„Csak a rövidfilmes versenyprogramba több mint 1300 filmet neveztek idén, és abból válogattuk ki azt a harmincat, amit a zsűri elé bocsátunk. Az egészestés filmeknél régebben annak örültünk, ha 4-5 filmet be tudtunk mutatni, most 13 új egészestés animáció került a műsorba” – számolt be a fesztiváligazgató.A szervezéssel kapcsolatban a fesztiváligazgató elmondta, minden évben külön izgalom, hogy sikerül-e támogatókat találni. Minden évben kiderül, hogy nemcsak a közönség soraiban, hanem a szponzorok között is igen sok barátja van az animációs mustrának. Pedig az Anilogue nem tartozik a legnagyobb animációs seregszemlék közé. Akadnak kéthetes, vörösszőnyeges fesztiválok, a budapesti egy közepes nagyságú fesztivál. „Ez azt jelenti, hogy programban nem szenvedünk hiányt, szívesen küldenek hozzánk filmeket a világ bármely pontjáról, rangot ad, hogy a filmek itt szerepelnek, de a fesztivál mégis elég közvetlen marad. A rendezőkkel, érkezzenek akár Koreából, Japánból, Franciaországból vagy Amerikából, egy kávé mellett a közönség is elbeszélgethet arról, hogyan készültek a filmjeik, hogy látják az animáció jövőjét. Tehát az Anilogue családias, viszont nagyon gazdag a programja, és ugyanazokat a filmeket lehet látni, mint mondjuk Annecyban vagy Ottawában, a világ legnagyobb animációs fesztiváljain” – magyarázta Liszka Tamás.Az Anilogue számos versenyfilmjéhez érkeznek alkotók. Az egyik egészestés versenyfilmet, a belga Jan Bultheel Cafard Hazaút a pokolból című munkáját nem a rendező vagy a producer, hanem a szereplőknek a hangjukat adó színészek kísérik el. „Ezt az aspektusát az animációs filmeknek eddig még nem is nagyon jártuk körül, kevés szó esett arról, hogy az animációs színészeknek miben különbözik a munkája a filmben vagy színházban szereplő színészekétől.”Azokkal az alkotókkal, aki elkísérik a filmjeiket, a vetítés után is találkozhat a közönség, emellett szombat délelőtt az Urániában számos alkotó részvételével szerveznek beszélgetést. Az 14. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált november 23. és 27. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin és az Art+ mozikban rendezik meg. A részletes műsor az anilogue.com honlapon olvasható.