Bajnokságról bajnokságra: hatodszor diadalmaskodott a Juve

Bajnokságról bajnokságra: hatodszor diadalmaskodott a Juve
Több európai labdarúgó-bajnokság végső győztest hirdetett, összefoglalónkban még más pontvadászatokra is kitérünk.

Bajnok és visszajutó a Puskás Akadémia

A Cegléd vendégeként gól nélküli döntetlent ért el a Puskás Akadémia a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II. 36. fordulójában, így a felcsútiak a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül bebiztosították feljutásukat, valamint aranyérmüket. A második helyre – amely szintén NB I-es tagságot ér majd a bajnokság zárultával – még több csapat versenyben van.

Az élcsoport: 1. Puskás Akadémia 74 pont, 2. Balmazújváros 67, 3. Kisvárda 66, 4. Soroksár 64.

Serie A

Sporttörténelmi sikert aratva sorozatban hatodszor a Juventus nyerte az olasz labdarúgó-bajnokságot. A torinói csapat azzal biztosította be végső győzelmét a Serie A 2016–2017-es idényében, hogy vasárnap 3–0-ra legyőzte a vendég Crotone együttesét, így egy fordulóval a zárás előtt négy pont az előnye közvetlen üldözőjével, az AS Rómával szemben. A Juventus már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést: Mario Mandzukic a 13., Paulo Dybala a 39. percben volt eredményes. A háromgólos különbséget, egyben a végeredményt Alex Sandro állította be a 83. percben. A Serie A 1929 óta íródó történetében előzőleg egy klubnak sem sikerült sorozatban hatszor diadalmaskodnia, a Juventus mellett eddig az AC Torinónak és a Milánói Internazionalénak volt ötös szériája. A Juventus a mostani idényben triplázhat, ugyanis az Olasz Kupát is megnyerte már, a Bajnokok Ligájában pedig döntőt játszik.

A Zebrák együttese már eddig is fölényesen vezette 33 sikerrel az örökranglistát, mivel a mögötte álló két milánói csapat, az AC Milan és az Inter egyformán 18 alkalommal volt bajnok.

Eredmények, 37. forduló: • SSC Nápoly–Fiorentina 4–1 • Chievo–AS Róma 3–5 • AC Milan–Bologna 3–0 • Empoli–Atalanta Bergamo 0–1 • Genoa–AC Torino 2–1 • Torinói Juventus–Crotone 3–0 • Sassuolo–Cagliari 6–2 • Udinese–Sampdoria 1–1 • SS Lazio–Milánói Internazionale 1–3. Lapzárta után ért véget a Pescara–AC Palermo találkozó. Az állás: 1. (és már bajnok) Juventus 88 pont, 2. Róma 84, 3. Nápoly 83, 4. Lazio 70, 5. Atalanta 69, 6. Milan 63.

Primera División

Öt év szünet után a Real Madrid nyerte meg a spanyol bajnokságot. A fővárosi csapatnak az elsőséghez elég lett volna egy pont a 38., zárófordulóban, de 2–0-ra verte idegenben a Malagát. Cristiano Ronaldo a 2. percben vezetéshez juttatta a Real Madridot, amely Karim Benzema találatával az 55. percben növelte előnyét.

A Real legnagyobb ellenfele, a tavaly és tavalyelőtt is bajnok FC Barcelona ugyancsak két góllal győzött, viszont saját stadionjában kétgólos hátrányból fordítva. Inui Takasi duplájával a 61. percben már kétgólos előnyben volt az Eibar, a legnagyobb helyzeteit is elpuskázó Barcelonával szemben. A házigazdákat egy öngól segítette ki, majd Luis Suárez egyenlített a 73. percben. A sok gólhelyzetet és egy büntetőt is kihagyó Lionel Messi második tizenegyesét már értékesítette. A barcelonaiak 13 perc alatt fordítottak, s a hajrában már nem adtak lehetőséget a vendégeknek, Messi pedig két gólra növelte a Barca előnyét, ezzel beállította a végeredményt. Az argentin támadó 37 találattal szerezte meg a gólkirályi címet. A Barcelona csak úgy lehetett volna első, ha az éllovas vasárnap kikap. A pontazonosság a katalán együttesnek kedvezett volna az egymás elleni eredmények – a hazai 1–1 és az idegenbeli 3–2-es győzelem – alapján.

A Bajnokok Ligája-címvédő és ott idén is döntős Real Madrid története 33. bajnoki címét szerezte.

A Deportivo La Coruńa kiütéssel nyert a Las Palmas sikerből, a 3–0-s sikerből oroszlánrészt vállalt a két gólt is jegyző Florin Andone. A 24 éves román válogatott idegenlégiós a 4. percben az első gólt szerezte az El Riazor Stadionban, majd az előnyt a 28. percben elért találatával növelte. Andone így 12 góllal fejezte be az idényt.

