Bajnokságról bajnokságra: focikörkép

Bajnokságról bajnokságra: focikörkép
Az európai labdarúgó topligák közül a spanyol és az angol pontvadászatban játszottak hétfőn mérkőzéseket. Olaszországban kiderült az első feljutó kiléte, Görögországban pedig eldőlt a bajnoki cím sorsa.

Serie A

A Benevento a másodosztály megnyerésével biztosította helyét az olasz labdarúgó-élvonal következő idényében. A Benevento a Serie B 31. fordulójában hétfőn 1–0-ra győzte le vendégét, a Juve Stabia együttesét úgy, hogy a 24. perctől emberhátrányban játszott. A feljutást érő nyertes találatot a két perccel korábban csereként pályára lépő Marco Sau szerezte a 71. percben. A Benevento előnye 7 fordulóval a pontvadászat vége előtt 24 pont üldözői előtt, ezzel a 2017/18-as idényt követően története során másodszor lesz a Serie A tagja.

La Liga

A spanyol bajnokság 32. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a Getafé hazai pályán 2–1-re legyőzte a Real Sociedadot. A házigazda Álex Remiro hibája után büntetőből szerzett vezetést Jaime Mata révén, és bár erre a leshatárról kilépő belga Adnan Januzaj még felelni tudott, egy gyorsan elvégzett bedobás után Mata éles szögből ismét mattolta Remirót a végjátékban. A Getafé ezzel öt nyeretlen bajnoki után győzött ismét, a Real Sociedad viszont tovább szenved az újrakezdés óta: egy döntetlen mellett ez már sorozatban a negyedik veresége volt a nemrégiben még BL-indulást érő helyen álló csapatnak.

Eredmény, La Liga, 32. forduló: • Getafé–Real Sociedad 2–1. Az állás: 1. Real Madrid 71 pont, 2. FC Barcelona 69, 3. Atlético Madrid 58, 4. FC Sevilla 54, 5. Getafé 52, 6. Villarreal 51, 7. Real Sociedad 47.

Premier League

A Burnley 1–0-ra nyert a Crystal Palace vendégeként az angol bajnokság 32. fordulójának hétfői mérkőzésén.

Eredmény, Premier League, 32. forduló: • Crystal Palace–AFC Burnley 0–1. Kedden egy, szerdán négy, csütörtökön két mérkőzést játszanak az egész hétre szétosztott fordulóból. Az állás: 1. FC Liverpool 86 pon/31 mérkőzés – már bajnok, 2. Manchester City 63/31, 3. Leicester City 55/31, 4. Chelsea 54/31, 5. Wolverhampton Wanderers 52/32, 6. Manchester United 49/31, …, 8. Burnley 45/32, …, 11. Crystal Palace 42/32.

Bajnok az Olimpiakosz

A görög bajnokságban 45. alkalommal diadalmaskodik az Olimpiakosz Pireusz csapata, amely vasárnap zárt kapus mérkőzésen 2–1-re győzött Athénban az AEK pályáján, s behozhatatlanná vált az előnye. A gólokon a marokkói Juszef el-Arabi (38. perc) és a guineai Mady Camara (45. perc) illetve az argentin Sergio Araujo (66. perc) osztozott. Hat fordulóval a vége előtt az Olimpiakosz előnye 19 pont a második helyezett címvédő PAOK Szaloniki és 22 pont a harmadik AEK előtt. Ez a siker a Bajnokok Ligája csoportkörbe jutást is jelent a pireuszi gárdának. A portugál Pedro Martins tanítványai a Görög Kupát is megszerezhetik az idén, ehhez ismét le kell győzniük az AEK-t.