Anekdotázások a focilegendával – Bölöni László volt az algyógyi kupa vendége

FC Fellegvár, Bölöni, Algyógy
FOTÓ: FACEBOOK
A hétvégén különleges eseményt rendeztek a szórványban élő dél-erdélyi magyarság egyik bástyatelepülésén, Algyógyon. Aknai Szilárd történész, az ifjúsági központ vezetője, a Hunyad megye, én így szeretlek projekt keretén belül immár harmadjára szervezte meg az algyógyi focikupát, amelyet jeles vendégek is megtekintettek (köztük Bölöni László, fotónkon a győztes csapattal). Ahogy azt Aknai maga is megfogalmazta: „Ez az esemény azt mutatja meg, hogy önerőből, összefogással nagyon színvonalas rendezvényeket lehet szervezni”.

JASKÓ FERENC ATTILA

Az idei algyógyi focikupán rekordszámú csapat vett részt, összesen nyolc gárda mérte össze tudását a sportszerűség szellemében az algyógyi fürdőkomplexumban található műfüves focipályán. A csapatokat két négyes csoportba osztották, a körmérkőzések lebonyolítása után pedig helyosztó mérkőzéseket rendeztek. 
Igazi színfoltot jelentett az FC Kemény csapatának jelenléte, amely kizárólagosan a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 5–8. osztályos diákjaiból álló csapat volt, amely, egy-két meglepetést is okozva, végül a hatodik helyen végzett.

A nagyszabású eseményen többek között két kolozsvári gárda vett részt, az FC Fellegvár, valamint az FC Sutyerákok gárdája. A fellegvári együttes, nagyon kiélezett döntőben az újonc temesvári gárda ellenében, megszerezte a serleget és a legfényesebb érmeket, többek között dr. Bölöni László erdélyi focilegenda és Kőrösi Viktor Dávid magyarországi vezető konzul szeme láttára. 
Az ikonikus labdarúgó a Bukaresti Steuával 1986-ban BEK- (Bajnokcsapatok Európa Kupája, a mai Bajnokok Ligája elődje) győztes Bölöni László az esemény díszvendége volt, aki Budapestről kimondottan azért utazott Algyógyra, hogy részt vehessen a rendezvényen és előadást tartson, majd azt követően gyorsan vissza kellett utaznia a magyar fővárosba, hogy önéletrajzi filmjének részleteit méltó módon rendezhesse, intézhesse. (A Bölöni – az erdélyi legenda című dokumentumfilmet hétfőn mutatták be a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a magyarországi mozikban november elejétől kezdik vetíteni).
A labdarúgótorna meccseinek lebonyolításával párhuzamosan a helyi ifjúsági központban kézműves foglalkozásokat is tartottak, majd délután, a gyönyörűséges körtemplom szomszédságában levő helyiség zsúfolásig megtelt termében elkezdődött a nap fénypontja, Bölöni László előadása, amelyet Koppándi Botond, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára moderált. Ennek során a résztvevő közönség igen érdekes részleteket tudhatott meg Bölönitől a több mint fél évszázados labdarúgói és edzői pályafutását illetően, mint például a Marosvásárhelyi ASA-tól a Steaua katonacsapatához való átigazolásának körülményeiről. Olyan legenda valóságát is hitelesítette, mint például a fővárosi Ghencea Stadion alaksorában külön az ő átcsábításának érdekében kialakított fogorvosi rendelő létezését. 
Az előadás végén a közönség kérdéseket intézhetett a román válogatott mezben 102 válogatott mérkőzésen 23 gólt szerző ikonnak, aki 2000–2001-ben a szövetségi kapitányi tisztséget is betöltötte. A kérdések során megtudhattuk, hogy legkeményebb ellenfeleinek tartotta Marco Van Basten, illetve Ruud Gullit holland sztárokat, valamint a legendás, Líbiában született, Olaszországgal világbajnoki címet 1982-ben elhódító Claudio Gentilét. Ez utóbbi ellen az esemény díszvendége parádés teljesítményt nyújtott a román–olasz Európa-bajnoki kvalifikációs mérkőzésen 1983-ban Bukarestben. Megszerezte a legendás hálóőr, Dino Zoff kapujába azt a találatot, amivel Románia történelme során először legyőzött egy aktív világbajnok gárdát, és ennek következtében is kvalifikálta magát történetének első Európa-bajnokságára. 
A „hogyan figyelt fel ön Cristiano Ronaldóra?” kérdésre Bölöni mester azt a választ adta, hogy 2001-ben a Sporting Lisszabon José Alvaladénak keresztelt stadionjában készült a helyi maratonra, és ott pillantotta meg először az U16-os csapattal készülő, a napokban a magyar válogatott ellen duplázó portugál világklasszist. Vékony, de rendkívül technikás srácra emlékezett vissza, és akit egy-két hétre rá a válogatott meccsek miatti keretfeltöltés okán meg is hívott az első csapatba, majd debütáltatott is. Erre a következőképpen emlékezett vissza a meghívott: „Egyből a szemembe ötlött, de nem feltétlenül a parádés technikai tudása vagy a gyorsasága miatt, hanem, hogy egyszerűen 16 évesen már minden hájjal megkent, érett igazi vén róka volt, aki mindent bevetett a győzelem elérésének érdekében.” 
Az utolsó kérdések egyike az volt, hogy szerinte mennyit számít a modern labdarúgásban az adatelemzés? A Di­csőszentmártonban született 
lab­darúgócsillag erre azt a választ adta, hogy: „számít, de nem kell mindig szárazon, tényként értelmezni. Hiszen amikor a Stade Rennes csapatához kerültem edzőnek Franciaországba, az ismertető adatkérések során arra jöttem rá, hogy két játékosom, a svéd válogatottban később több mint 130 mérkőzést játszó Kim Källstrom, illetve a svájci focicsillag, Alexander Frei irtó vékonyak, lassúak és gólképtelenek. Nos, abban a szezonban Frei a francia élvonal egyik gólkirálya lett, hiszen az adottságokat tükröző adatoknál tán mindig is fontosabb volt az illető játékos akarata, küzdőszelleme, és nem utolsósorban maga a játékintelligenciája is.” 
Az előadás után a központ udvarán található, ikonikus körtemplom előtt csoportkép is készült, amelyen a résztvevő csapatok és a szervezők mellett Bölöni László díszvendég is megjelent. A körtemplomban ennek az eseménynek köszönhetően megtekinthetővé vált ismét Dulinszky László fényképész kiállítása is. Ezt követően bográcsgulyás elfogyasztására, illetve magára a díjkiosztóra is sor került. A rangos eseményt pedig fergeteges buli zárta, amelyet a Gitárest produkció kolozsvári szervezői, Miklós Gyuri és Cserei „Csabcsi” tartottak.

(A szerző történelemtanár, az esemény egyik résztvevője)