Eredmények: • Granada–Espanyol Barcelona 1–2 • FC Sevilla–Osasuna Pamplon 5–0 • Deportivo La Coruńa–Las Palmas 3–0 • Leganés–Deportivo Alavés 1–1 • Sporting Gijón–Real Betis Sevilla 2–2 • Atlético Madrid–Athletic Bilbao 3–1 • Celta Vigo–Real Sociedad 2–2 • Valencia–Villarreal 1–3 • FC Barcelona–Eibar 4–2 • Malaga–Real Madrid 0–2.

A végeredmény: 1. Real Madrid 93 pont, 2. Barcelona 90, 3. Atlético Madrid 78 – mindhárom Bajnokok Ligája-főtábla, 4. FC Sevilla 72 – BL-selejtező, 5. Villarreal 67 – Európa Liga-főtábla, 6. Real Sociedad 64 – EL-selejtező, …, 18. Gijón 31, 19. Osasuna 22, 20. Granada 20 – utóbbi három kiesett.

Bundesliga

Szalai Ádám együttese, a Hoffenheim gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán az Augsburggal a német bajnokság 34., zárófordulójában, így – mivel a rivális Borussia Dortmund győzött – a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat a következő idényben. A magyar válogatott csatár végigjátszotta a mérkőzést.

Gulácsi Péter szintén végigvédte a már biztos második RB Lipcse kapuját a Frankfurt otthonában játszott, 2–2-es döntetlennel zárult meccsen. A lipcseiek a BL főtábláján szerepelnek szeptembertől.

Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha Berlin SC nem tudta kiharcolni a csoportkörös részvételt az Európa Ligában, mivel otthon négygólos vereséget szenvedett a Bayer Leverkusentől. A fővárosi gárda így selejtezőre kényszerül az EL-ben.

A kiesés elkerüléséért vívott rangadón a Hamburg legyőzte a Wolfsburgot, így utóbbinak kell osztályozót játszania a bennmaradásért. A címét megvédő Bayern München magabiztos hazai sikerrel zárta a bajnoki idényt.

Eredmények: • Bayern München–SC Freiburg 4–1 • Borussia Dortmund–Werder Bremen 4–3 • Eintracht Frankfurt–RB Lipcse 2–2 • Hamburger SV–VfL Wolfsburg 2–1 • Hertha Berlin SC–Bayer Leverkusen 2–6 • 1899 Hoffenheim–FC Augsburg 0–0 • FC Ingolstadt 04–FC Schalke 04 Gelsenkirchen 1–1 • 1. FC Köln–FSV Mainz 05 2–0 • Borussia Möchengladbach–SV Darmstadt 98 2–2.

A bajnokság végeredménye: 1. Bayern München 82 pont, 2. RB Lipcse, 3. Borussia Dortmund 64 – mindhárom BL-főtábla, 4. Hoffenheim 62 – BL-selejtező, 5. 1. Köln – EL-főtábla, 6. Hertha – EL-selejtező, …, 16. Wolfsburg 37 – osztályozó, 17. Ingolstadt 32, 18. Darmstadt 25 – utóbbi kettő kiesett.

A VfB Stuttgart nyerte a német Bundesliga másodosztályának küzdelmeit a Hannover 96 előtt, ezzel egy év szünet után mindkét csapat visszatér az élvonalba. A harmadik helyen az Eintracht Braunschweig zárt, amely így osztályozót játszhat a Wolfsburggal.

Premier League

A Manchester City és az FC Liverpool is győzött az angol labdarúgó bajnokság vasárnapi 38., zárófordulójában, így előbbi megőrizte harmadik, utóbbi pedig negyedik helyét, mindkettő Bajnokok Ligája-indulást ér. A bajnok Chelsea és a második helyezett Tottenham Hotspur mellett a City szerepelhet majd a csoportkörben, míg a Vörösök a selejtezőn keresztül juthatnak el a legjobb 32 közé.

Az Arsenal így hiába nyert a mérkőzés nagy részében emberhátrányban küzdve a vendég Everton ellen – Laurent Koscielnyt már a 14. percben kiállították egy durva szabálytalanság miatt –, ötödik helyezettként ősztől csak az Európa Ligában indulhat. Az Ágyúsok sorozatban 19 szezon után nem lesznek ott az első számú európai kupában.

A Chelsea a sereghajtó Sunderland elleni győzelemmel búcsúzott a diadalmas idénytől és csapatkapitányától, John Terrytől. A klubtól az idény után távozó védő 717. alkalommal lépett pályára a Kékek színeiben, s a 26. percben cserélték le, utalva mezszámára – levonulásakor játékostársai sorfalat álltak neki. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a 36 éves futballista befejezi-e a pályafutását, vagy másik csapathoz igazol.

