Alejandro G. Iñárritu lesz a cannes-i filmfeszitvál zsűrielnöke

Alejandro G. Iñárritu lesz a cannes-i filmfeszitvál zsűrielnöke
A Birdman és A visszatérő című filmek Oscar-díjas rendezője, Alejandro Gonzales Iñárritu lesz a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke. Eddig még mexikói származású művész nem elnökölt a francia filmes seregszemlén – írja a Variety.

Iñárritu a Cannes-i fesztiválon mutatta be első filmjét, a Korcs szerelmeket 2000-ben, amely akkor elnyerte a Kritikusok Hete nagydíját, és amelyet a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscarra is jelöltek. 2006-ban a Bábel című filmje kapta Cannes-ban a legjobb rendezőnek járó díjat, 2010-ben pedig a Biutiful című rendezésének főszereplője, Javier Bardem vitte el a fesztiválról a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést. Utoljára két évvel ezelőtt szerepelt a filmes rendezvény versenyprogramjában, a Carne y Arena című virtuális valóság installációjával.

– A cannes-i fontos fesztivál volt számomra, már a karrierem legelejétől fogva. Megtisztelve érzem magam, izgatottan térek vissza idén mint zsűrielnök – nyilatkozta a rendező.

Pierre Lescure fesztiválelnök és Thierry Frémaux művészeti igazgató szerint Iñárritu nemcsak merész és meglepetésekkel teli rendező, de elkötelezett, a jelenben élő művész. Mint mondták, nagyon ritka, hogy Iñárritu elfogad egy zsűrifelkérést.

A 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál május 14–25. között zajlik.