Szép Gyula, az intézmény igazgatója elmondta: a könyv az egyik legérzékenyebb és legkényesebb évad bemutatására vállalkozott. Ez a kiadvány is illeszkedik az operabarátok által elmúlt időszakban felkutatott, a kolozsvári zenei élet és személyiségeinek emlékét felelevenítő sorozatba.
– Ez volt az az időszak, amely megalapozta azt, amire most büszkék vagyunk. Bárki előtt vállaljuk, hogy értéket teremtünk, és olyan színházi és operaelőadásokat hozunk létre, amelyek bárhol megállják a helyüket – hangsúlyozta az opera igazgatója. Érdekességként felhívta a közönség figyelmét arra, hogy 1945-ben a kolozsvári román színház és opera plakátjai román és magyar nyelvűek voltak. Napjainkban pedig évtizedes harcra volt szükség ahhoz, hogy a városjelző táblára kiírják magyarul: Kolozsvár.
Szabó László lányától, Jánky Mária nagybőgős művésztől megtudtuk: Szabó László 1918- ban született, édesapja a Haller-grófok főkertésze volt a Maros megyei Kerelőszentpálon. A család 1918-ban költözött Kolozsvárra. A családfő azt szerette volna, ha fia, Szabó László is kertész lesz. El is kezdte tanulmányait a Budapesti Kertészti Főiskolán, de az irodalom, a színház, a film jobban érdekelte. Budapesten számos színházi előadást tekintett meg. A budapesti filmstúdióban pedig statisztaszerepet is vállalt. Miután Szabó László hazatért Kolozsvárra, beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol két évet végzett el. A második világháború miatt meg kellett szakítania tanulmányait. A háború után a tartományi művelődési bizottság munkatársa lett, és elvégezte a Bolyai Egyetemen a magyar–történelem szakot, ami teljes mértékben egybecsengett képességeivel. A tartományi bizottság tagjaként figyelemmel követte a megye kulturális életét. Sokat járt kalotaszegi falvakba, ahol az amatőr kultúréletet is koordinálta. A tartomány kulturális eseményeiről újságcikkekben számolt be. Kétszer volt a magyar opera műszaki igazgatója.
– Az opera édesapám „szíve csücske volt”. Mindig szerette ezt az intézményt. Miután édesapám nyugdíjba vonult, több ideje volt, és nekifogott megírni a hosszabb lélegzetű munkáit. Először Az 1944–1945-ös elfelejtett színházi évad című tanulmányt írta meg. Ugyanis operatörténeti könyveket olvasva rájött, hogy ez az évad nincs kellőképpen feldolgozva, bemutatva. Tanulmánya a Helikon folyóiratban jelent meg folytatásokban. Édesapám anyagát odaadtam véleményezés végett Laskay Adrienne-nek, aki tovább dokumentálódott, és remek anyagot gyűjtött össze. Megbeszéltük, hogy nem csak előszót ír, hanem társszerzője lesz ennek a könyvnek – mondta Jánky Mária, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy édesapja írása könyvformában megjelenjen.
– Az akkori politikai körülmények miatt az 1944–1945-ös évad nem csak elfelejtett, hanem elhallgatott színházi évad is volt. Évtizedek után sem mert senki erről beszélni. Nagyon zavaros periódus volt: tele reményekkel, csalódásokkal, de eredményekkel is, mivel a magyar érdekképviselet elérte azt, hogy megnyílt a magyar színház. A kolozsvári színház vezetősége már 1943/44-es évad végén vázolta a következő évadot, ám a művészek nagy részének el kellett hagynia Kolozsvárt, és jelentkeznie kellett Budapesten. A kosztümök, díszletek, kották jó része is Budapestre került. Kolozsvárnak azzal volt szerencséje, hogy az akkori szovjet városparancsnok művelt ember volt, aki az operaelőadások elindításán fáradozott. Az 1944–1945- ös évadban háromszáz előadást tartottak – magyarázta Laskay Adrienne karnagy, a könyv társszerzője.
Zárszóként Szép Gyula elmondta: elképzelhető, hogy az opera új honlapján digitális formában elérhető lesz ez a könyv is, amelyet jelenleg ingyenesen lehet átvenni a magyar operában.
(Borítókép: Szép Gyula, Laskay Adrienne és Jánky Mária a könyvbemutatón. Fotó: Rohonyi D. Iván)