A Tottenham az ugyancsak kieső Hull City otthonában nyert 7–1-re úgy, hogy Harry Kane hétközi négyese után ezúttal háromszor volt eredményes, ezzel 29 góllal végzett a góllövőlista élén. Tavaly is ő volt a gólkirály 25 találattal.

Eredmények: • Arsenal–Everton 3–1 • Burnley–West Ham United 1–2 • Chelsea–Sunderland 5–1 • Hull City–Tottenham Hotspur 1–7 • Leicester City–AFC Bournemouth 1–1 • FC Liverpool–Middlesbrough 3–0 • Manchester United–Crystal Palace 2–0 • Southampton–Stoke City 0–1 • Swansea City–West Bromwich Albion 2–1 • Watford–Manchester City 0–5.A 2016–2017-es idény végeredménye: 1. Chelsea 93 pont, 2. Tottenham 86, 3. Man. City 78 – mindhárom BL-főtábla, 4. Liverpool 76 – BL-selejtező, 5. Arsenal 75, 6. MU 69 – mindkettő EL-főtábla, 7. Everton 61 – EL-selejtező, …, 18. Hull City 34, 19. Middlesbrough 28, 20. Sunderland 24 – utóbbi három kiesett.

A másodosztályból a Brighton és a Newcastle United jutott fel, a harmadik feljutóról rájátszás dönt.

Ligue 1

Lang Ádám csapata, a Dijon pontot szerzett a Toulouse vendégeként a francia bajnokság 38., utolsó fordulójában, és ezzel bennmaradt. A magyar légióst nem nevezte edzője a mérkőzésre. Győzelme ellenére kiesett a Nancy, valamint a Marseille-ben vereséget szenvedő Bastia, míg a korábbi Videoton-edző, Bernard Casoni osztályozón javíthat csapatával, a Lorient-nal (az ellenfél a másodosztály harmadik helyezettje, a Troyes lesz). A forduló nagy alsóházi nyertese – a Dijon mellett – a PSG-től az utolsó pillanatokban pontot raboló, így biztosan bennmaradó Caen.

A Bastia elleni győzelmével a Marseille biztossá tette indulását az Európa Ligában, a hatodik helyezett Bordeaux-nak azonban még várnia kell a jövő heti Angers–Paris Saint-Germain kupadöntő eredményére – a párizsiak sikere esetén a Girondins is kiléphet az európai porondra.

Az már korábban eldőlt, hogy az AS Monaco nyeri a bajnokságot, az ezüstérmes PSG szintén BL-főtáblás, a BL-selejtező 3. fordulójában a Nice képviseli Franciaországot, a Lyon pedig ott lesz az Európa Ligában.

A gólkirályi címet Edinson Cavani (35 gól) szerezte meg Alexandre Lacazette (28) előtt, aki szombaton a 99. és a 100. bajnoki gólját szerezte a Lyon kötelékében.

Eredmények: • Toulouse–Dijon 0–0 • Paris Saint-Germain–Caen 1–1 • Stade Rennes–AS Monaco 2–3 • Olympique Lyon–Nizza/Nice 3–3 • Angers–Montpellier 2–0 • Guingamp–Metz 1–0 • OSC Lille–Nantes 3–0 (Nicolas De Préville mesterhármasával) • Lorient–Girndins Bordeaux 1–1 • Nancy–Saint-Étienne 3–1 • Olympique Marseille–Bastia 1–0. A bajnokság végeredménye: 1. Monaco 95 pont, 2. PSG 87 – mindkettő BL-főtábla, 3. Nice 78 – BL-selejtező, 4. Lyon 67 – EL-főtábla, 5. Marseille 62 – EL, 6. Bordeaux 59, …, 18. Lorient 36 – osztályozó, 19. Nancy 35, 20. Bastia        34 – utóbbi kettő kiesett.

Nagyon szoros volt az állás a francia másodosztályú bajnokság utolsó fordulója előtt. Összesen hat csapatnak volt még esélye, hogy megszerezze az első két hely egyikét, s ezzel a feljutást az élvonalba. A harmadik pozíció osztályozót ért.

Az utolsó forduló előtt az Amiens a második helyen állt. A közvetlen riválisok mindegyike győzött, azonban az Amiens csak 1–1-re állt idegenben a Reims ellen. A hosszabbítás 95. percében is még ez volt az állás, ez pedig azt jelentette, hogy az Amiens csak a hatodik helyen végez. Azonban a 96. perc elején Emmanuel Bourgaud betalált, s ezzel kivívta csapatának a feljutást jelentő győzelmet. A bajnokságot a  Strasbourg nyerte meg, míg a harmadik helyen záró Troyes rájátszásban harcolhatja ki az élvonalbeli szereplést.