Nyáron valamennyire visszatért biztonságérzetünk, de az ősz beálltával jó ideje napi rekordokat túllépő fertőzési esetszámok mintha arra figyelmeztetnének, hogy a hatóságok által elrendelt óvintézkedések mégsem működnek. Vagy mert nem megfelelőek, vagy mert felületesen alkalmazzuk ezeket, így úgy tűnik, egyre kevésbé tudjuk majd elkerülni a járványt és annak hatásait. A helyzet pedig félelmetesen hasonló és általános a többi európai országban is, már nem lehet mutogatni más ország jó és követendő példája felé. Közben egyre nő az elégedetlenség. Az egészségügyisek panaszkodnak a rendszer túlhajszoltsága miatt, a krónikus betegek megsínylik a korábbi ellátásnak a járvány miatti átszervezését, a tanügy folyamatosan próbálja feltalálni magát, a gazdaság több ágazata a lét és nem lét közt fogyatkozik. Az emberek nagy része pedig tanácstalanul figyeli a helyzet alakulását, és jobb híján sodródik az egymásnak ellentmondó elméletek és intézkedések között, miközben várja, hogy valaki biztosat vagy biztatót mondjon, minél hihetőbben. Sokan bírálják is az Európai Uniót amiatt, hogy több mint félév eltelte után sem volt képes egységes intézkedéseket hozni sem egészségügyi, sem gazdasági téren, hogy a tagállamok sikeresebben intézkedjenek és védekezzenek ebben a helyzetben. Általában a politikusokat lassú és bizonytalan döntéshozatallal vádolják, aminek az a kényszerválasztás az oka, hogy az egészségügyi szakemberek ajánlásaira hallgassanak, vagy a gazdasági élet szereplőit részesítsék inkább előnyben. Mert ez a két “tábor” most sajnos egymással szembe került: a járványügyi intézkedések, amelyek távolságtartásra intenek, meg számos tevékenység felfüggesztését írják elő, egyre rosszabb helyzetbe sodor több gazdasági ágazatot.
A járványügyi intézkedések amolyan húzd meg, ereszd el módszere cseppet sem kedvezett a gazdasági vállalkozóknak. A vendéglők, éttermek, szállodák, művelődési intézmények, rendezvénytermek rendesen meg sem nyithattak, és már megint zárhatnak be, illetve olyan feltételekkel működhetnének, ami anyagilag inkább ráfizetéses lenne számukra, arról nem is beszélve, hogy néhány hónapja az újranyitás körülményeit is meg kellett szervezniük, ami úgyszintén anyagi ráfordítást is feltételezett. Számos gazdasági ágazat van ilyen helyzetben: csökkent a forgalom, a kereslet, a termelés minden téren. Az óvintézkedések is pénzbe kerülnek mondhatni mindenkinek, vállalkozónak, munkaadónak, egyénnek egyaránt. Bírálták is a kormányt, hogy az óvintézkedéseket kapkodva hozzák meg, egyes ágazatok, mint például a vendéglátó egységek, érintettebbek másoknál, annak ellenére, hogy semmilyen tanulmány, felmérés nem mutatta ki, miszerint ezek veszélyesebb helyek lennének más intézményeknél járványügyi szempontból. Az sem tesz jót a gazdaságnak, ha lefékeznek csak bizonyos területeket, másokat kevésbé vagy egyáltalán – vélik gazdasági szereplők, akik szerint az intézkedéseknek egységesen kellene vonatkozniuk mindenkire. Tény, hogy a koronavírus-járványnak nagy ára lesz a gazdaságban minden országban, a döntéshozók pedig nagymértékben felelősek ennek kezeléséért. A Román Nemzeti Bank gazdasági szakembere úgy véli, egyelőre még nem lehet felmérni, hogy mennyibe fog kerülni a járvány az országnak, hiszen egyrészt vannak egyből számszerűsíthető költségek, kiadások – pontosabban veszteségek -, másrészt olyan negatív következmények, amelyek időben éreztetik majd a hatásukat, mint például a munkanélküliség. Egy olyan gazdasági leállást, mint amilyen a tavasszal volt két hónapig, komolyan megsínylene az ország amúgy is törékeny, sérülékeny gazdasága. A Nemzetközi Valutaalap egy számítása szerint Románia gazdasága a következő négy évben elveszíthetné nemzeti bruttó össztermékének több mint harminc százalékát – ez attól is függ, hogy alakul egyrészt a járványhelyzet, másrészt a válaszként meghozott szigorító, a gazdaságot is érintő intézkedések. A szállítás és a vendéglátás bizonyult eddig a legveszteségesebb ágazatnak, közgazdászok szerint pedig a munkanélküliség a tavalyi közel négy százalékról idén és jövőre több mint tíz százalékra nőhet. Ez pedig további plusz terheket ró a kormányzásra a szociális intézkedések révén. Szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy az Európai Bizottság felmérése azt mutatja, hogy a szomszédos országokhoz képest jóval lassabban tér magához a hazai feldolgozóipar, de a kivitelre dolgozók sem tudnak versenyképesek lenni, a harmadik negyedévben a termelés nálunk volt a legalacsonyabb. Ilyen körülmények között egyértelműen felmerül a kérdés, hogy a kormány miből lesz képes fedezni a kiadásait, és nem csupán a szociális intézkedésekkel járókat, hanem fenntartani az állami intézményeket, fedezni a fizetéseiket (amelyek szinte teljesen felemésztik a kormány bevételeit), folyósítani a nyugdíjakat, stb. A kormányfő erőteljesen igyekezett megnyugtatni mind a vállalkozókat, mind az adófizető lakosságot, hogy se most, sem a közlejövőben nem szándékoznak adókat növelni, sem újakat bevezetni – hiszen ez a megoldás tűnik a legegyszerűbbnek, ám a parlamenti választások előtt a legkevésbé biztatónak szavazatszerzés szempontjából. Ami még pénzt hozhat a kormány konyhájára, az a jobb, hatékonyabb behajtás. Ám a járványügyi intézkedésekkel amúgy is megtépázott gazdasági helyzetben kérdés, hogy kitől.
