Gondolatok filharmonikusaink múlt heti hangversenyéről
Koncertjének hírét örömmel fogadtam, számomra küldött meghívója az emlékezés jóleső mosolyát csalta az arcomra, amikor még kisdiákként a „régi” zenelíceum osztálytermeinek padját koptatta, és Buzás Pál tanítványaként a zongorairodalom csodáival ismerkedett. A hangversenyt megelőzően azonban még nem tudhattam, hogy a számomra ismeretlen Gints Glinka lett származású karmester rafinált ízlésű, vonzó dirigálása a tisztelet, a csodálat és az elismerés mosolyát csalja a zenehallgató közönség arcára.
Emils Dãrzïņš (1875–1910) lett zeneszerzőt nem sorolhatjuk a legismertebbek közé, azt viszont tudni kell, hogy a zeneszerzést Rimszkij-Korszakovtól tanulta, ami Valse mélancolique című egyetlen fennmaradt zenekari darabjának népiesen romantikus, nagyívű és színes hangszerelésére nagy hatással volt. A bódító illatú, őszi színekben játszó keringő báltermi hangulatában, a zenekar lendületes, színes játéka, valamint a dallamos oboa-, angolkürt- és fuvolaszólók a lágyan libbenő-suhanó női ruhák eleganciáját idézték. Letűnt idők nosztalgiáját hordozva, a keringő ringatózó melódiái keser-édes mosolyra bírták a hallgatót. Hazája zeneszerzőjének Melankolikus keringőjét Gints Glinka partitúra nélkül vezényelte, magabiztos mozdulataival mintegy átölelve a zenekart. Szállt a dal és forogtak a képzeletbeli párok, mígnem az elfáradt táncosokkal a keringő zenéje is csendesülni kezdett, végül, akár egy álomkép, a ködbe veszett.
Ludwig van Beethoven (1770–1827) 4. G-dúr Zongoraversenyében (Op.58.) már a kezdet kezdetén, a zongora áll reflektorfényben. Az öt ütemes, ritmikailag az V. Szimfónia „sors” motívumával rokonságot mutató, kis hangközökön mozgó akkordokból álló, befele forduló, szinte könyörgő téma „utóéletét”, Beethoven néhány ütem után a zenekarra bízza, amely tovább szövi a drámai-lírai kettősségű zenei mondanivalót. A zenekar és a zongora között sokszínű párbeszéd alakul ki. A lassú tétel lírai gyöngyszem. Egy magányos ember/művész lelki vívódásainak, gyötrődéseinek gondolattöredékeiből megfogalmazott szomorú búcsúlevél. S habár az előző két tétel a mélyen drámai és érzékenyen költői gondolatok bűvkörébe vonzza a hallgatót, a zárótétel játékossága, felszabadult öröme a boldogságról, az élet szépségéről dalol.
Demény Balázs meleg tónusú zongorajátéka elmélyült gondolkodásmódról tanúskodott. Érezte és élte a beethoveni lelkivilágot, a mindenkori hallgatók felé sugárzó üzenetet. Tette mindezt briliáns technikai fölénnyel, széles színskálával, kifinomult lírai érzékkel. Előadásában az erő és könnyedség, a virtuozitás és poézis egyensúlyát, harmóniáját csodálhattuk, miközben az élmény nyújtotta élvezet, az elégedettség és öröm mosolyát csalta az arcokra. A közönség kitörő ovációját Haydn D-dúr Zongoraszonátájának játékos első tételével, és Ligeti L’escalier du diable című virtuóz etűdjével köszönte meg.
Beethoven zongoraversenyében Gints Glinka jó érzékkel igazította a zenekari kíséretet a zongora szólamához, mindvégig tiszteletben tartva Demény Balázs művészi intencióit. Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) V. e-moll Szimfóniáját partitúra nélkül vezényelte, a nagyzenekart átfogó széles mozdulatokkal, bámulatos meggyőző erővel, szenvedélyes lendülettel.
Csajkovszkij Ötödikje milliónyi színben szárnyaló, pattanásig feszülő emóciókkal telített romantikus muzsika, amelynek tételeit a „sors” motívum foglalja egységbe. Az első tétel zeneszövete hol letaglózóan drámai, hol gyöngéden lírai, miközben aggodalmakkal és kétségekkel telített fájdalom süvít felénk, reményt és bizakodást kelt, vagy szenvedélyes tombolásával éppen harci indulatokat gerjeszt. A lassú tétel szerelemről, boldogságról szól, de az idillikus életet csakhamar felhők borítják. Csajkovszkij hősét harcra buzdítja, hogy keresse a kivezető utat, a bánattal, keserűséggel fájdalmakkal, sérelmekkel telített emberi sorsból. A ringatózó keringő csak néhány pillanatra oldja a feszültséget, mivel újból megszólal a végzetet hirdető vezérmotívum. Csajkovszkij Ötödikjének fináléja végül örömünneppé magasztosul, végkicsengéséből a zeneszerző azon hitvallása fogalmazódik meg, miszerint az ember/művész számára, a Sors feletti győzelem egyetlen járható útja a művészetben, a zenében és az alkotó munka szépségében rejlik.
Színvonalas, remek hangverseny volt! Egy ilyen élményteli koncert után kérdem, hogy is ne mosolyog(hat)na az örömtől, az elragadtatástól a zenehallgató közönség?
(Borítókép: A koncert két főszereplője: Gints Glinka és Demény Balázs)
