, a demokrácia, az igazságszolgáltatás működése szempontjából a skandináv ország minimum példaértékű, az ottani rendszer bírálása pedig legalább tájékozatlanságra vall. A fiatal hölgy személyes drámája alapján készített dokumentumfilm mellbevágó, megindító és… sokkoló. Mindenképpen ajánlott mindazoknak, akik – akárcsak a rendező – valósággal istenítették a svéd (mindenféle) rendszert…!Nun of your business / Fac ce vreau în mănăstirea mea. Igen, a szerb-horvát koprodukció bebizonyítja: az apácák is szerelmesek lehetnek… egymásba. Mégis, hogyan tarthat a fellángolás, ugyanis mindkettőjüknek harcba kell szállnia a szigorú kolostori szabályokkal, a biblia tanításaival és a saját meggyőződésekkel. Meglepetés!A kapcsolat kitart, de mi lesz, amikor minden kiderül, s szembe kell nézniük a „kinti” társadalom ítélkezésével? Ivana Marinić Kragić ügyesen kezeli a témát, a meglepetések lépten-nyomon jelen vannak a dokumentumfilmben…Between us / Între noi fie vorba / Egymás közt. Kérem, a produkció megtekintése után fogadjanak, melyik pár szakít, s kik maradnak együtt! Kérem, indokolják meg egymásnak a válaszaikat! Azután pedig írjanak a Facebookon Dorota Proba rendezőnek, s ellenőrizzék, helyesen tippeltek-e! Kétségtelen, hogy az emberi érzelmek, a párkapcsolatok a legbonyolultabb társadalmi képletek közé tartoznak. Ez a film erről szól, de rólunk is, hisz teszteli saját és a partnerünkkel szemben tanúsított őszinteségünket is!My uncle Tudor / Nanu Tudor / Tudor nagybácsim. Igenis, a rendező-áldozat, Olga Lucovnicova meri szembesíteni a gyermekkorban elszenvedett szexuális abúzussal a nagybátyját. Az arcát is megmutatja. Az agg férfi úgy véli: a hajdanán kilencéves kislány szexuális molesztálása nem vétek. Kezdetben tagadja tettét, aztán… Csak erős idegzetűeknek!
For your comfort and for your safety / Pentru confortul şi siguranţa dumneavoastră / Kényelmük és biztonságuk érdekében. Frédéric Mainçon rendező egy bohém figura, aki egyszerűen szóba állt a párizsi Palais de Tokyo kortárs művészeti központ biztonsági őreivel. S felfedezte, hogy valamennyien afrikaiak. A fekete bőrű férfiak láttán jött az ötlete: dokumentumfilmet készít arról, milyen 12 órát állva dolgozni. Szerencsére a kiszolgáltatott bevándorló-alkalmazottakat arról is kérdezte, mit gondolnak a kortárs művészetről, a látogatókról, saját életükről. Arra is kíváncsi volt, mit gondolnak arról, hogy szinte valamennyi látogató átnéz rajtuk…
Post mortem Berlin. A film vetítését követő kérdezz-felelek során Anton von Heiseler úgy beszélt a halálról és az azt követő „eljárásokról”, mintha mindkettő a világ legtermészetesebb dolga lenne. Valamennyire érthető, ugyanis a dokumentumfilm forgatása közben annyi koporsót látott, hogy megszokta. Akárcsak a teljesen iparosított koporsómenedzsmentet lebonyolító munkások, akik ebédszünetben kedélyesen meghívták pizzázni a krematóriumban található munkahelyükön… Sokkoló látni, mi történik a Berlinben elhunyt és hamvasztásra váró személyek hulláival. Hogy a rendező hogyan lelt rá erre a szokatlan témára? A hamvasztás mellett döntött nagymamája meg akarta nézni, mi lesz vele, miután végleg behunyja a szemét…
Stela, in the name of the father / Stela, în numele tatălui / Stela, az apa nevében. Szakember szerint a főszereplő a kamera jelenlététől befolyásolva csak előadta magát. Ez igaz lehet, ám úgy vélem, személyes traumái és a mélyszegénységben és droggal élők megsegítésére tett próbálkozásai feljogosítják erre. Vagy mégsem?
I’ll stand by you / Sunt alături de tine / Kitartok melletted. Ki és milyen formában segít az egyedül maradt és magukra hagyott időseknek? Főleg, amikor egy olyan városban élnek, ahol Litvánia legmagasabb öngyilkossági rátáját mutatták ki... Ki látogatja, nyugtatja őket, s ad nekik reményt? S mi történik akkor, ha valaki elhatározza: véget vet az életének? Megrázó történetek, tanulságos végkifejlet!Triplex confinium. Magyar nézőnek különösen fájó, amikor több ízben a román-magyar-szerb hármas határnál található obeliszken azt írja: 04.06.1921. Maria Bălănean viszont más szempontból közelíti meg a témát: milyen számkivetett sorsa van azoknak, akik a határövezetben élnek, de a különböző alkalmakkor ünnepségeket szervező vagy a népek közötti mérhetetlen barátságot és összetartást hangoztató hatóságok képviselői nem voltak képesek határátkelőket létesíteni a mobilitás megkönnyítése érdekében…
