![A Beszterce folyóba zuhant egy mikrobusz: 9 halott, 1 túlélő](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.3739196%2Bt.1522922768754.jpeg?itok=x3YBkrhI)
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) tájékoztatása szerint a balesetben kilenc személy vesztette életét, egy pedig súlyosan megsérült, de saját lábán jött ki a folyómederből. Több holttestet csak keresés után találtak meg és hoztak partra.
A mikrobuszban lévő 10 személy a rendőrség szerint Erdélyben dolgozó erdészeti munkás volt, éppen a húsvéti vakációra utaztak haza. A balesetet vélhetően az okozta, hogy a jármű egyik abroncsa szétrobbant, s emiatt a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött. A kisbuszt egyébként egy 25 éves férfi vezette, aki szintén meghalt, vélhetően a jármű az ő tulajdona volt.
Az ügyben a Neamţ megyei munkaügyi hivatal is vizsgálatot indított; az intézmény képviselői szerint egyik áldozatnak sem volt alkalmazotti státusza.
A Mediafaxnak a túlélő édesanyja – aki a másik gyermekét viszont elvesztette a balesetben – azt nyilatkozta: az áldozatok egy Arad megyei ültetvényen dolgoztak március 14. óta.