Az élvonalat jelentő World Tour kategóriából több országúti kerékpáros csapat is szünetet tart a következő hetekben a koronavírus-járvány terjedése miatt. Távol marad a Strade Bianchetól a holland Jumbo-Visma és a francia Groupama-FDJ is, míg az ausztrál Mitchelton-Scott – Peák Barnabás csapata – március 22-ig tart szünetet.
„Természetesen szeretnénk részt venni a következő versenyeken, de most a biztonság az első. Nem volt könnyű döntés, de meg kell védenünk a kerékpárosainkat és családjainkat” – fogalmazott az Asztana sportigazgatója, az olimpiai bajnok Alekszandr Vinokurov. A kazah csapat március 20-ig nem versenyez, így nem vesz részt az olaszországi Strade Bianche viadalon, a Párizs-Nizzán és a tirrén-adriai körversenyen sem.
Az asztaliteniszezők jótékonykodnak
A koronavírus elleni harcot segítendő Vuhan városának utalják pénzdíjukat a kínai asztaliteniszezők, akik a héten Dohában, a katari World Tour-versenyen szerepelnek – adta hírül a sportági világszövetség.
A COVID-19 néven ismert kórokozó a 11 milliós kínai nagyvárosból indult decemberben. A Katar Open a WT-sorozat hat, úgynevezett platinum besorolású tornája közé tartozik, az összdíjazása 400 ezer dollár. A kínai válogatott éppen a koronavírus miatt a magdeburgi verseny után nem utazott haza, hanem február eleje óta Katarban edzőtáborozik.
Jelentős maratonok maradnak el
A járvány miatt elmarad a március 29-re tervezett római maratoni futóverseny. „Ez az az üzenet, amelyet sosem akartunk leírni, de az egészségügyi helyzet miatt törölnünk kell a római maratont” – közölték csütörtökön a szervezők, akik megígérték, jövőre ismét sor kerül a viadalra, s akkor a dobogósok majd két érmet kapnak.
A párizsi maratoni futóversenyt pedig április 5-ről október 18-ra halasztották. A szervezők csütörtöki közleménye szerint a párizsi polgármesteri hivatallal egyetértésben hozták meg döntésüket.
Franciaországban több mint 420 megbetegedést és hét halálesetet regisztráltak a járvány kitörése óta.
A közelmúltban a hongkongi, a tokiói, a nagojai, a tajvani, a szöuli, a csungkingi, a vuhszi, a római, a tegui, a vuhani, a pjongcsangi és a tungjingi maratont, valamint a párizsi, a római, a kijevi, a szucsoui és a jangcsoui félmaratont is törölték vagy elhalasztották elővigyázatosságból.
Elhalasztott és áthelyezett selejtezők
Elhalasztják a 2022-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezőjének következő két fordulóját. A kvalifikációs sorozat második szakaszában eddig hat fordulót rendeztek, a következő kettő március 26-án és 31-én lett volna. A nemzetközi (FIFA) és az ázsiai (AFC) szövetség illetékesei csütörtökön Zürichben tanácskoztak, ezután döntöttek a vb-selejtezők, valamint a 2023-as Ázsia Kupa selejtezőinek elhalasztása mellett. Az új időpontokat napokon belül kijelölik.
Az Európai Tékvandó Szövetség úgy döntött, hogy Milánó helyett Moszkvában rendezi meg az olimpiai és paralimpiai kvalifikációs tornát. A Magyar Tékvandó Szövetség honlapjának csütörtöki híradása szerint az eseményt az eredeti időpontban rendezik meg, vagyis április 16-án a paraolimpiára, 17-én és 18-án pedig az olimpiára készülő tékvandósok küzdenek majd a kvótákért az orosz fővárosban. A tervek szerint hét magyar versenyző vesz részt a tornán.
Itthon maradó magyarok