II. Gyulafehérvári gyermeknéptánc- találkozó
A program rendkívül vonzónak bizonyult idén is. A napot a csoportok a várlátogatással kezdték; a helybéli és a vendég gyerekek egyaránt figyelmesen hallgatták Zsebe Márta Gyulafehérvárról tartott történelmi bemutatását. Kérdések és válaszok hangzottak el mindkét félről, így egy tanulságos délutáni sétává alakult a kimozdulás. A kísérő pedagógusok örömmel tapasztalhatták, hogy néhány diák, aki a tavaly is részt vett a találkozón, még emlékszik az akkor elhangzott információkra, ezért a történelmi sétának fontos új ismeretközlő szerepe is volt.
Ezután a gyerekek a Gróf Majláth Gusztáv Károly római katolikus iskolában kézműves foglalkozásokon vettek részt. Vecsei Tímea és Comanici Melinda irányításával bábokat öltöztettek népviseletbe, Szilagyi-Győri Lóránd és felesége, Ildikó, a fonás és a csuhézás titkait tárta fel. A szép munkák megtekintése és kiértékelése után mindenki levonult a református egyház gyülekezeti termébe, ahol Mária néni finom krumpligulyása volt a jóízű jutalom.
Délután az egyetemisták házában megkezdődött az esemény fénypontja, a néptánc fesztivál. Mindenki izgatottan várta a fellépést, ugyanakkor kíváncsian lesték egymást, ki mennyit fejlődött a tavalytól, kinek sikerült eredeti viseletet beszereznie. A találkozó nem versenyszerűen zajlik, de Szilágyi-Győri Lóránd és Ildikó találó bemondásaikkal minden csapatot lelkesíteni tudtak, mindenkit megdicsértek, a táncoktatókat pedig oklevéllel tüntették ki. Az est meglepetése a Maria Brudan zene- és tánciskola kis előadása volt: Szilagyi-Győri Hunor, Costin Dogaru, Diana Zayadna és tanárnőjük, Camelia Brudan, hegedűn Bach, Pachelbel, Mozart és Bocherini darabokkal valamint népdal ihletésű darabokkal kedveskedtek. A zsúfolásig megtelt kultúrotthonban élő népzene is felhangzott az enyedi Ficfa Zenekar muzsikusaiknak köszönhetően (Kónya Előd prímás, Kónya Csenge brácsás, Daróczi Balázs bőgős, Turzai Mónika, Kónya Virág és Kiss Andrea ének).
A csoportok fellépését a házigazda Csürdöngölő nyitotta meg szüreti táncokkal és énekekkel, valamint egy kanásztánccal, melyet a tavalyi Petőfi-ösztöndíjas Molnár Balázs tanított, a csoport megalapítója és oktatója Szilágyi-Győri Lóránd. Őket a torockói és torockószenygyörgyi tagokból álló Szilas tánccsoport követte, akik torockói és Torockó környéki valamint mezőségi táncokkal léptek fel, oktatóik Molnár Tünde és Halász Levente. A csombordi Pipacs Kis-Küküllő menti táncokkal kápráztatta el a közönséget (koreográfus Varró Huba), a Miriszló Gyöngye kezdő tánccsoportja pedig a messzi Felcsíkba vezette el a hallgatóságot (oktatók Deák Tihamér és Fosztó Ingrid, a csoport haladó tagjai). Az est záró csapata a Kónya Tibor által vezetett nagyenyedi Fügevirág volt, amelyik mezőségi-magyarpalatkai táncokat mutatott be: vonulós, bujtatós és összerázós, lassú csárdás, szökős és sűrű csárdás.
A több mint másfél órás színvonalas előadást egy „hatalmas kistánccal” zárták, amely során minden gyerek magyarlapádi muzsikaszóra szabadon táncolhatott a színpadon, a bátrabb szülők pedig a teremben .
A 2016-os fesztivál sikeréhez a Csürdöngölő Néptánccsoport, a GMGK Alapítvány, a táncosok szülei, a református egyháztagok, a helyi és megyei RMDSZ és nem utolsó sorban a Bethlen Gábor Alap járult hozzá. A találkozó megszervezését a népi értékek és hagyományok ápolása és újrafelfedezése , a szórványból származók közös ünnepe, az egymásra való odafigyelés, a folyamatos kapcsolattartás, a szülők példaadó hozzáállása és mindenekelőtt a kezdő táncosoknak nyújtott bemutatkozási lehetőség teszik indokolttá. „Árva magyar, ne keseregj hazádról” - énekelték a csombordiak... és valóban, a reménység, a megmaradásunkba vetett bizalom dallamai csendülnek fel egy ilyen szép rendezvényen.