A tárcavezető tájékoztatása szerint a törvény alkalmazásának költségvetési vonzata jövő szeptembertől decemberig havi 13,84 milliárd lej lesz. A jogszabály 2024. január elsején lép hatályba, amikor a nyugdíjpont értéke 2032 lejre nő. Ezt úgy számolták ki, hogy a nyugdíjpont jelenlegi értékét, 1785 lejt megemelték a 2022-es inflációs rátával, azaz 13,8 százalékkal – írja az Agerpres.
Bucura-Oprescu elmondta, hogy az új törvény tervezetének megfelelően jövő szeptemberben a nyugdíjak ismét emelkedni fognak. Közlése szerint azért csak szeptembertől, mert a nyugdíjiratok digitalizálása még nem fejeződött be, emellett időre lesz szükség a jogszabály végrehajtási módjának kidolgozására és a szükséges szoftverek beszerzésére. Időt igényel a nyugdíjak újraszámolása is az új törvény alapján – magyarázta a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a jogszabályjavaslat ösztönzi a hozzájárulást és a munkát, mert a 25 évet meghaladó szolgálati időért nagyobb nyugdíj jár.
Borítókép: illusztráció (forrás – gov.ro)